Önismeret
Benned él a végtelen
színes életképeken
gyermekkorod kékjével,
megérint a békével!
Fém-hideg szárnyakon
verődnek térközök,
a hitem árva gyom,
csillaggal ütközök.
Fájó csendbe burkolom néma üvöltésem,
A világ sírva ordított, siratta születésem.
- itt vagyok -
Punkot hallgatok, pipát szívok,
"felelős apa" - szólnak gúnyosan.
Verseket írok.
Benned van az Isten, benned van a minden,
szívzuhatagban trónolsz temérdek kincsen.
Szíved a központ, megérzéseid tudás,
teremtő erőd szőttes, átokra áldás.
Ház asszonya lennék, leszek.
Férj kedvére tennék, teszek.
Ha vágyom rá, megérintem,
Ám ha nem, hát ne érintsen.
Szeretnék mesélni, de miért érdekelne?
Egyedül vagyok, éppen letérdepelve...
Imádkozok talán? Úgysem mondok semmit,
Várnék még sokat, de mire várjak? Mennyit?
Ha egyszer valaki lennék,
olyan szeretnék lenni,
aki ha döntéseket hoz,
azokat meg is tudja tenni,
s ha véghezvitte, nemcsak
sután csóválja a fejét,
aki nemcsak folyton keresi,
de megleli a helyét.
Félek önmagamtól,
Néha messzire futnék
Tejhabként forrva
Kietlen utakon.
Hogyan tovább, kislány? Mi jár a fejedben?
Ha tükörbe nézek, könnyet látok szemedben.
Bánatban leélni egy életet, tényleg ezt akarod?
Vagy félreteszed gátlásaid, és önmagadat adod.
akkor veszett el minden,
mikor a tizedikről kivetette magát
az első levél és ráhullt az őszre,
amin fékezés nélkül rohant át az idő,
a kereszteződésnél frontálisan ütközve...
Egy szűkített akkord szeretnék lenni.
A belenyugvás előtti izgalom,
Mert inkább egy hátsó fali szívroham,
Mint hosszas, lábon kihordott fájdalom.
Úgy lennék én is egy egyes!
Megmondom azt, ami helyes.
Tudnám, hogy mi a jó,
nem lennék lazító.
De megfelelni időnként terhes.