Nap
Veled fekszem, Veled kelek életre.
Valóra vált szívemnek tavasza,
Frissülő lomb közül Neked szól éneke,
Rólad mesél a kis cinege szava.
Szentgyörgypuszta felől
nézek a Dunára,
Kisoroszit látom
ködben, félhomályban.
Ez a nap nem olyan, mint a többi,
virág után kajtat minden férfi,
mind szeretné meglepni a párját,
be is veti minden tudományát.
Áprilisi csélcsap szellő
terelget pár gomolyfelhőt,
ami még a télből itt maradt.
Még az éj sötétjében vegetál a hajnal,
de már napfénycsíkok árnya vetül,
kelt tésztaként keni magát vajjal
a Nap, és sülve-főve fölénk kerül
Jön a tavasz, és süt a nap,
A virágok a földből kibújnak.
A fákon a rügyek is pattognak,
Az emberek mégis vacognak.
Kertek alatt oson,
sompolyog a tavasz,
szelíden süt a nap,
de az idő ravasz.
Zsenge virágok nyílnak,
figyelik a napsugarakat,
lágy szellőben nevetnek,
minden élményt szeretnek.
Lehetnék, ki téged láttat.
Fény, ha jő az éjszaka,
tán árny-alakod rejtekedből...
Nappal miért nem látszanak,
tündöklő csillagok az égen?
Olykor a csend körbevesz.
Egy szó sem jön elő.
Csak pár gondolat kószál el.
De akkor te újra megjelensz.
Emlékeztetsz rá, hogy nem jó ez.
Mondd, miért félek ennyire?
Az egész évemben madárként vagy jelen,
te kibontod szárnyaid egy ágon ülve,
tengerkék égen csónakázol szüntelen,
végtelen szabadságban megsemmisülve.
Képzeld csak el,
milyen lehet mosolyban fürödni?
Ha te ragyogsz,
az utcán is az fog szembejönni!
Ködös álmok
a végtelen úton.
Nincs is másom,
csak amit most látok.