Nagymama
Isten egyik
szeme a Nap,
szeretettel
megsimogat,
beragyogja
a világot,
teremti a
boldogságot.
Hamvaimat add a szélnek!
Nem kell hely e földön.
Ne hozzon senki sem virágot!
A temető börtön!
A legjobb mama,
ki az unokákat a kapuban várja,
ez a két kicsi lány minden boldogsága,
ezért hétvégenként pizsiparty járja.
Alkonyi fényed,
épp ez a lényeg,
őrzi az álmod,
így ha csodálod,
lelke tiéd lett,
adta az élet!
Úgy vártunk már, s megszülettél.
Az én kis unokám lettél.
Mostantól, ha hallom neved,
legédesebb szó már nekem.
Állj meg, idő, csak egy rövid percre,
veled egyezkedni hogyan is lehetne.
Hisz megéltem immár jó pár zajos évet,
de közelg már valahol az út végén a végzet.
A nő, mikor még kisleány,
mesevilágról álmodik,
élete még csupa talány,
őszinte és nem alkuszik.
"Kettő vitéz, és tudós négy, -
a hetedik te magad légy."
Pihe-puha tollpárnák közt
Hegyet, völgyet megmászott,
Ingatag kis lépteivel
Magasba kapaszkodva - felállott.
Drága nagymamám, hogyan is tudnálak köszönteni téged?
Nem vagyok veled, nem foghatom két kezed.
Egy évvel ezelőtt még együtt ünnepeltük,
De mára nagy lett a távolság közöttünk.
Virággal kezedben indulj nagymamádhoz,
ő is sok időt és dolgot reád áldoz,
vigyáz rád oly sokszor féltőn, ha beteg vagy,
mosolya ragyogó, veled el sosem fagy!
hat igazgyöngy
nagyanyám
kék kötényében
mindig akadt pár morzsa
és jó szó... nekem
Emlékezem egy jó anyára,
annál is jobb nagymamára -
dér-hajára, mi oly fehér volt,
irigykedve leste a hold