Önismeret
Hogy ki vagyok én?
Talán csak egy skizofrén.
Nem tudom tökéletesen,
ám két lélek lakik testemben.
Rájöttem, az életem egy kis titok,
ahol az étel is néha kifogy.
Az asztalon a sült csirke döglötten,
én meg bámullak felette részegen.
Hamuban sült pogácsa vagyok, melyet szalamander sült.
Elődeim szénné égtek, kiket elfeledtek, s mind a talapzatra ült.
Értük hullott könnyeim miatt lettem ily hamvas,
de sületlenségeim miatt pöcköltél magamra hagyva,
így kiestem a presztízsből, majd szégyenemben elbújtam mélyen,
mélyen, a szobád egy ismeretlen zugába... mivel hát... féltem.
Nem tudtam, mit csináljak, de megpróbálom mégis,
Aki á-t mond, mondjon b-t is,
Olyan kéne, aki marad, nem siet,
Felkavarta az állóvizet
Vad legyen, vesse ki rám szárnyát,
Nézd meg az anyját, vedd el a lányát,
Ne csak lásson, hanem hallja,
Sok beszédnek sok az alja...
A válasz láthatáron.
Kérdést várom, hátha sok van.
Kérdem én
A hited rossz irányba visz el,
Hagyott el már barátom,
Hagytam is már el,
Lyukas folt a kabáton,
Kérek még egy üveggel.
Algoritmus a szívem, egy integrált áramkör,
amit sosem érthetsz meg, ha nem érzékelsz belém.
Lelkemen dezoxiribonukleinsavat old és tör
a kovalens kötés ízű képekbe szőtt remény.
amit leírok, meghatároz,
pedig én határozottan
nem vagyok azonos magammal,
legalábbis az általam ismert
és birtokolt résszel nem.
Ordítás, fájdalom, fogcsikorgatás,
egy oroszlán hajol a fellegeken át.
Ki vagyok én?
Kérdeztem magamtól.
Erre hírnökök hada sorakozott.
Változik a divat,
De te ki vagy?
Egy ruhadarab?
Egy fura alak?