Metró
...ha a mocskukba ülsz, egész könnyű beszélni az elhatározásokról."
(...) aztán úgy éltél te is a saját öledben, mint
lassan főzött, öregebb állatok.
Boldogság az, mikor igazán önmagad vagy.
Mikor már semmin sem agyalsz.
Minden félelem elhagy,
S megfelelési vágy nélkül vagy, aki akarsz.
Arctalan, könyörtelen, reggeli emberfolyam.
Itt az a menő utazó, kinek ülőhelye van.
Magasság, nem, kor, ruha tán változó lehet,
de egységes a tekintet, mi keresi a HELYET!
Lefekszem itt, kiárkolt gondolatokkal
nagy sugarú kört rajzolok az égre.
Benne pirosra festi bánatát a csillag.
Hosszú szalagokat ejt, húz - magának
kapaszkodik belém, és eljátssza velem
lelkének álmát.
Szeretem a kettes metrót tavasztól télig egyszóval mindig de nagyon;
Húsáruként felekezeti leányok tekinteteinek kampóin lógva,
igaz tükörképemben magam is gyönyörködöm röviden.
Voltizsáláshoz készülök, felülök hát a lóra,
a nirvána egyik bekötőjében nagyapámat megverem römiben,
mielőtt edzésbe fognék. Mint mister P
ráérősen eresztem le elmémet, napjaim így tengem által,
olykor szorongok, de mit lehet, mit tenni,
mikor valaki első olvasatra tehetségnek nevezni nem átall.
Ébredés
Reggeli tömeg, munkakedv
Öröm nézni e lelkes sereget
Agyam álmom zsákját cipeli
Zsibbadtan lóg, mégse jön
A fülemen ki.
Sötét hengercsíkok húzzák karolva.
A huzat szellemjárta folyosóján világos,
csendes léptek zaja halkan köddé hajol.
Kormos hajlatú fém suhan elé a zárba,
és kinyitja ajtaját hűvös, halk násza...
Mikor szembejött velem, elfordultam,
pedig kacéran villant rám ígérő szeme,
s magamra húzott árnyékomba bújtam,
hogy elveszejtsem az emléket vele.
Délelőtt 11 óra, unott, egykedvű emberek ülnek sorba.
Felszáll egy anyuka két gyerekkel,
három és hat év körüliekkel.
Mint angyalok repülnek a párizsi metrón
A boldogan csapongó villamosok.
Robogó ékek vihara szeli Párizst...
E rázkódó tömegsírban
a tömeg agyonnyom, eltapos...
Avagy a kék óriások korszakából
Még mindig vissza-visszatekintek a szépséges múltba,
Amikor még kékek jártak állomásról állomásra.
Sohasem feledem el gyönyörű, simogató hangját,
Amely mosolyra derítette megannyi ember arcát.
Nyamvadt, nyűgös szerda szállt rá
ernyedt, nyúzott nyúlt-agyamra,
s átölelt a depresszió,
ne maradjak egymagamra.