Nagymama
Nagymama ravatalánál
(Egy fájó emlék gyermekkoromból)
A hír rám zuhan! - nagymama halott,
végleg alszik, ki engem altatott,
lezárta két szemét a halál,
ő nem becézget engem soha már.
Pihenj, csak nagymamám, pihenj!
Pihenj, csak nagymamám, pihenj,
az ősi rög már eltakar.
Béke honol sírhantodon,
itt téged senki nem zavar.
Sajnálom az utolsó percet, mert nem lehettem veled,
nem búcsúzhattam tőled, nem foghattam
a kezed,
nem mosolyoghattam rád, nem törölhettem le könnyeid...
Hogy beteg vagy, - üzenték,
de temérdek dolgom itt fogott,
halogatva a látogatást,
vártam a mentő holnapot.
Csicsíja babája,
elringatlak szépen,
aludj el, aludj el
nagymama ölében.
Szia, Nagymama!
Milyen boldog voltam!
Szüleim kezét fogtam,
aztán kosárkámmal a kézben
előre szaladtam a fényben.
Nézlek... ott ülsz a fák alatt,
Kezedben tű meg cérna...
Előtted szétfoszlott napjaid
Rongyos maradéka...
Most némán állsz
arany-virágú hársfa
jöttömre bólintasz csupán -
A kedves köszönések
hol maradtak
Ha kérdenélek
mit mondanál