Nyár
laza hajókötelek lógnak
át a nyárba egy halálos tavaszból.
nappal nyájak legelésznek
éjjel dögevők nyálzanak
a fedeles- és hártyásszárnyú
rovarokra írt program néha lefagy.
Undok néni belépőjegyet
tép, a viharjelző kataton.
Vitorlás álom ring a tavon,
a bójánál felfújt jéghegyek.
Önkioldom Szófiát,
holnapig megvár Várna.
Szelfik, fotokópiák,
fagyis nagyot kaszál ma.
Augusztus őszibarackot érlel,
napsugarak robbannak, szállnak szerte,
a napok puha testén a hő remeg,
hajós bágyadtan fut ki a tengerre.
Hajnal hűvös, sápadt kékjén,
búzamező arany szélén,
hajladozó kalász szárán,
egy zöld tücsök pici lábán
bársonyba bújt dallam csendült.
Nádas vizéből vadkacsa rebben,
zajt csap a szárnya csendes berekben.
Régi nóta
Mint a mesében, egyszer régen
éltünk ketten erdőszélen,
napra forgott tiszta lelkünk,
szerelemtől szárnyra keltünk,
jött az eső, vihar, villám,
de mi együtt szálltunk, repült hintánk,
nem törődtünk semmi mással,
egymás szívét fontuk által...
Balatonkék
Víz, víz, víz... Szédítő!
Vízcsendet ölelő
szédület-fénymező,
illatból hűvös ár,
páraopál határ.
Nyár végi napok aranyló sűrűjébe
kapaszkodik a táguló határ.
Szőke kalásszá
Nemesül a táj -
Recés barázdát
Gurít a szántó
Búcsúzik és elköszön a forró nyár,
Nem forog a napraforgó feje már.
Kezdődik az őszi színkavalkád,
Csendesen csobog a kerti kaszkád.
Mikor nem is várta, hirtelen tört rá a bánat.
S már ott feküdt mellette az ágyba,
és egyre csak húzza, nem viszi már a lába.
Pipacs-arcú, fürge napok,
forró-ajkú, locska percek
hamarjában tovatűntek,
zsenge álmok elröppentek...
Veled fekszem, Veled kelek életre.
Valóra vált szívemnek tavasza,
Frissülő lomb közül Neked szól éneke,
Rólad mesél a kis cinege szava.