Mosoly
Lapozgatok életem képei között,
keresek valamit az arcok mögött.
Egyszer csak megtaláltam.
Visszanézek önmagamra.
Kinézek az ablakon,
minden fehér gyémánt.
Madarak szállnak szabadon,
s én csak ülök némán.
Nincs szükség kincsekre,
mert minden ott a szívedben.
A természetes a legértékesebb.
Van, amikor a másodperc a legszebb.
Úgy emlékszem, hogy egy Angyalt tartottam kezemben.
Tizennégy évvel ezelőtt, mikor pici fiam megismertem.
Aprónak egy szóval sem volt mondható,
nem láttam szebbet, sem, mi hozzá fogható.
Bánatosan suttog a könny,
szívekbe költözött a közöny,
érzés-ésszel ellenkezik,
könny mosolyra irigykedik.
A végtelen egy pontján egy röpke pillanat
Mosolyodból egyenesen szívembe szaladt.
A legbelső szobájába beköltözködött,
Otthonára talált bent, a várfalak mögött.
Legyen áldott a kéz,
mely valaha rám intett,
legyen áldott a szem,
mely valaha rám nézett.
Már megint megjelent ez a "törpemetró"!
Ami volt virágom, azóta csak "retró".
Nemrég tanácsoltam szomszédom kertjébe,
az áskálódását hagyja nálam félbe.
Bohócsapka és krumpliorr,
az arcokon mosoly, vigyor,
nevettet a nevettető,
a bút és bajt feledtető
Érintelek és te megsimogatsz,
én rád ragyogok, te meg rám nevetsz,
ujjaink elszántan simítják egymást,
na, mindenki láthatja, hogy így szeretsz!
Szomorú a gyermekmosoly
minden nap az arcomon,
szemeimben árnyat lopott
a végtelen fájdalom.
Elrepült gyorsan a tavasz,
kibontja szárnyát a nyár,
mint könnyű kis madár,
mintha valahol messze...
...én meg az eső, szirmaidnak éden.
Te vagy a csend a szózivatarban,
én meg a vigasz akkor, hogyha baj van.
Csend ül a szívemen, mosolyom végtelen,
benne a vágyam, és benne a szerelem.
Örökkön keresem, mi egykor elveszett,
emésztnek lángok, és emészt a szeretet.