Mindennapok
Lombtakarózás.
Természet hű támaszom.
Testpihentető.
Mikor egy szörnyeteggel találkozol,
S mielőtt szíveddel odébbállsz,
Jól jegyezz meg minden vonást!
Jól jegyezz meg minden vonást,
Hisz nem létezik a jóság:
Nem is létezett.
Nézd meg, idővel mivé válsz!
A motivációra erőltetem magam
összeláncolom egy-egy lábunkat
a lánc két végét összeolvasztom
védettséget nyerve az elhagyás ellen.
Ne törjön el a szó a versben,
gondolatát így tartsd kezedben
rímmel, ritmussal, hisz a mérték
a költészetben örök érték!
Ami ma széttörött sorokból költészet,
ihlete hiányos, meg sose kísérthet!
Eladom a pénzem,
eladom a csörgést.
Eladom a fékem,
eladom a pörgést.
Csillagok csilliói töltik teltté az eget,
éji kabátján hárfázik, hullámzik a szél.
Anyaföld ölel gyökeret, gyomot, gyermeket.
Gyászfátylán a panasz is nyugovóra tér.
Ma nem csináltam semmit...
Vártam egy bimbó-pattanásra,
vártam, hogy virág nyíljon
az élet színpadára.
Az Alkotó elbűvölő szimfóniája szól,
s a Természet rá gyönyörű díszlettel válaszol.
Emléked bennem kék virág,
fénnyel táplálnak szirmai,
dúdolva gyűjtöm illatát
megcsúfolt álmok romjain.
Egyetlen fénykép sem őrzi arcát, alakját.
A krónikák sem jegyzik születése napját.
Nekem mindennap eszembe jut; gondoltam hát,
lerajzolom, hogy láthassa más is mosolyát,
mit nem lehet feledni, s jegenye-termetét -
a sírból is feléri a mennybolt tetejét.
Ángyika csudaszép terítőt horgol.
"Nagypapa már rég a mennyekben horkol...
Ezért néha az angyalok dohognak."-
gondolja, s ujjai fürgén mozognak.
Óvatosan röppen, csöndben teszi dolgát:
megsegít a bajban minden urat, szolgát,
segíti a szegényt s ki javakban dúskál,
eljön a beteghez, megjelen` a búsnál.
Hívjad vagy ne hívjad, álmodban vagy ébren,
ott van a sóhajban, égre nyílt tenyéren.
Elnyújtózik ölemben az este.
Álmosan, pislákoló lámpaszemmel
vállamra hajtja barna, bús fejét.
Megajándékoz a süket csenddel,
cserébe kér,
hogy én mondjak mesét.