Nyár
Kint a dombokon
Szép szőlőt szüretelnek...
Szomorú a nyár,
hosszú útra készül,
csendben elkísérem,
ne menjen egyedül.
Esik az eső.
Záporozik rám.
Nyílik az égen
virág-szivárvány.
Villámcsattanás,
Mint heves ostorcsapás.
Félelmetes hang.
Hajnal, hűs illat
Terjesztő. Virágillat.
Méhrajok jönnek.
Hamvas éjnek évadján
Rám talált a bús magány
Tavasz kamasz
bőszen játszik,
forró a nyár,
ég parázslik.
Siet a nyár,
nyargal tova,
ősz tobzódik,
érik bora...
Egyedül szállok,
és ez fáj nagyon.
Te voltál a boldogságom,
de elhagytál egy nyáron.
...ha a mocskukba ülsz, egész könnyű beszélni az elhatározásokról."
(...) aztán úgy éltél te is a saját öledben, mint
lassan főzött, öregebb állatok.
Melegszívű, árnyas lombok,
Nap rajtatok szirmot bontott.
Fészkében egy rigó kiált:
milyen békés itt a világ!
Sárcsizmáját felöltve
nyár mögé lopódzott
az ősz,
megijesztve ezzel
a nyarat,
aki így hamar elszalad.
Kávém ittam épp ma reggel,
nagyon jó volt már a kedvem.
Ki-kinéztem ablakomból,
töltekeztem mosolyodból.
Forró napokon bezár a színház
Jegyzettömbben is alszik a sok papír
A melegtől engem is kitört a frász
Kiradíroznám a meleget hol a radír
Mert ez megér egy utolsó próbát
Jöjjön már végre a hideg jelenet
Mindenki felveszi zakóját...