Mama
Drága nagymamám, hogyan is tudnálak köszönteni téged?
Nem vagyok veled, nem foghatom két kezed.
Egy évvel ezelőtt még együtt ünnepeltük,
De mára nagy lett a távolság közöttünk.
Vince baba vidám,
mosoly van az arcán,
jókedvűen ébred,
incselkedik véled.
Ott, ahol szél simítja patakok apró ráncait,
és a kavicsok közt bukdácsol a téridő.
Ott, ahol tarka pillangók cikázzák táncaik,
és egymáshoz simul sok milliónyi kő.
A nagymama arca ráncos,
évek szeplői pettyezik,
öle egy jó meleg vánkos,
ahol a szundi jólesik
Volt idő, hogy nem múltak az évek,
ólomlábon járt a délelőtt,
csak a mama sürgött nagy serényen
a vászonnal fedett asztal körött.
Nagymama, miért nem voltak színek régen?
Voltak bizony Kincsem, csak nem a fényképen.
Színes volt a világ, épp úgy, mint a lelked,
ami, látom, most is ide-oda repked.
Szeráfi tekintete
Cifra madár.
Lélektükre éjfekete,
Sajgó sugár.
Akiben szőttek mindent, ami jó!
Mi volt első gondolatod, igéd?
Mikor övé voltál, és ő a tiéd?
Alvó mamáimnak
Még most is érzem könnyes lelked szuszogását, érző kezeid tapintását.
Madárkád a sötét éjben mai napig keres téged,
az ő rég elveszett szerelmes társát.
Örök álomra hajtottad fejedet,
biztos voltál benne, hogy hamarosan újra kinyithatod szemedet.
Vártam én is, hogy idővel ehetem piskótád,
mivel a konyhában oly örömmel piszkoltál.
Egyik nap voltunk Téged meglátogatni,
S nélküled a házban idegenként álltunk,
Nem tudom, hol jársz most, csak azt, hogy nem vagy itt,
Hiszen egyedül csak a csendet találtuk.
Egy vasárnap anyukám gulyást csinált,
De az kenyér híján nem szuperált.
Mivel nem volt már bolt nyitva tartva,
Ezért nem kapott sikert, babért aratva.
Élet fonalából
szőtték szorgos kezek,
benne álom és vágy,
feszítő gond-hegyek.
Egyedül vagyok, Mama, - hiányzol,
azt mondtad, te sohasem hibázol,
látod, valami rossz történt veled,
és nem foghatod többé a kezem.