Nő
Férfiaknak meg kötelező olvasni!
A nő maga a nő, ő maga a bájos csoda,
A nő a báj, ő maga a férfinek a csoda!
Férfiak, fáradozzatok,
Nőnek nagyon hódoljatok!
Köszönöm a nők nevében
a gyengéd, szép szavakat,
a kapott sok kedvességet,
különleges az a nap...
Szeressük a nőket minden áldott éjjel...
Nőnapra ébredtünk,
ünnepeljünk megint,
a nők szenvedése
engem szíven legyint.
Nők
Lányok vagytok vagy odaadó, jó anyák,
méhetekből született e megsebzett világ.
Vagytok mézédes, csintalan szeretők,
álmokból feltámadó, angyalarcú Nők.
Tarka szürkébe öltözött este,
Hágott a narancségbolt helyébe,
S ködpamacsnak nedűs, édes teste
Libbent lent alvó fáknak elébe.
Egy álarcot fúj felém a hűvös szél,
Mely gazdájáról igen sokat mesél,
Elmondja, hogy szeme néma, kék óceán,
S bőre sima, unalmas, fehér porcelán,
Személyisége ragyogóan bámulatos,
De egyedül van a sötétben, s magányos,
Arcán mégis egy nőies mosoly csücsül,
Csak mereng előre, s néz végtelenül...
Szemeimet megmosom a hideg vízben,
akkor fog csillogni Noémire szépen.
Befújom magam a férfiasság illatával,
randim lesz a világ legjobbjával.
Szivárvány itt,
Szakállas nő ott,
Sellőlányok és fiúk itt meg ott.
A lelkem egy meggondolatlan elgondolás,
a mélyből tőle érkezik a sikoltozás.
A szemem barna tükre a lejárat oda,
és ajkam a féltve őrző, csókos katona.
Odabent a nyál gyógyít, olykor erős méreg,
elpusztít élőt, holtat is, ha betörnének.
A múlt héten egy sötét szobában
voltam egy tükör előtt. Egy fekete
széken előttem ült egy fiatal nő -
kávébarna vállig érő haj, halvány,
rózsaszín ajkak és arcán vörös
ragyogás. Ezt láttam a morzsolt
tükörből belőle, miként mögötte
néztem abban a sötét szobában.
A teremtő nő nem nézi ráncát,
a teremtő nő utálja a drámát,
a teremtő nő terelgeti lányát,
a teremtő nő hiszi föld sárkányát.
Hétfőn decens úrinő,
kedden angyalszárnyam nő,
szerdán szakács, láthatatlan,
csütörtökön díjat kaptam,
ócska ribanc pénteken,
szombat se változtat a lényegen.
"Holdfényben ragyog...