Mosoly
Pirkadó reggelnek
Gyöngyharmatos ruhája,
Játszi, színes fényeinek
Dalos minden órája.
45 forintos mosoly
Ma már öt napja tart a szilveszter.
Egy padon ülök a buszjeggyel.
Ez az öt nap megérte,
legalább megmarad az emléke.
De jó minden reggel
boldogan ébredni,
édes kis páromat
gyakran átölelni.
Az Idő négy sarkát összecsomózom,
Dobogó szívem könnyében feloldom.
Piros suba, fehér szakáll,
tiszta csizma ablakban áll,
ráncos arcon huncut mosoly,
ajándékot szór puttonyból.
Télapónak sok a dolga,
mert rengeteg gyermek vár rá,
ajándékokat pakolgat,
telerakja a nagy zsákját.
Decemberi téli felhő,
szürke, morcos kis tekergő,
az ég alján fénykabátot
vett szemügyre, s ahogy szállott,
belebújt a keze-lába
vörös színű, szép ruhába.
Piros ruhája ezüstös fénnyel csillogott.
Mosolya kacéran hívott telt teste felé.
Lapozgatok életem képei között,
keresek valamit az arcok mögött.
Egyszer csak megtaláltam.
Visszanézek önmagamra.
Kinézek az ablakon,
minden fehér gyémánt.
Madarak szállnak szabadon,
s én csak ülök némán.
Nincs szükség kincsekre,
mert minden ott a szívedben.
A természetes a legértékesebb.
Van, amikor a másodperc a legszebb.
Úgy emlékszem, hogy egy Angyalt tartottam kezemben.
Tizennégy évvel ezelőtt, mikor pici fiam megismertem.
Aprónak egy szóval sem volt mondható,
nem láttam szebbet, sem, mi hozzá fogható.
Bánatosan suttog a könny,
szívekbe költözött a közöny,
érzés-ésszel ellenkezik,
könny mosolyra irigykedik.
A végtelen egy pontján egy röpke pillanat
Mosolyodból egyenesen szívembe szaladt.
A legbelső szobájába beköltözködött,
Otthonára talált bent, a várfalak mögött.
Legyen áldott a kéz,
mely valaha rám intett,
legyen áldott a szem,
mely valaha rám nézett.