Nap
Áprilisi csélcsap szellő
terelget pár gomolyfelhőt,
ami még a télből itt maradt.
Még az éj sötétjében vegetál a hajnal,
de már napfénycsíkok árnya vetül,
kelt tésztaként keni magát vajjal
a Nap, és sülve-főve fölénk kerül
Jön a tavasz, és süt a nap,
A virágok a földből kibújnak.
A fákon a rügyek is pattognak,
Az emberek mégis vacognak.
Kertek alatt oson,
sompolyog a tavasz,
szelíden süt a nap,
de az idő ravasz.
Zsenge virágok nyílnak,
figyelik a napsugarakat,
lágy szellőben nevetnek,
minden élményt szeretnek.
Lehetnék, ki téged láttat.
Fény, ha jő az éjszaka,
tán árny-alakod rejtekedből...
Nappal miért nem látszanak,
tündöklő csillagok az égen?
Olykor a csend körbevesz.
Egy szó sem jön elő.
Csak pár gondolat kószál el.
De akkor te újra megjelensz.
Emlékeztetsz rá, hogy nem jó ez.
Mondd, miért félek ennyire?
Az egész évemben madárként vagy jelen,
te kibontod szárnyaid egy ágon ülve,
tengerkék égen csónakázol szüntelen,
végtelen szabadságban megsemmisülve.
Képzeld csak el,
milyen lehet mosolyban fürödni?
Ha te ragyogsz,
az utcán is az fog szembejönni!
Ködös álmok
a végtelen úton.
Nincs is másom,
csak amit most látok.
Az egyik egy patak, a másik az erdő.
Az egyik a zápor, a másik egy ernyő.
Morgolódunk télen-nyáron:
hőgutára fehér álom?
Pokol tüze? Jeges verem?
Széjjeltárjuk dolgos kezünk,
miért nem jó semmi nekünk?
Felhők csókja: puha selyem.
Napok csókja: izzó selyem.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Pille játszik énvelem,
bukdácsolva kergetem,
madár rikkant élesen,
szelecske néz irigyen,
esőcske kandikál a felhőből,
közeleg a jobb végből.