Nyugalom
Lilára színezett égi mennyezet
nem vágyom jelen pillanatban másra
csak egy lilára színezett égboltra mint társra
úgy vágyom egy pár szép nagy szárnyra
hogy az égen sok-sok madárral együtt perdüljek táncra
Azért van most karantén,
Ülj nyugton a kanapén,
Maradj otthon, nézz tévét,
Vagy pucold ki a vécét!
Itt hagyok minden mérget,
Felégetek minden roskadó hidat,
Mert nincs itt jövő, se élet,
És nem is lelhetek itt nyugalmat.
Amikor negyvenéves lettem,
azt hittem, vége a világnak,
kenyerem javát már megettem,
rám is csak feladatok várnak.
Úgy adnám a végtelent -
az egész világnak,
a nyugalmat, mi bennem
tengerként árad.
Szép indiánnyárban a tóban fürödtünk,
színes tündérrózsák nyílottak köröttünk.
Tó tükrén cikázott az őszi napsugár,
milyen jó, hogy reánk sok ilyen szép nap vár.
Szuszogsz, szuszogsz.
Horkolsz,
Karjaimba bekuckolsz.
Lélekben már dorombolsz...
Tegnap
felhők felett egy arasszal
találkoztam önmagammal,
mosolyogtam színarannyal.
Látom a csendet az ablakon túl,
békésen öleli a fákat,
mindössze egy-két madár súlya
ringatja nesztelen az ágat.
Susog a szél
mély, alt hangon,
fülembe búg
egy kis sanzont.
Könnyű csipkék holdfényes éjt takarnak,
csendes a környék, mélyen hallgatag,
magány könyököl egy oszlop szélére,
lámpaláng suttog gyengéd szavakat.
Élet éled az elhalt fákon,
Éltetnek az elhalt árnyak,
Hűvös nyugalom, megállt időnek csendje,
Állj meg, ki itt belépsz!
Hol van az a réges-régi hangulat?
Hol van már az a réges-régi illat?
Kandallómban lágyan perzsel a fatest,
magányos szívemben leszállt most az est.
Lidércálmaimat kergetem
a magányos éjszakában,
kialvatlanul hánykolódok
beszűrődő félhomályban.