Öregedés
Matt a múltam, fénytelen a jövőm,
Fényesítéshez nincsen már erőm.
Ha szőke tincseid majd dérfátyol fedi...
Ha szőke tincseid majd dérfátyol fedi,
s zöldellő szemeid csak halványan ragyognak,
fogod-e édes emlékét őrizni
régmúlt időbeli szerelmes daloknak?
Egyik reggel benéztem a tükörbe én.
S mit látok a szemem sarkában? Ráncot.
Álmok, vágyak a naplementében,
Táncoló gyerekek a virágzó réten,
Egy könnycsepp a szembe szökik,
A test lassan megöregszik.
Az évek ellopják álmaidat,
Az idő lenyúzza arcodat,
fésűvel eteted ősz hajadat,
csak szemüveggel érted
a sorokat... várod sorsodat.
Hajam már hófehér,
Úgy mondják, deres.
Kezem ráncos,
Vastagon eres.
Ritának
Egyetlen, Édes Életem
Arra kérlek, légy velem,
Légy mindig mellettem,
Ne hagyj el engem,
Öregedj meg velem.
Sötétek az utcák,
Elment az áram, ezt már tudják.
Tudják azt is, hogy ez nem jó,
Ami világít kint, az csak a hó...
hol üvölt és sír már a szél
a múló csend szürke testén.
hol akkor még színek szültek
mosolyt. most mereng az estén,
s kelve csak támaszt hiányol.
Leszek, ki megfér veled,
Leszek hűvös leheleted
Magányod sötétjében,
Ha a halál jő a közelgő őszben...
Bevégzem egyszer, és testem hamuvá ég,
nem kell temetés és sok hazug vendég.
Nem kell gyászbeszéd hamis ismerettel,
pozitív giccs, amit hallgatnak illemmel.
Oly sokat néztem remegő két kezét,
öregedő, ráncos, édes tekintetét,
öröm és boldogság sugárzott belőle,
ősz haja már régóta kendőbe kötve!
Aszott gyümölcsként,
még az élet fáján lógva,
őszömön nézem
a delelőjén már tovatűnt,
narancs-vörösen
felragyogó napot.
...aszott gyümölcsként
még az élet fáján lógva...
...tűnődöm miként lehet,
hogy annyit megélve
fennmaradtam...
Még élek!?
vagy csak emlékeimben létezem...
Kihalt a láng, nincs bennem tűz,
Nincsen már cél, semmi, ami űz.
Porrá leszek, már hamuvá lettem,
Kínhalállal is felér, eddigi életem.