Ösvény
Itt vagyok, hol lennem kell...
Lábam sarat dagaszt,
szambázok nem túl úriasan.
Csúszok jobbra, csúszok balra,
nevetnék, ha nem esnék csaknem hasra.
Álomittasan szemeim épphogy kinyitom,
és azonnal te vagy az első gondolatom.
Te, kicsi erdőm, hova sietek serényen,
hol lábam naponta járja ismert ösvényed.
Járom az erdőt, mint kereső vándor,
S lépteim neszét elnyeli a pátosz.
A pátosz, mely bennem életre kel nyomban,
Mihelyst ösvényem képét szemembe vontam.
holnaptól már nem én
állítok mérföldkövet
utad mezsgyéjére...
lelked vihara lecsendesül,
s a sok-sok kérdés sorban
mind a helyére kerül.
Skarlátbíborban az est,
éj ecsetje álmot fest,
Isten almája a Hold,
már nem tiltott, ami volt
Égboltot takaró fák között húzódva,
Hol köves, hol füves, hol csak a föld maga,
Vezet át egy mesén az erdőlélek,
Virágokat, bokrokat érintve meg az ének,
Szól halványan, körülölel,
Ha hagyod, kézen fogva visz el.
rohanó félhomályban
egy fotonösvényen, hol
árnyképeim nyomában...
mik már el nem tűnnek
Mikor a kisgyermekkorból kinövünk,
s az akkori ábrándokban már nem élünk.
Azt hisszük, hogy rosszabb kor ez?
Á, dehogy! Tévedés, mit bebizonyítok.
Részlet egy őrült naplójából
Nem beszélhetek, mert belém tört a szó.
Cserben hagyott az emlékezet.
Léha álom, mint átutazó,
olyat ígért, mi nem létezett.
A mezőn lépdelsz halkan, a fák suttognak utánad,
Most nem rejt el a paplan, most nem érint meg utálat,
A szél lágyan simogat, nincs felhő az égen,
Most ne tépkedd a szirmokat, most maradjál ébren.
Nagy ez a föld, sokfelé jártam,
Igaz szívet sehol nem találtam,
Most véget ér ez a régi ösvény,
Idővel a változás, ez a törvény.
Keresed az ösvények végét,
Keresed a Kerek erdő szélét.
Keresed a válaszokat
Minden fa, kő s gomba alatt.