Nyár
Kibontott hajad
Hullámzó patak.
Csillogó szemed
Isteni remek.
Tavasszal kedvem bontakozó,
rügyező, illatos, olvadozó,
szeszélyes, bohó, igen szeles,
csepegő ereszes, ezüst deres.
Utolsó tánc
Fázik bennem a nyár,
karamell színét fehérre cserélte,
alabástrom bőrén látszanak,
mint versenyt futó kék erek, játszanak
a kérdések, és tudom, visszasírni kár,
hisz mindennek megvan a miértje.
Nyár van, és süt a Nap, mind izzadunk,
Szárazság és homokvihar jellemzi az utunk.
Hőség van, de én csak hűvöset érzek,
Lelkemben mostanra mind kimúltak a fények.
Nem tűz már a Nap,
bágyadt fénye langymeleg.
Ősz nyarat terel.
Kopogva lép be nyár
Hát velem maradtál
Szíved szívembe is zár
Egyetlen kis virágszál
Forró augusztusi nyár,
ifjúságom emléke visszajár,
csillaghullás idején
boldogok voltunk te meg én.
Tikkad a föld már
végig a réten.
Kókad a felhő
fenn a nagy égen.
Napsugár tűző forrósága,
Áradó hőség bolygó lángja
Forrón ölelő katlanában.
A zengő patak hallgatásban.
Aludni nem hagy a gondolat, hogy nem vagy velem,
De azért remélem, nem felejted el a nevem.
Te hoztad meg mindig a kedvem,
De most nélküled rossz a kedvem.
Sok milliárd éve téma már,
hogy két kezével búcsút int a nyár.
Ez a nyár is elszelelt,
Írtam rövid verseket...
Naptakaró bárányfelhő,
puha vánkos, könnyet rejtő,
elűzi egy kóbor szellő,
forró lázban kert és mező.