Mező
Búcsút int a forró, nyári szél,
könnye hűvös, fázós esőt ígér.
Ázik a mező, a fa, a levél
halk suhanással lassan földet ér.
Magas fűben mesés világ,
Színes, cirmos színkavalkád
Szívem mégis szomorú
Fény
Dereng,
Kél a Nap,
Aranysugár
Harmaton csillan.
Tágra nyitott virágszirmon,
Aranysárga nárciszokon
Varázslatos tavasz ébred.
Volt egyszer egy tanyavilág
Volt egyszer egy tanyavilág,
elszórt házak, kertben virág.
Bárhol is élsz, messze, távol,
őseidnek ez a jászol!
Bársonyos arcát mutatja a
tavasz,
leolvasztotta az összes
havat!
Kopogtatott hozzánk kedvesen az őszi szél.
Síri csendben elrévedve az elmúlásról mesél.
Hallgasd, mily szomorúan, ellágyulva beszél,
Rózsaillatú nyáréjszaka csak emlékeinkben él.
Mécsesek fénylenek
a lelkek néma mezején,
virágok illatát érezni az elmúlásban...
Mély álmom hajnalán...
ahol a szív szárnyal, s nincs határ,
kerti úton csendesen
tavasz suhan nesztelen.
A tavaszi mező
gólyahírrel tele,
gyere, édes párom,
üljél az ölembe.
Pipacsok, pipacsok,
Vérpiros pipacsok...
Telis-tele mező,
Mily ámultba ejtő.
...erre dobban meg a szívem feleletül.
A zöldellő szemeiben kél fel a Hold,
lelkében napsugarak fénye zakatolt,
illata a friss szabadság és a mező,
bizony jóllakna vele minden éhező.
Kiskertemben jácint nyílik,
csengettyűs füzérvirág,
sötétlila harangocskák
fejecskéi néznek rám.
Szaladnék már hozzád,
mint gyors folyású patak a tavaszra várva,
ha nem lennék még mindig
félelmem fogságágában tömlöcbe zárva.