Önismeret
Ki vagyok én?
Kérdeztem magamtól.
Erre hírnökök hada sorakozott.
Változik a divat,
De te ki vagy?
Egy ruhadarab?
Egy fura alak?
Elemeimre esek szét olykor
Atomjaira bontom a környezetem
Majd lehasadt részeim fulladnak
A tudattalan ijesztő mélységébe
Hogy akár csak egy aprócska
Lélekszilánkot is felhozhassak
Személyiségeim romjai közül
Ahol mocskos vágyaim időznek...
Talán
Magabiztosnak érzem magam,
Torkomat bátran hagyja el szavam.
Egy "gond" van csupán ezzel,
Nevem nem kompatibilis énemmel.
Ha a virág kinyíl, tudatában van ennek?
Tudja, hogy kinyílt és értelme a szépségnek?
Változás. Ennyit érez. Ennyit tud.
Tovább? Túl sötét az út
Halálra rémültem, mert rám talált a hangulat,
Hogy keressem az igazi arcomat.
Mert mindenem belejajdul, ha hallgatom a hangomat,
Nem akarom hallani a gondomat.
Hazugság, remegő kezek,
Egy sírógörcsöt kapott kisgyerek,
A kisgyerek én voltam-vagyok,
Amíg élek-halok.
Nem bírom feldolgozni
Azt, mit a múlt tud okozni.
Összetörtetek egy még alig életet,
És az egészet észre sem vettétek...
...Mit a szesz az emberre varázsol.
- Állítólag öröm,
Mit kifekve érzel a kövön.
Fölösleges ártalom,
Hogy másnap mindened fáj nagyon.
Miért kell nekem mindennap felnőttet játszani?
Miért nem lehet gondok nélkül a felhőket szántani?
Úgy érzem, ha ez így megy tovább, ki fogok száradni,
Rövid időn belül végleg el fogok fáradni.
Terápiás céllal beszélek,
És nem érdekel, ki ért meg.
Makramé az élet.
Úgy van, ahogy nézed.
Elrejtheted léted.
De ismerem lényed.
Álruhás a végzet.