Nyugalom
Tegnap
felhők felett egy arasszal
találkoztam önmagammal,
mosolyogtam színarannyal.
Látom a csendet az ablakon túl,
békésen öleli a fákat,
mindössze egy-két madár súlya
ringatja nesztelen az ágat.
Susog a szél
mély, alt hangon,
fülembe búg
egy kis sanzont.
Könnyű csipkék holdfényes éjt takarnak,
csendes a környék, mélyen hallgatag,
magány könyököl egy oszlop szélére,
lámpaláng suttog gyengéd szavakat.
Élet éled az elhalt fákon,
Éltetnek az elhalt árnyak,
Hűvös nyugalom, megállt időnek csendje,
Állj meg, ki itt belépsz!
Hol van az a réges-régi hangulat?
Hol van már az a réges-régi illat?
Kandallómban lágyan perzsel a fatest,
magányos szívemben leszállt most az est.
Lidércálmaimat kergetem
a magányos éjszakában,
kialvatlanul hánykolódok
beszűrődő félhomályban.
Ez itt az erdő, a csend, a nyugalom,
szépsége betakar - jutalom,
hallgatom e gyönyörű, őszi dalt,
ahogy a fák között csendben átnyilall.
Magoncot vetettem ma rozsdás földembe bele,
aggódó könnyzáporral locsoltam telis-tele.
Mellette leltem évelő kamilla nyomára,
szél csókolta aromáját, mosolyt csalt orcámra.
Kis, talpalatnyi csend, mi elvarázsol,
Röpít messze nagyváros zajától.
Jöttem, mert vágytam már béke szigetét,
Erdő öleli szívem melegét.
Fáradt fűz ölel magányosan,
Szél sem suttog magában,
Halk fészkelődés, apró rezzenés,
Nádas közt kis neszelés.
Nádas vizéből vadkacsa rebben,
zajt csap a szárnya csendes berekben.
Patak csordogál lankás hegyoldalon,
Felkelő nap csillan e folyamon.