Örök
Egy láng
izzott mélyen
a lelkemben,
ahogy a nyár
aranyló színekben...
Anyáknapi emlékezés
Nyugalom csendje lebegett a fák alatt
Kihunytak a csillagok a Hold uszályán
Fekete égből pirosló hajnal hasadt
Az éjszaka gyermeke horizont vállán
Hatalmas hegyek, s
Csodás drágakövek, mondd,
Érnek-e annyit,
Mint meleg emberszívek,
Békét szerető lelkek.
Tán még nincs itt az ideje, hogy megbocsáss,
És tudom, még oly keserűek e szavak,
de hidd el, minden kimondott szó,
mint rózsatövis,
engem legbelül ugyanúgy
fájdalmasan szúrnak.
A szeretet az örök,
S mint zúgolódó tenger, feltörök,
S a sziklák éleit simítom s töröm szét
Meggyötört, viharos lelkemmel,
S ez az erő van, hogy letaszít,
S van, hogy égig emel
Szüleimre emlékezem
Most nehéz könnyek peregnek le
a szívemre, befelé folynak,
nehéz a szó, minden gondolat,
édes szüleim egyszer voltak.
Kedvesemnek
Olyan vagy, mint napnyugtakor az
utolsó fénysugár, merthogy nincs
nálad szebb.
Az álmok, vágyak tovaszállnak,
Emléket hagynak a pusztuló világnak.
Miért válik ismét minden köddé?
- Mert, mi emberi, nem lehet örökké!
A kezdet lőn a vég is, mint egy görbe tükörben,
Uroborosz tánca ez egy végtelen körben.
Árnyat győz a hajnalfény, az éj már málló, sötét tömeg,
s a reggel e talmi békét bíbor koronggal pecsételi meg.
Karácsony éjjelén egy csillag szállt a föld felé.
Ragyogott, mint a nap, felszárította a szívekben a hideg havat.
Levetkőzöm a bűneim,
kínjaim új gazdához eresztem,
nem engedem nekik, hogy testem végső erővel
teljesen ellepve megfertőzzenek,
lelkem kulcsát lenyeltem
a táncoló habfigurákon át,
majd gyomorszájba vágott a félelem,
a szégyen s az alázat egyaránt-...
Fogadalom
Ráébredtünk, csak párban szép az élet,
Most feladjuk a szingli életünket.