Nélküled
Ha el akarsz menni, csak menj, menj tovább,
Túlélem nélküled, ha szemem nem lát.
Nem fogok neked soha könyörögni,
Bánatos se leszek, nem is örülök.
Talán így jobb lesz mindkettőnknek, drágám,
Nem könyörgök neked, vándor madárkám.
Fény
Ölel...
"Itt vagyok,
Vigyázok rád!"
Ó, Anyám, Te vagy...
Hiányzol, próbálok túl lendülni,
Ám nehéz a szív ellen küzdeni.
Még ha az a szív már megfagyott,
Nélküled akkor is semmi vagyok.
szemed tüzében izzik a nappal
pőrén állok az ágyad előtt
szívembe fészkelt szerelmed hajdan
gyorsan lehúzom azt a redőnyt
Szerettelek
Rájöttem, hogy mindig fájdalomból írok,
Remélem, nem veszed zokon.
S minden kínom egy pohár borban áztatom,
És talán még kettőben.
Bánatos e szív, mi úgy gyötör,
vigaszt keresve csak fájdalomra talál,
s mily kegyetlen a sors ismét,
te boldogság, ki mindig megcsalál.
Most pont olyan, mintha éppen
Azon a messzi-messzi kéken
Szállón ücsörögnénk nevetgélve
Álmaim mélyén él a remény,
hogy leszel te még az enyém.
S ott majd nem kell az erény,
mit addig is őrzök én.
Eltűntél a messzeségben.
De biztos ott vagy valahol.
Ahol még a madár is tisztán dalol,
Valahol szívünk együtt zakatol.
Lehet-e veled álmot meglátni,
csendes csillagok alatt, kint fázni,
bariton képeket szavakba festni,
lehet-e veled magamba lesni?
Ő! A nagy Ő. Egy tűzpiros virág.
Nyíló rózsa! Halk, meghitt imák.
Hozzád szállnak! Velük a szívem.
Fogadd el! Kérlek! A szerelmem!
Távoli kedves,
Halld meg e halk,
Szép muzsikát!
Életem egyre csak
Ing és bong,
Reszket a lelkem,
Hogyha a reggel
Nélküled ébreszt...
Ma éppen két hónapja volt.
Gyanútlan világlott a hold.
Az éj, mint bársonyos virág,
nyárillatot hintett reánk.