Mindennapok
Hol mélyen szúr, hasít életnek fullánkja,
onnan, már nincs tovább - elzsibbadt a lélek,
ott, hol foszforeszkál gyémánt-csont szilánkja,
kiszárad a tinta, rezegnek a lécek
Állsz a tükörben,
Eszedbe jutsz, ahogy nézed magad.
Túlcsordul a víz,
Látásod térben, időben ragad
Akkor is énekelek,
Ha nem olvassa senki,
Lelkem örömeit dalom fejezi ki.
Nem üvöltök harsányan,
Nem is káromkodom,
Szavamat csak az érti,
Ki lélekben rokon.
Törmelékek szétszórva,
Emberi álmok porba tiporva...
csüngő csillagok sokasága
poshadt éjszakát hörög
megszökött térből szüremlik
az árny a házfalak között...
Japán, talán
Végig munka, mert így kultivált a lénye!
A jövőért, hogy a túlvilágban élje.
Restancia
Lehettél volna te is elnök?
Álmaid közt kódorog a szél...
Bolhás kutyád majdhogynem fellök,
s lelkedbe is beszökött a tél.
Langyos szellő lengedez,
csontunkba mar az idő.
Sarat dagasztva várunk,
s szép álom csak a jövő.
Arcomon átvonul egy halvány mosoly
e naiv s együgyű mondat hallatán.
Kinyílt már szemem, hallok s gondolkodom,
mondhat nékem bármit a sok sarlatán.
Ez egy fülledt kora este.
A tévé ontja magából
a sok-sok zajos fényjelet.
Ha most éppen téged emleget -
mert a vállán nő a rengeteg...
Eltartja az eget a földtől,
s alatta álmodhat a költő.
Amikor a léted lomha láz,
lepereg a face-edről a máz,
szíved is csak hűségből dobog,
unottan vered bádogdobod,
míg az agyad türelmet magol,
leterít egy aljas bombagól,
amikor a bánat ostoroz,
tanmese ott már nem oszt-szoroz...