Múlt
Ha a múltban élsz
és a jövőtől félsz,
a jelent úgy véled,
szerencse, ha túléled...
Gyermekeim! Ez nektek szól egyenként
Ha eszedbe jutnék időnként, ne félj!
Nem más, csak emlék, mi belőlem maradt.
Ellened holtan én semmit nem tennék,
egyengetni se fogom tudni az utad.
Miközben ott álltunk, fogtam a kezed,
Mondtam neki és neked, hozzád hű leszek.
Megköszöntem néki, hogy nekem meghagyott,
Eközben kettőnk szemében
Egy-egy könnycsepp csillogott.
A sör már langymeleg,
amint megül rajt a tékozló jelen,
és fejemből kinézve
hunyorgok az égre,
s önnön magam merülök el
a bamba szürkeségbe.
Nincs mit a múlttól nyerned,
csak a jövőből vesztened.
Nincs miért sajnáld, ami elmúlt,
ami már nem lehet.
A lelkem múlton úszó törékeny kis bárka.
Az árral szemben küzd, de mindhiába,
most nem képes többre. Csak lebeg.
...A lelkem tovább nem bírta,
És látom, hogy velem annyi
Lehetőség száll a sírba.
Mindnyájan egy sorsra vagyunk predesztinálva,
nem mi irányítjuk, hanem megvan már írva.
Akár egy programscript, amit az Isten futtat
tizenhárom milliárd éve vagy mióta.
Az újratalálkozás emléke
Mondtam a könnynek a szememben,
most maradjon odabent,
rég nem látott rokonok jönnek,
most nem hullhatnak a könnyek.
Honunk már nem vágyja a lantot,
mely szívhez szól, sírig kísér...
olvasni a sorok között
hallgatni üvöltés helyett
ha fejed falnak ütközött
nyakkendőt hordani melyet
Szöknek az évek,
jönnek és mennek,
jövőbe lépve
múlton merengek.
Anyám homlokán sűrű gondfelhő ül,
már fiatalon őszbe borult a haja,
a múltban élve siratja rossz sorsát,
bár tovább léphetne, ő mégis ott marad.
mint váratlan csók,
a burkolt mozdulat
kapkodón suta volt,
és látszólag meglepett,
mikor átnyújtottam a lemezt,
mint egy apró jelzést,
földbe szúrt botocskát,
hogy magonc sarjadt...