Ölelés
Délutáni napfény
öleli a házat,
Édesanyám arcán
ráncot vet a bánat.
Édesanya, drága kincs,
Tudja ezt, akinek nincs.
Nincs áradó szeretet,
Mi ontja a meleget.
Egy gazdag lány érkezett.
Akkor még nem tudta, hogy hová is.
Azt hitte, mindenütt csilli-villi élet van.
S mindenki majd úrként tekinti.
Itt vagyok, kincsem, beszélj hát!
Mondd el nekem, hogy mi bánt!
Meséljünk most vicceseket,
énekeljünk énekeket!
Szeretethiány
Szeretethiány... ha észre sem vesznek,
Mindenütt, minduntalan nélkülöznek.
Szíved fáj, kutat, talán rossz úton jársz?
Pedig csak pillantásra, mosolyra vársz!
Légy velem
Nem ezerszer...
Bár még egyszer.
Legyél velem,
Fogjad kezem,
Öröm nekem,
Ragyog lelkem.
Sok ezerszer...
Szívemnek szenvedő szárnya,
te légy boldogságom halálos vágya,
érints meg gyönyörrel kortyolt pillanat tüzében,
hogy szerelmes szívem örökké vágyban égjen.
Virágoknak mezején
ott állok én.
Kitárt karjaiddal ölelnél,
és a szerelem tengerén
át együtt repülnénk.
Testes alkonyatban nyúlnak el az árnyak,
kacskaringó csendjük fut kis szobám falán -
ablakomra festve - jégvirágos vágyat
maszatol az éjjel, míg újra rám talál...
Távoli ember
tiltott gyümölcs.
Ne kívánd másét!
Emberi erkölcs...
Szép ünnepet, karácsonyt várva
minden napon sok személy van szívünkbe zárva,
ahol felcsillannak a fények utcákon és tereken,
de ami nem múlik el sosem, az pedig a szeretet.
Hiányzik a hangod, a mosolyod, a szád,
Hiányzik, hogy halljam édes szavaid, a vágy
Átkarol halkan, némán megérintesz.
A gondolataim most csak feléd visznek.
Elveszel-e, drága barátom,
Mert van egy kamaszkorú lányom.
Özvegy vagyok régen,
Élek én vidéken!
Ritkán van velem... légy a párom!
Szeretet.
Tudományok korszakát éljük,
tudományos tényünk nékünk
erős tudattal, szeretni vélünk!
Bárcsak most itt lehetne testközelben,
mint álmomban, társalogna.
Közelebb jöhetne, hogy átöleljen,
és a szemem felragyogna.