Múlt
Keverem a levest,
Készül még a pörkölt,
Élek, ahogy lehet,
Ám a sorsom eldőlt.
Sok-sok év, ami végtelennek
tűnt, az most elröpült,
hirtelen vége lett.
Ezért e sok virág.
Visszanézel újra és újra,
Emlékeknek sava-borsa.
Alig telt egy négy hosszú év,
Hamar dicsővé vált e nemes név!
Jövőlátó lencsén nézek keresztül,
Majd a falra kapom tekintetem, lekopott festékdarabok között kereszt ül.
Kis cserjéből elindultál,
Szép lassan kibontakoztál,
Minden szirmod különböző,
Az összes virág eltérő.
Szerelmünk olyan volt, akár egy csillag...
hisz csillaghoz méltón élt.
Felnézek a könyvemből
Egy szürke szempár néz vissza rám
Kérdőn felvonom a szemöldököm
Ki ő? Ismer talán?
Sanzon
Az utolsó nyáreste volt,
az éji lepkék táncát néztük,
nemrégen szép muzsika szólt,
s a bánat rabláncát letéptük.
Nézem, ahogy a fagyos aszfalton
A fotoncseppek szétgördülnek.
Nézek a jövőbe, rágódok a múlton,
S az emlékek újra életre kelnek.
Érintések csókja, hűs harmatok cseppje,
Csillagokig szálló pára lehelete,
Elvarázsol, s tudom, eszemet veszejtem,
A hajnal csendjében illatod keresem.
Nézd, milyen erősen zuhog,
Mennyivel kitartóbb, mint én,
A busz ablakán egyre csak kopog,
Látod, feladtam már az elején.
Magányos sivatag 2. rész
A leány ment, mendegélt,
Míg az ösvényre nem ért,
Hosszú, kis ösvényke
Mintha végtelenbe vinne.