Méreg
Fent az égen süt a nap
Forrón tűz sőt éget
Előre-hátra végtelen sivatag
Ahova a vándor épp betévedt
Mint olvadt vajat,
kenem el rajtad
mállott lelkemet.
Nincs szárnyam és nem is repülök,
Fákon, bokron nem hegedülök,
Nem repülök, de bárhol megjelenek,
Ne feledd, az Úr itt csak Én lehetek.
Mesék Mátyás királyról
Gondolt egyet Mátyás, vette álruháját,
egy lócsiszár forma kopottas gúnyáját.
Találkozni akart a szegény népével,
Budán ezért kiment a nagy piactérre.
Dallamos léptek szelíd nesze táncolt
forró kockakövek izzó derekán.
Vonzalom vágyak szívritmusa lángolt...
Már nem bírom,
elhagyom ezt az életet.
Mint lábam alatt a porszemek,
úgy peregnek letaposott perceim,
s érzem: nincs tovább.
Réges-régen messzi földön,
állt egy kastély, nem volt pöttöm.
Négy tornya szelte az eget,
ezzel kezdem versemet.