Nyugalom
Nehéz napok voltak május végén.
Szívműtét előtt álltál, az élet-halál mezsgyéjén.
Cirka negyven nap telt el azóta,
Életem rövid, mégis oly hosszú hányada.
Te minderről semmit se tudtál,
Hiszen a nyugtatók által mélyen aludtál.
Akár a lágy tavaszi szél,
Suhannak el elmémben;
Időnként egy-egy szép
Emlékképnél,
Melyet a rohanó idő
Aranyba keretezett
A múltból, megáll:
Feleleveníti előttem...
Első gyertya
Eljött advent. Legyen hát rend!
Oh, de nem kint, hol felhő hint
Édes leplet, cukorhavat...
De jó a szó, de jó,
ha simogat, de jó!
Oly lelket nyugtató,
gyógyító, ringató...
Ó, nyugalom,
Te ismeretlen tettes,
Gyere közelebb,
Legyél olyan kedves.
Ahogyan akarom,
úgy élem életem,
legfontosabb nekem
egy igaz szerelem.
Elmondok egy történetet. Kezdeném az elején.
Mesebeli, apró ország magas hegynek tetején.
Napfényt eddig sosem látott, csupa jég és csupa hó.
Háborítatlan hidegben él az összes itt lakó.
Pólódba bújva várom a reggelt,
A "Jó reggelt" üzeneted, mi felkelt.
Csendes víztükör,
Milyen selymes.
A sors oly kegyelmes.
Csak nekem külön
Megszáll egy érzés nyugalommal tölt el
A réten nevetek és lepihenek a friss puha fűben
Megcsodálom az esti csillagokat a szikrázó égen
Boldogság
Felkel a nap beragyogja az eget
a tél elvánszorog
s átveszi a helyét
a gyönyörű tavasz.
A tó felett, mint füst, lebeg
az arany pára.
A nádason ma átoson
egy csónak álma.
Nyugalom
Otthon maradt a telefon,
kérdezem én, nem lesz-e gond?
Nem beszélhetnek most velem
villamoson, illemhelyen.
Az eső után elmerengtem
égi könnyekkel tisztára mosott lelkemen.
Álmodtál róla, s vágytál már Te is - így ősszel -
kis faházikó óvó nyugalmára az erdőben?