Múlt
Néha félek.
Bár tudom hogy nem érzed
Tudom hogy nem látod
Hisz elrejtem a világtól
olvasni a sorok között
hallgatni üvöltés helyett
ha fejed falnak ütközött
nyakkendőt hordani melyet
Csak felváltva jönnek a holnapok,
Végtelen körforgásba lesznek tegnapok.
Rácsot, bilincset mosolyogva elfogadni,
És a monotonitásban megrohadni.
Szöknek az évek,
jönnek és mennek,
jövőbe lépve
múlton merengek.
Új év, új remény
Írhatnám, hogy megint
búcsúzok egy évtől.
Elmém nagyot legyint.
Most csak az elégtől!
Csöndes utca moraját
Halkan súgja a szél,
S csak hallgatom Koppenhágát,
Miként éli életét...
Az elvesztett hírnév és az elvesztett barátok
A történet úgy kezdődött:
én voltam a központban.
Mindenki engem tisztelt,
a kiskirály sem élt jobban.
Avagy a szenzitivitás alaptünetei
Változik a világ, változik is minden.
Változnak a körülmények és az élet.
Régen minden jobb volt, jobb volt az életem.
Mostanra már megtört, nincs a régi énem.
Változik a világ, változik is minden,
változnak a körülmények és az élet.
Régen minden jobb volt, jobb volt az életem,
mostanra már megtört, nincs a régi énem.
Egy szeptemberi délután margójára Dublinban
Dublinban ért az ősz,
Valahol az Abbey Street árnyékában.
Szeptember végi smaragdzöld emberek mindenhol,
S a remény az utcákon esővízbe vegyült.
Mikor a felhő kettévágta a napot,
Szívem is az elmúlás lángjára kapott...
A szürke köz már nyomorát húzta,
És szenny áztatta nagy eszmék szavát,
Úri gőg kötött népeket gúzsba,
"sub rosa" hamisít demokráciát.
Széttört óriás
Szobor darabjai, mint
Sziklák, komoran
Néznek ránk, bennük van-e
Csak cseppnyi állandóság.
Románcot, tiszteletet akartok,
Megértést, megbecsülést, törődést?
Mily csodás lenne a mai világ,
Ha minden ember, mint rég, úgy élne.