Öregedés
Ábrándos, nyári esten
bámultam ősi csillag szemébe,
ragyogott ifjún, indultam felé, de
holdas álmodba estem...
Immáron, úgy ötvennégy évesen
Felismertem, életem végesen
Telik, mint egy már középkorúé,
De ezt, hát ki tudja, szomorú-é?
Még mindig keresed a figyelmet?
Várod, hogy észrevegyenek?
Várod, hogy veled foglalkozzanak,
de a pillanat sosem jön el?
Túl a harmadik ikszen
Egyre jobban hiszem,
Hogy rám nem vár más,
Csak az átkozott magány.
Üzenem a bölcs bakáknak,
Ne keseregjenek, mert a szél
Levélbe kap, s egyszerre csak
Visszahúzódik; és az újoncok
Nyápicak a fára mászáshoz,
Mikor mi már rég a lombok közt
Vagyunk. Eltévednek. De mi nem.
Ezer ösvény lesz előtted,
sorsod bármely útra téved.
Közös fátum, meg nem vetem.
Ugyanennyit láthat szemem.
Ősz a csodák csodája,
A mezőket őz, szarvas járja,
Szél forgatja a sok földlakó levelet...