Metró
Nehéz a csenddel beszélni,
Ha soha nincs ébren.
S minden reggel felébredni
Talpig feketében.
A mélabús, biggyedt ajkak,
és gúzsba kötött akarat
emelik az én-falakat,
kütyüvel játszó szamarat...
Arctalan, könyörtelen, reggeli emberfolyam.
Itt az a menő utazó, kinek ülőhelye van.
Magasság, nem, kor, ruha tán változó lehet,
de egységes a tekintet, mi keresi a HELYET!
Épp, mint minden nap, a metrón mélázok,
Hosszasan, egyedül, gondolat-esőben ázok.
Kicsit kijövök alóla inkább, és körülnézek,
Átlagos emberek, mégis mekkora különbségek
Jerry Lee Lewis játszik a fülemben,
Csak nekem püföli a zongorát.
A délutáni metrón fásult emberek,
Hallgatják az alagút bús zaját.
Nem foglalkozom velük. Nekem
Jerry Lee Lewis játszik a fülemben.
Éjszaka a metrón
falak között ülök.
Arcomon halk mosoly,
búsan hegedülök.
A metrón ülve egyedül,
Sehol senki,
csak egy elhagyott pénztárca,
borosüveg.
A tömeg sodorta őket egymáshoz közel
Nő laptopját védte, amit félig átölel
Másik kezével a mobilját szorongatta
A sokaság férfit egyre közelebb nyomta