Önismeret
Kitágítom elmém, s rám nevet,
Mért használtam eddig álnevet?
Szórakoztat a frusztrált önkép,
Tudattalanba nem esett... Lökték.
Lelkünkben él egy Tűzmadár.
Amikor kitárja szárnyait,
látó tekintetünkre vár,
hogy a lét félelmes árnyait
minden kételyen áthatolva
fénnyel borítsa sárga tolla.
Ó, te ódon, keretbe foglalt, álszent, hamis valóság!
Dohos arc, zöldesszürke szem, borosta, keserű mosoly.
Ha bárki is lennék, nem ismerem magam,
életem félelmét így viszem céltalan.
Most járom az utat, most van göröngy benne,
milyen irányt mutat a csillag felette?
minden kritikus ponton más krízis,
a provokált kísérletek ismert
tartományán savas a szájíz is.
korridorral keresztezett kiskert
Emlékszem, cabernet sauvignont ittam,
Mikor kidobtam az összeset...
Benned él a végtelen
színes életképeken
gyermekkorod kékjével,
megérint a békével!
Fém-hideg szárnyakon
verődnek térközök,
a hitem árva gyom,
csillaggal ütközök.
Fájó csendbe burkolom néma üvöltésem,
A világ sírva ordított, siratta születésem.
- itt vagyok -
Punkot hallgatok, pipát szívok,
"felelős apa" - szólnak gúnyosan.
Verseket írok.
Benned van az Isten, benned van a minden,
szívzuhatagban trónolsz temérdek kincsen.
Szíved a központ, megérzéseid tudás,
teremtő erőd szőttes, átokra áldás.
Ház asszonya lennék, leszek.
Férj kedvére tennék, teszek.
Ha vágyom rá, megérintem,
Ám ha nem, hát ne érintsen.
Szeretnék mesélni, de miért érdekelne?
Egyedül vagyok, éppen letérdepelve...
Imádkozok talán? Úgysem mondok semmit,
Várnék még sokat, de mire várjak? Mennyit?
Ha egyszer valaki lennék,
olyan szeretnék lenni,
aki ha döntéseket hoz,
azokat meg is tudja tenni,
s ha véghezvitte, nemcsak
sután csóválja a fejét,
aki nemcsak folyton keresi,
de megleli a helyét.