Mosoly
Még néhány kedveset mosolyog ránk a Nap,
amíg mosolyogni még ereje marad.
Gyakran szégyenlősen felhők mögé bújik,
s tán ott is maradna a zord télen túlig.
Mosolyogj mindig
akkor is, ha fáj,
hisz nem értik úgysem,
hiába mondanád.
Albert mondta múlt században. Tudod? Az a fizikus!
Teret, időt széjjelszedni már bizony nem ildomos.
E egyenlő em-cé négyzet. Érted? Ez így logikus,
Megértheti kovács, cipész, tudós, orvos, kubikos.
Macskagyűlés volt minálunk,
kiskrambó lett a főnök, nos
a téma tárgya, ki iszik
tejet utoljára! Panaszt tett
a kiscica, hogy ő a tejet
nem itta! Erre a bociszemű
anyukája púpot ütött kobakjára!
Oximoronelmélkedés apevákban
Hull
Szemre
Rémálom,
Arcon mosoly.
Ágy a koporsó.
*
Az arcomon a mosoly csak annak jele sokszor,
A megfejthetetlen
Táncol pilládon, krém-puha ágyon
nyárízű csókokkal hallgatag int.
Emléken libben, álomszín kertben
virághintából vágy-illatot hint.
Szőke lennék, kék szemű,
kunságomban nem konok.
Lennék hűvös, egyszerű
- cseresznyeszáj, mi locsog.
Légy a titkom,
titkod leszek,
titkot adok,
titkot csenek.
Álomtündér perdült, fordult,
reám csókolt pöttynyi csodát,
csipketövis oltalmában
elhintette csillagporát
Hajnalban zöld
parkban
tarka cica ül a
fűben.
Hajnali, ringó, zöld
gabonatábla, s apró
őzikefejek riadtan
kukucskálva.
Karodba zárva,
és mosolyodat látva
végre feltámad a hajnal.
Bársonyszálakon
búg a hangod,
repedéseimen oldódik
a simogatás.
Tárva volt a tündérkapu,
átléptem rajta én bátran,
amit láttam, az nem tabu,
mesélhetek róla másnak.