Nyár
Izzó pipacsok skarlát-mezején
ujjaimat kulcsolom keresztbe,
menny-nyugalomban Isten tenyerén
aranyfénysugár csillan szemembe
Mediterráneum
Hajózok a végtelen tengeren,
Csodálkozok néhány olasz emberen.
Fényes napsugár:
Fákon könnyedén táncol.
Galamb turbékol.
Forró nyár ült az ágra,
Vállamon féltett árnya.
Álmos a fészer, aluszik,
benne az ásó és kapa.
A locsoló is megnyugszik,
oly soká tart a Tél szaka.
Volt... micsoda ravasz tavasz!
Hír volt: hegyekben még havaz!
Csillagpipacsok aranyszirmú csöndje
terül nyoszolyó-selyemként a földre.
Naplemente-orgonák lilája hull,
az est magzat-légzése hozzám simul.
Könnycsepp hullik az arcomon,
szívemben ott a maró fájdalom.
A Balaton ugyanis egyre távolabb,
mikor rávetem utolsó pillantásomat.
Éljen, itt van, amire mindenki várt,
A tanbörtön ezennel kulcsra bezárt.
Nézz fel a tisztaságos kék égre,
Nap sütkérezik, ez a legjobb része.
A nyárelőről TANQ csokorban írt a szerzőpáros.
A bárányfelhőcskék
Habosak, mint egy szép hullám.
Ó, napfénysugarak!
Selymes füvek fürge ujja,
Itt a nyár, ő itt van újra.
Mikor a Nap felkel reggel,
belátja az egész tájat,
megcsodálja a világot,
a szeme is könnybe lábad...
Anyának születni az igazi gyermek lét,
NYarat hozni a jéghideg hétköznapokba.
Rét szélénél
mozdul a szél,
elsuhan,
lágyan zenél,
fordul, mesél
pajkosan.
Felnézek a fénylő égre,
A világ csúcsos tetejére.
Szemem keresi a csillagokat,
Szerencsére talál jó sokat!
A csodaszép Tisza mellett lakom,
Szoktam sétálni ott vakon.
Vakon, hisz fontos a gondolatom,
Ma is gyalogoltam a partvonalon.
Lepke lebben,
feljebb reppen,
lenge, meleg
szelekben...