Művészet
Tavaszi szél ide hozott,
letegyen-e - gondolkodott,
- itt kell maradj - szólt az Isten
- folyjon tinta ereidben -
Pygmalion és Galateia
Szunnyad a test, de a lélek álmodik éppen.
Fest. Kaleidoszkópján át milyen neki művészi kép?
Pazar, örvénylő szelet beillesztve többféleképpen.
Olvasd hát, ecset merülve szivárványba lép...
Mi a boldogság? - kérdezi
Öreg, fiatal, gazdag, szegény,
Mindenki ezt kutatja, és
Mindenki máshol és másban
Leli meg, vagy meg sem találja.
SZŐKE
Mint a nyári napsugár,
mi a víz színén csillog,
vidámságot hoz magával,
mindent bearanyoz.
Ha Ő nem lenne?
Idegen lennék.
Egy idegen világban,
Idegenek közt sétálnék.
Ereje már-már nem is emberi...
Hideg kék szemével
Magához láncol,
S tékozló erejével
Előbb-utóbb magáévá teszi
Elkárhozó lelkemet.
Vihar söpört végig szemed fagyos sivatagán
Harcoltam! Ó, de hogy harcoltam én ellened!
Minden erőm latba vetve elküldtelek!
S kellett inkább az egyszerű, a szürke.
Vihar söpört végig szemed fagyos sivatagán.
Arcomba csapott gúnyos, büszke mosolyod,
S mint vert sereg, visszavonultál.
Csendes vágyból, kék világból,
megnyílt, tágult pupillámból
fantáziám útvesztőjén,
Pegazusnak ezüst szőrén...
Nem könnyű verset írni, ha elhagy a múzsa,
bizony, sokszor vágyik egy világ körüli útra.
Hiába is kérlelem, őt meggyőzni nem lehet,
kevés vagyok néki, azt mondja, nem szeret.
Voltál-e már egészen
apró vagy óriás leshi,
ki az embert nem szenvedheti,
inkább csak magasból lesi,
de meg nem fejtheti,
tűz, smaragd, csomó népe,
erdei álom fénye,
ma vajon megbízható-e...
Felvonó a csillagokba
Délibábos estéken visszaemlékszem,
mit láttam az égen réges-régen,
hogy három madár volt vagy lepke,
nem lényeg, mit számít az egy eretnek
versben, ha a csuhások megbélyegeznek,
erőm nem hagy el, él bennem ma is a remény,
Pater Noster!
Mi a művészet?
Dal, ének, költészet,
rajzolt vagy festett képek,
vasba-kőbe zárt igazság
a szavak s formák nyomán.
Te vagy az egyetlen, kivel kész lettem volna mélyre merülni.
Maszkokat letépve a világ végéig kézen fogva rohanni.
Minden nap megvárattalak, majd szívem mélyéről akartalak.
Akaratom ellenére fölöslegesen körbe-körbe futtattalak.
Szennyezed a költészetet,
azt hiszed, az írás giccs.
Patetikus semmit mondasz
és dicsekve mocskolhatsz.
Ekkortájt a sírkertekben járva
csodát láthat az, ki jól figyel.
Egy vén szellem sírok felett szállva
az élőkre jeladót szerel.