Művészet
Itt ülök némán az ihletre várva, hogy
Elmondjam, mit adhat az írás csodája,
S hogy a sokszínű érzések s szavak világa,
Egy laikust, hogy keríthet a hatalmába.
Fülembe lágy melódia zendül,
Lelkem táncra kel, ütemre rezdül....
Hangol a zenekar, kezdi a rendet,
Legények, lányok körbe kerengnek.
Végre a hegedű csak belevág,
Csujjog a táncszó, dobban a láb.
Verseim szavai azonosak velem,
Míg mások napot lopnak, én a ceruzám hegyezem.
Meglett az ihlet!
Meglehet nem vettem észre
mikor némán elgurult
a gömbölyű fészkes fenébe.
valami érzést
gyönyörűt, szépet
valami hangot
valami képet
napfény ecsetje
napsugár húrja
valami újat
valamit újra...
Egyedül a vad magányban,
A halotti lét forró katlanában.
Színésznek lenni: olyan, mint egy álom,
A színpadon állva átlépünk a világon.
Egy pillanatra eltűnik mindennapi életünk,
És varázslat lép helyébe, mit együtt újra átélhetünk.
Amore de Lohn - A távoli szerelem
avagy a lovagi költészet esszenciája
Távoli és végtelen.
Csordultig teli,
szerelmes lett,
az én szívem.
Hangok, melyek ritmust adnak,
Szólamok, ha megszólalnak,
Szemed, ajkad, bensőd, eszméd,
Egyedül te vagy az én zeném.
Gyöngyvirág illatú mesekertben élek,
szívemben száz csodát, képeket zenélek.
Habkönnyű szárnyakon álmaim dúdolom,
végtelen vizeken magamat ringatom.
Most olyan hajnalba haló csillag vagyok,
de lehet, milliárd éves szajha fény.
Nem érdekel mitől hunyt ki a másik,
csak ragyoghassak, amíg tart az éj.
roppan a szikla, pattog a szikra
cseng-bong a csarnok és reng a talaj
ha kósza szikra száll szakállunkra
egy kupa habzó ser eloltja majd