Nyár
Nem szenvedés, félre ne értsd,
Sorsom volt kissé hányatott,
Nem fűztem hozzá nagy reményt,
Az élet így is átkarolt.
Pára libben földről a légbe,
langyos szellő szaggatja szét.
Nyári zápor
elvarázsol,
hallgatom,
múltról mesél
szellő-fújta
dallamon...
Virág vagy Te
Szívkertemben,
Megöntözlek
Téged,
Ne hervadjál
El a nyárra,
Gyöngyharmattal
Hintlek.
Tavaszi nap melege
Megelőzve legelte,
Ölelte az éjszakát,
Melyen anyám
Szívéhez emelt.
Már megint elfáradt, búcsút intett a Nap,
a horizont narancs-vörösben lángolt.
Kellemesen meleg volt a mai este,
fent az égen millió csillag táncolt.
Türkizég alatt születtem egykor,
Utcánkra színes levelek hulltak -
Nefelejcs volt anno a gyerekkor,
Míg a birsek őszbe halványultak.
Nádas
Ahová tavasszal fehér szárnyú hattyúk
érkeznek,
s nyáron a kis szürke pihések is
megérkeztek.
Csillagfény alatt
Ballag a vándor,
Ruhája szakadt,
Szívében álmok:
Elmúlt nyarakról
Kedéllyel mesél.
Zafírszínű égbolt pihent a felhőkön,
Álmainkból kreáltunk rá csillagokat,
Andalogtunk katángillatú mezőkön,
Felettünk pici bojtokon úsztak tova
Nyári alkonyat.
S a mesés szerelem.
Csodás, szép este.
S a táj is színesebb.
Szinyei Merse Pál
festette e képet,
festő nem alkotott
soha ilyen szépet.
A forró, szikkadt, meleg nyár után
Nincs levél már sok-sok fán,
Avar füstje száll át az éjszakán,
Suhan a fák üres, kopasz ágain át.
Tél van, sehol egy virág már,
Elröppent az összes madár.
Kikeletre vár a világ,
A hegy ormán csak havat lát.
Sétálok a nyári napsütésben,
bárhova nézek, a látvány megragad,
a szeretet festi bennem szépre
kanyargós utcán a kopott falakat.