Nyár
Szőke kalásszá
Nemesül a táj -
Recés barázdát
Gurít a szántó
Búcsúzik és elköszön a forró nyár,
Nem forog a napraforgó feje már.
Kezdődik az őszi színkavalkád,
Csendesen csobog a kerti kaszkád.
Mikor nem is várta, hirtelen tört rá a bánat.
S már ott feküdt mellette az ágyba,
és egyre csak húzza, nem viszi már a lába.
Pipacs-arcú, fürge napok,
forró-ajkú, locska percek
hamarjában tovatűntek,
zsenge álmok elröppentek...
Veled fekszem, Veled kelek életre.
Valóra vált szívemnek tavasza,
Frissülő lomb közül Neked szól éneke,
Rólad mesél a kis cinege szava.
Nyugágyon fekve napozom,
szemhéjam lassan lehunyom,
érzem, amint a nap ajka,
bőrömet finoman harapja.
Gyönyörű idő, csodás a nyár,
szívemre szerelem-lepke száll.
Széttárva szárnyát védelmez,
lelkem csak szépet érezhet.
Már nem bántalak, ó, dehogy, nyár!
Hiába is küzdesz erősen,
szidhatnálak is talán...
jaj, kiveszed minden erőmet.
Képzelet játszik velem...
Sétálni veled,
Kéz a kézben, csak lazán.
Felettünk kék ég!
Végtelen abrosz az égbolt,
morzsák rajta a csillagok,
ropogós kifli a vén hold,
ínycsiklandók az illatok...
Nyári zápor
elvarázsol,
hallgatom,
múltról mesél
szellő-fújta
dallamon...
Bár itt a tavaszelő, még didergést hozhat mára,
De tudjuk, ez már felkészülés hőségre, a nyárra.
A tavaszelő még gyors fagyot is hozhat mára,
Tudjuk, hogy ezt is túlélve lassan futunk nyárba.
Májusi tél margójára
Bolond ez a világ, ezt azért elmondom,
ki kell hát, hogy mondjam, magamba nem fojtom...
...Tél úrfi ténfergett ingben és gatyában,
benne volt a sztori - Blikkben és Kacsában...
Tó szélén fodrot formáz a nádszál,
kornyad a páfrány szomjas a föld,
lusta az árnyék, álmosan hátrál,
szárad a fűszál, sárgul a zöld.