Nyár
Fűszálak fölött suhan el,
gömbölyű, hullámokat vet
az aranyló árvalányhaj.
Mily szépen, könnyeden táncol!
A szél húrja zeng, citerál,
fönn, a bongyor felhőnyájat
terelgeti vígan fütyülve.
Tó szélén fodrot formáz a nádszál,
kornyad a páfrány szomjas a föld,
lusta az árnyék, álmosan hátrál,
szárad a fűszál, sárgul a zöld.
Lenge szellő simítja a kertet,
Cinegepár dalol galagonyán,
Az akáclevél bájosan rezzen,
Mikor reá ragyog a napsugár.
Apevában és versben
Nyár,
Forró
Éjszaka.
Kandikáló
Hold, csillagos ég.
Madárdal zeng ágról-ágra,
Nektár csillog a kaptárba`.
Napozik egy lepke éppen -
Sziesztázik tölgylevélen...
Délibáb rezzen, mozdul a por,
tikkad a szomjas gesztenyesor,
száraz a fűszál, rőt a határ,
ma még a Nap is parázson jár.
"Mert előbb-utóbb úgyis letelepszem"
Ott, hol rigófütty ébreszt reggelente,
A hajnal az éj selyméből nappalt sző,
És a boldogság lassan ugyan, de jő...
TANQ-csokorban írta meg a szerzőpáros
Feketén földig ér
A vizes felhő halmazat!
Fölénk gomolyognak.
Csak szórja a sűrű könnyet,
Súlyától a felhő görnyedt.
Szeretnék újból
Kisgyerek lenni,
Képzeletben egy
Fagyizót venni -
Versben írva és eredeti Baso stílusú haikuban...
A nap hajnalban
Glóriában ébred fel.
Hajnali hőség.
*
Táj még csak csendes,
De napsugár melegít.
Az éjszaka kimarad, és nappallá váltom,
De nem megyek el buliba, csak élem az álmom,
A pihenés ma illúzió, nincs egy nyugodt perc sem,
Én leszek az álommanó, kire elalszik egy gyermek.
Olyan különös ma reggel ez a csönd.
Éjszaka csendes eső esett, érzem,
látom a nyomát. Most melegszik a Föld,
bárányfelhők úsznak ott fent az égen.
Ott áll a liget közepén
egy sudár, terebélyes tölgyfa.
Időtől megkérgesedett,
napfény süti, szél simogatja.
Ó, mily csodás, pazar látvány
a morajló, párás zuhatag!
Virgonc szellő játszik a hárfán,
Nézd, táncolnak a sugarak!
Eltévedt, elfelejtett, felriasztott, régi emlék.
Álom csupán. Ósdi, elcsavargott, kósza kép.
Gyermek. Apai kéz. Holnap fontosat tennénk.
De látod? Arra fent. Udvara van. A holdnak.