Ölelés
Halk mozdulat...
nem kellenek mondatok,
sem szavak.
Néha vigasztal, máskor altat,
van, mikor köszönetet mond vagy felzaklat.
Ölelnélek két kezemmel,
Nem tehetem, csak a szememmel,
Pedig kezem szabad,
De megölelni most nem szabad.
Íme, a szerelem.
Nagyon nehéz nekem.
Egyedül cipelem.
S benne a MINDEN
Egy ölelés,
ami a Mindenséget is jelenti,
ha az ember az életbe vetett hitét elveszti!
Elrepült egy pár édes-boldog nap,
búcsúzóul megsimogatom
szomorú arcodat.
Sírás fojtogatja a torkomat...
Nem gondolod azt, tudod.
A szív szavának súlya nagy.
Nem érzed azt, jól tudom.
Messze szálló képlet.
Két karom körbefon, átölel,
lelked a lelkemhez oly közel,
mindegy, hogy barát vagy szerető,
fájdalmat együtt eltemető.
elringatlak
Mit is adhatnék Neked, amit csak én adhatok?
Amiről tudod, hogy én vagyok...
Szívedet simítom, ölellek két kézzel,
hogy miért szeretlek, nem fogom fel ésszel.
Ilyenkor engemet elkerül a bánat,
jól érzem magamat vendégként tenálad.
Testben távol - lélekben közel
Kicsiny kis kertünknek kapujában állok,
szeretnék leszedni minden szép virágot.
Úgy szaladnék velük átnyújtani neked,
széppé varázsolni legszebb ünnepedet!
Csak azt a dalt
soha el ne felejtsem!
Dúdolom halkan...
- nem jó ez így! -
Újra és újra kezdem,
hibátlanságra,
arra lelkesít,
- nem ronthatom el...
kedves
Amíg ölel a kar,
nincs nagy baj,
megszűnik
minden zaj...
Karodban az erő,
nálam nyerő, mert
minden ölelésed...
Lehettem kedves,
lehettem mosoly,
lehettem édes, csücsöri szó,
lehettem ölelés,
lehettem megadás,
lehettem már nem is én,
csakis a más,
mégsem lehettem jó!
Elsétáltam kedvenc padomhoz a parkba
ébren álmodni, visszanézni múltamba.
Itt kerestem először igaz szerelmet,
megmagyarázhatatlan, édes érzelmet.