Megható
Kékeslilás palástjában pompázott anyám orgonája,
az udvar szélén meghúzódva borult be cserjefája.
Könnyed szellő csiklandozta ívelt, formás levelek
vidám szívdallamra rezegtek kerti, díszes keretet.
Szerettem és szerettek.
Szent éjjel volt. S egy fekete szobám.
Az ablakban álltam. Kinn havazott.
Az égboltról mosolygott rám anyám
Ez estén is, mint mind` este szokott.
Reménykedni az utolsó percig,
Mikor szomorúság lassan elvisz.
Miért nem tudunk egy család lenni?
Miért nem tudjuk egymást szeretni?
Meghatódok, ha jót és szépet
látok, mikor a madarak reggelente
füttyűrésznek, mikor a hó beteríti
a tájat, a kikelet is a szívemnek
való, szeretem a nyár tüzes melegét,
az esti tücsök zenéjét, és amitől
a legjobban meghatódok, a gyerekek
őszinteségén, a szemük mindent...
Fülledt délután a levegő is szalutál,
csak a bogarak rajzanak,
friss vízre szomjaznak.
Megmozdulni is nehéz,
a légnyomás mindenkit leterít.
Biz` Isten, nincsen születés-
napom!
Vagy ennyire beteg lenne?
Tudtommal anyák napja
sincsen,
és a nőnap sincs még
itten!