Összetört szív
"Hogyha majd megszeretlek - mondtad egyszer -
piros rózsával jegyezlek el.
Ágyadba lopom, hogy így ébredj reggel -
párnádon rózsalevelekkel...
Szürke homokká porlott szét életem,
lassan széthord az idő, mint port a szél.
Lelkembe mar minduntalan végzetem,
fülemben ott dobol a szüntelen miért?
Szívem megint porfelhőben hever.
Eltaposta az ellenség, s hercegnőm is elvevé.
Összetört.
A szeme, a szíve kedves,
Mikor rám néz szerelmesen.
Keze ölelése selymes,
Mikor karjába fog s szeret.
Herencsényiné Farkas Zsuzsanna
10 évvel ezelőtt, október 1-jén megtörtént a csoda.
Beléptél életembe, mint egy Casanova.
Már az első csók is egy varázslat volt a tóparton,
Ott akkor a szívünk eggyé forrt.
Elfeledett, régi emlék,
szerelemben hinni mernék.
Felelevenedett a rege.
S szerelme felkelt.
Összetörted szívemet, fáj ugyan, de túlélem,
Nem vagyok neked jó, azt hiszem, úgy vélem,
Feladni miattad az egész életem, mit már elkezdtem?
Bevallom most már: Ebben oltári nagyot tévedtem!
Összetört szív dobog furcsán, elvéti az ütemet.
Összetört szív küld az agynak érthetetlen jeleket.
Összetört szív dallamát hallom,
Szertefoszlott minden kívánságom.
Csak egyetlenegy könnycsepp hullott,
De ezzel egy fejezet végleg bezáródott.
Összetört szívek, elveszett elme,
Lehet mindennek vége, megvert testekkel heverve...
Kilátás az emlékek tengerére,
koszt, kvártély, bitófa.
Kietlen, sötét kis szobák, ezrével.
Ne szállj meg itt soha!
Most összetört szívvel
heverek a földön,
idő kerít körbe:
alattomos börtön.
Összetörik a szíved, mint
a szép tükör, benne
arcod már nem tündököl,
a fájdalom, ami meggyötör.