Méreg
Már nem bírom,
elhagyom ezt az életet.
Mint lábam alatt a porszemek,
úgy peregnek letaposott perceim,
s érzem: nincs tovább.
Dallamos léptek szelíd nesze táncolt
forró kockakövek izzó derekán.
Vonzalom vágyak szívritmusa lángolt...
Egy pillanat volt az egész,
aztán csak néztük ketten
ahogy elpislákol a fény,
s egyedül maradtunk a sötétben.
Íme, a bosszú,
ami nagyon hosszú,
nagyon hosszú.
Ez vezérelt engem,
ez a bosszú, a bosszú.
1. Szívemben a harmatcsepp
óceánként tűnik fel.
Elrabolja lelkemet
és börtönbe űzi a testemet.
Engedtem magamnak egy kósza félmosolyt...
Ellep nyakig egy ösztönös őrület,
és én őrzöm az érzést hűen,
hébe-hóba egyhangúan,
itt-ott emésztő tűzbe merülten,
talányos árnyak közt bolyongón
bámulva a mozgalmas közelséget,
a virrasztóbogarakat és a létet.
Kértem
Édes, fekete méreg járja át a lelkem,
kértem.
Kezdetben csábító ábránd volt csupán,
elhessegettem.
Fent az égen süt a nap
Forrón tűz sőt éget
Előre-hátra végtelen sivatag
Ahova a vándor épp betévedt
Mint olvadt vajat,
kenem el rajtad
mállott lelkemet.
Nincs szárnyam és nem is repülök,
Fákon, bokron nem hegedülök,
Nem repülök, de bárhol megjelenek,
Ne feledd, az Úr itt csak Én lehetek.
Mesék Mátyás királyról
Gondolt egyet Mátyás, vette álruháját,
egy lócsiszár forma kopottas gúnyáját.
Találkozni akart a szegény népével,
Budán ezért kiment a nagy piactérre.
Réges-régen messzi földön,
állt egy kastély, nem volt pöttöm.
Négy tornya szelte az eget,
ezzel kezdem versemet.
Elképzelem hogy szeretek
Szárnyalok szeretve szeretek
Beleremeg szívem
Elvesztettem eszem
Eltűnik súlyos mérgem
Ezt így képzelem
Vasárnap reggelén
törlöm a szememet,
méregtől elvesztem
menten az eszemet.