Művészet
Amikor a költő végleg leteszi a tollat
Amikor a költő végleg leteszi a tollat,
többé már nem hoz új rímeket a holnap.
Csend öleli körbe megfáradt lelkét,
s a föld magába fogadja meggyötört testét.
Mondd meg hát, mit is építettél,
Ha nem maradt belőle sem kő, sem tégla.
Hasztalan leírt szavaidnak
Volt-e némi: maradandó hozadéka?
Nagy László (1925-1978) emlékére
Mondjátok, ki viszi át majd az embert a túlpartra
a félelmek és növekvő gyűlölet tengerén?
És hitünk hajójának kormányát erősen tartva,
lesz-e majd, kinek fontosabb a társ, mint az önző Én.
Ma egy olyan világ vesz körül,
ahol gyanús, kinek lelke szép.
Ki tehetséges, az titkolja,
s gáncsoskodók elől félrelép.
József Attilának... szeretettel
1.
Mert adni akartál, adsz hát tanácsot.
Kiszolgált lelkedbe marva, íratlan
csendben, apának nevezted, ki halkan
messzire indul, itt hagyva családod.
Bródy János tiszteletére
Csend járja be e valaha szent földet,
sunyítón néma kushadás és átok,
Ti szabadítottátok ránk e szörnyet:
gazul gyűlölködő hamis-királyok!
Kányádi Sándor előtt tisztelegve
ki jár a kövek tengerén
és takarja el a napot
ki az ki semmitől sem fél
mert árnyéka kővé fagyott
Hazám, az ám!
Rongyos gatyám,
mely megkopva is
véd fagytól, széltől,
bőrömhöz nőtt,
körbeölel:
így óv féltőn.
áprilisi dadaista álmok
Csendesen alszik a táj szendereg a csősz
egyedül csüngök egy reccsenő faágon
ha végtelen hegynek mész hát légy erős
mindenáron
mert te alattam leszel ha ott hörgök fenn...
Mint irgalmatlan éji békadal a sás közt,
én is nyirkos-pocsék időben születtem,
egy célt tévesztett pocsék világba.
Még hidak csonkjai lógtak a Dunába,
de már az atomkor hangjai zsongtak fülembe,
a zöldre festett konyhai hokedlire állva.
- Máig nyekereg bennem enyvtelen siráma. -
A kritikus ül hosszú méla lesben,
epéjét túráztatja lefekvés előtt,
hogy másnap se hagyja cserben.
Ágyához érve fogai közt elmormol
pár gyűlölettől fröcsögő, léha átkot,
leginkább a pokol mélyére kívánva
ezt az irtóztatón dilettáns világot.
Fakó táj, sűrű köd,
Pöndörödött ciher -
Őz inal, avar zörg`
Fent cinege pityeg.
sorok és gondolatok az utolsó százból
A történelemnek gúnyos búcsút intve
elhaladt mellettem a sorsom: legyintve.
Taposott cipőin billegve, nyögve-sántikálva,
eltűnt a sarkon, maga is füstköddé válva.
Puha zümmögés
Tarka kelyheken,
Bodros napsütés
Cirmos kerteken.
Verscím sorok
/ KI VAGYOK ÉN? NEM MONDOM MEG /
/ TEMETŐBEN / ÉLŐ HALOTT /
/ TEMETÉSRE SZÓL AZ ÉNEK /
/ FÜSTBE MENT TERV / GYÖNGE VAGYOK /