Ölelés
Szeretek veled ülni kettesben,
Szemed tengerkék vízében elveszni csendben.
Szeretem hallgatni bársonyos hangod,
Csicsergő nevetésed, s látni a mosolyod.
Úgy érzem, jobban vagyok,
De van egy dolog, mit sosem kapok.
Két karom körbefon, átölel,
lelked a lelkemhez oly közel,
mindegy, hogy barát vagy szerető,
fájdalmat együtt eltemető.
Testes alkonyatban nyúlnak el az árnyak,
kacskaringó csendjük fut kis szobám falán -
ablakomra festve - jégvirágos vágyat
maszatol az éjjel, míg újra rám talál...
Elálmosodtam...
leülök a kanapéra - várlak,
hangtalan suhannak a percek...
ahogy Te is egy végtelenbe
tűnő sínpáron... éppen alszol,
s azt álmodod: szeretlek...
Bárcsak most itt lehetne testközelben,
mint álmomban, társalogna.
Közelebb jöhetne, hogy átöleljen,
és a szemem felragyogna.
Kicsi kavics - titkot sejtet,
egyedi kincs minden gyermek.
Ki lesz belőle? Rajtad áll...
gyémánt-e vagy rab madár.
Tündérföldi tündér vagyok,
szemeimben csillag ragyog,
ha rád nézek, látom fényruhád.
Fényes csillag hozott,
bársony égen jöttél,
első kis sóhajod,
pillantásod örvény...
Gyere velem! Gyere újra
olyan titkos randevúra,
tudod, úgy, mint ezer éve:
hűs habokban, lázban égve...
"Cukor helyett színt szórj a kávéba és tejbe,"
Úgyis egyhangú már a korty fekete s fehér -
Ne félj változtatni, ha nincs valami rendben,
S az ablakpárkányon is elhervadt a remény.
Édesanyák napján szeretetet szedtem,
Íriszt és orgonát egy csokorba tettem;
Önfeledt mosollyal átkötöttem szépen,
Masnit is raktam reá, ahogyan régen...
Pitymallat egén csoda száll,
Vállamra ül egy Kismadár -
Énekelünk együtt csendben,
Pici szárnya meg se rebben.
Mindenkinek szüksége van
egy őszinte, segítő kézre,
s hogy valaki azt súgja neki,
hogy megérti: és megérte.