Nap
Szeretnék addig élni,
amíg élni kívánatos,
amíg boldog a szív,
és büszkén állhatatos
Ma reggel lilában kelt a Nap,
még sosem láttam ilyen szépet,
hálóruhája ráncait durcás szél húzkodta,
s kihűlt kémények mögé bújt a lényeg.
Álomvilág nem kell nekem,
nincs ott valódi szerelem.
Nálad nélkül bús az élet,
olyan, mint a végítélet.
Úgy várlak, Valaki.
Úgy szeretnélek, Valaki.
Karomban hordoználak,
Karomban tartanálak.
Aranysárga repce-hajam,
tágra nyitom szembogaram,
akácméz a lélegzetem,
virágágyam most megvetem
Tarka szürkébe öltözött este,
Hágott a narancségbolt helyébe,
S ködpamacsnak nedűs, édes teste
Libbent lent alvó fáknak elébe.
Bársonyos arcát mutatja a
tavasz,
leolvasztotta az összes
havat!
Esős olajzöld Unda Maris színnel énekelt.
A felhők épp villámokat bújtattak a Nap elől.
Elkergette az újév a régit,
ne árnyékolja be az ő fényit.
Lejárt az év utolsó napja,
mulat a népnek apraja nagyja.
Napfelkelte a tengeren,
de gyönyörű-szép látvány,
víz tetején terjed a fény,
mint valami szivárvány.
Mint fenn északon a hegyek,
érzéseim is hidegek.
Szívem kihűlt, már nem meleg,
nem járja át a szeretet.
Elhervadt a nyár,
Elázott teafilterek, csonkig égett gyertyák,
A Nap megint legyőzetett!
Amíg fent magaslik az égen,
Érzem erejét, erős, meleg.
De amint elbukik, a horizont elgáncsolja,
Híve elhagyja, fejvesztve remeg.
Csendes tűztóba ereszkedett le a Nap,
Az Ég csendesen követte bíbor fellegét,
A fényt lassan adta át az Ég mélyének,
Lassan lopakodott a harmat a homályos szürkeség előtt
Megérte-e, megéri-e megbízni benned,
megelőlegezett - meddig legyen - hiteled,
egyéjszakás kaland csupán veled az élet,
vagy holtunkig tesszük majd - egymásnak - a szépet?