Nagymama
hat igazgyöngy
nagyanyám
kék kötényében
mindig akadt pár morzsa
és jó szó... nekem
Emlékezem egy jó anyára,
annál is jobb nagymamára -
dér-hajára, mi oly fehér volt,
irigykedve leste a hold
A porontyok körbevették
maszatos kis orcával,
rendet rakott közöttük, és
megbékélve sorsával...
Hűs koránnyal
Talpra pattant,
Nyűtt kosárba
Szemet mert...
...a fülledt kórteremben lepedők
s a fertőtlenítőszag keveréke
kérdezte a paplant levehetné-e
halkan szólt a szemében fakult emlékek
úgy kínálta a megsárgult műbőr széket
mint rég a gombóclevest és kőttes tésztát
néztem milyen apró lett karjai véznák...
Orgonából vittünk csokrot,
Szeretetből fontunk fodrot,
Margarétát tűztünk hozzá,
Rigókórus dalt komponált.
A nagymama arca ráncos,
évek szeplői pettyezik,
öle egy jó meleg vánkos,
ahol a szundi jólesik
Nagyanyónak
nem számított a fagy, a hó,
sem az embert-próbáló meleg,
számára nem létezett az időjárásnak
semmilyen komisz fintora,
nem volt ok arra soha, hogy esténként
elmaradjon a folyton krumpliból
készült, mégis páratlan ízekkel áldott...
Nagymama egy büszke nő,
vajas kenyeret kenő!
Hát hol itt a bökkenő?
Nagyanyám 100. születésnapjára
Talán örököltem Nagyanyám génjeit,
szeme bogarában pirkadat fényeit,
arca mimikáját, majd minden vonását,
lelke rezdülését, hallgatag fohászát...
Nyári nap az égen
nem ragyog úgy soha;
Mint az én nagymamám
szerető mosolya.
Fáradt lelkedben meleg papucsot húz,
és forralt bort kortyol az öreg tél.
Ez a sziget álomsziget,
nincsen vége, s kezdete,
átöleli a meséknek
mérhetetlen tengere.
Hajnalban nagyanyám székében halkan ül.
A padló erein apró talpa kanül,
és a stoppolt zoknik infúziójával
melegséget cseppent. Felpuhul a házfal.
Nagymamám pókhálóránc gyűrte
kedves arcát nem feledem soha,
finom vonalakat rajzolgatott rá
a sors - a mostoha.