Nap
Napfelkelte a tengeren,
de gyönyörű-szép látvány,
víz tetején terjed a fény,
mint valami szivárvány.
Mint fenn északon a hegyek,
érzéseim is hidegek.
Szívem kihűlt, már nem meleg,
nem járja át a szeretet.
Elhervadt a nyár,
Elázott teafilterek, csonkig égett gyertyák,
A Nap megint legyőzetett!
Amíg fent magaslik az égen,
Érzem erejét, erős, meleg.
De amint elbukik, a horizont elgáncsolja,
Híve elhagyja, fejvesztve remeg.
Csendes tűztóba ereszkedett le a Nap,
Az Ég csendesen követte bíbor fellegét,
A fényt lassan adta át az Ég mélyének,
Lassan lopakodott a harmat a homályos szürkeség előtt
Megérte-e, megéri-e megbízni benned,
megelőlegezett - meddig legyen - hiteled,
egyéjszakás kaland csupán veled az élet,
vagy holtunkig tesszük majd - egymásnak - a szépet?
Letűnt világ pusztulásakor
Szemek nyílnak mindenhol,
Nem késő ez ébredés,
Bátorság most oly kevés.
Skarlátbíborban ég a horizont,
mielőtt eltűnne a Nap, kiadja erejét.
Év végére várunk, új esztendő közeleg,
Jöjj velünk, Kedves, gyere és ünnepelj!
Mondd, ha megtetszik egy rózsaszál,
Letörve hervad el, holt és vázában áll?
Szeretet szeretetéről - kérdésemre - felelj.
Monoton valóság, robotos reggel
Monoton valóság, robotos reggel,
üresedő napsugár, riadtató vekker.
Egyforma cipők, egyforma napok,
semmit harapva semmit haladok.
Hétfőn halkan, haragosan hívott fel.
Kedden kellemesen kedveskedett.
Sok apró szúnyog s
Lámpa körül zümmögő
Bogár Napjának
Mind mást mondana, csak őt
Figyelje és hallgassa.
Van egy kert a domboldalon,
hogy mi van benne...?
Lerajzolom.
Ó, hogy milyen szép volt, Istenem, milyen szép!
Mikor rátaláltam, kivirágzott a rét.
Elment,
Elszalasztottam a pillanatot.
Lement.
De lőttem egy képsorozatot.