Öregség
Időtlen tenger medrében növekszem,
végtelen ciklus felétől sorvadok.
Végzetig halkan, szüntelen öregszem,
s eljő fekete éj, én a Hold vagyok.
És keringnek bennem a hűtlen álmok
Újra szeretném élni, elkezdeni
újra az életemet, elrendezni,
mit nem tudtam elrendezni régen.
Ódon, régi öregúr tétován bolyong az éjszakában.
Továbblépne a hídon át egy másik világba.
Ím egy tincs hajamból fogadd el drágám
Neked szántam az egy igaz férfinek
Soha nem adtam volna másnak
Óvtam őriztem méltán szerelmesen
De sokszor pödörtem ujjaim között
Rakoncátlan barna tincsemet
Míg egyszer csak hirtelen megőszültem...
A Böszörményi termálban
töltöttünk egy hetet,
ki is locsiztuk magunkat,
ahogy nekünk lehet.
Éled az életed, ahogyan azt kell?
Próbálod védeni magad tettekkel?
A válasz mindig az egyszerű igen,
De mögötte gyakran erős nem pihen.
Temetnek egy öreg vajdát,
sokan elkísérik,
halkan sír a hegedűszó
egészen a sírig.
Letargia
Sok
Évvel
Válladon
Betegségben
Csak csendre vágyol.
Hervadó a szépség, mint a múló évek,
de én úgy, mint régen szeretlek, míg élek.
Olyan az élet is, mint a nyíló virág,
idő múlásával lehullajtja szirmát.
Az öregeket mindig szeressétek!
Időseknek sokszor vannak rigolyái,
múltjuk-meggyötörte, fájó nyavalyái,
csontjukba ivódó, keserédes évek -
megtört-fájdalmasak, reményteljes-szépek
Nem képzelte volna magát jóképűnek, sem agyasnak,
mégis lehetett nagy rakás felesége a kakasnak.
Elhűlő időnek
hangtalan erdején,
elveszett virágok
zöldbársony mezején,
által botorkálunk
fényesség ösvényén.
Fáknak lombjai közt
nem dalol a madár...
(Septolet)
Ballagunk...
Elballagunk...
Életbe beballagunk!