Ősz
Síkfőkúti háznak
teraszán pihenek,
gyönyörű, szép őszben
írom a versemet.
Piros színű levelek hullanak a fáról,
az erdőt pedig megnézném naponta vagy százszor.
Rengeteget megyek, de csak keveset látok.
falakon koszos ablakok és tépett plakátok.
Nézem az utat s rajta a gödröt,
melyet az ősz mindvégig megőrzött.
Lent a völgyben, az öreg fahídnál
Azúr-kék égen hófehér felhő suhant,
zöldellő fákon üde rügy dalra fakadt.
Lila ibolyát, orgonát, friss barackvirágot
kínált - mint örök ifjúság -
míg lent a völgyben, az öreg fahídnál
szélsebes iramban elhaladt egy vonat,
a kupéban virágos ruhában ülve
tovatűnt a tavasz.
Siet az ősz,
hova siet,
a kerge szél
jól megkerget.
Álom pirkadatkor elkerül,
Harsány vadludakkal elrepül,
Folyó búskomoran kanyarog,
Hulló nyárfalevél csavarog.
Szél libbenti száraz falevelet,
új hajtás jön, itt van a kikelet,
rügyeket fakasztott a langy szellő,
ébredő fákon kihajt sok vessző.
Mily szép évszak, bár elmúlást idéz,
Aranyfényben úszó barna táj,
Szemeivel lassan megigéz
Az égen legelő fehér nyáj,
Mikor az éjjel utat tör magának,
A hold fénye felragyog...
Ősz köpenye leng a tájon,
színkavalkád, levéltömeg,
friss festék a palettánkon,
sárgák, zöldek és vörösek...
Ősz eleji hangulat
Lágyan suhant át a fák között
a szeptemberi szél, s lágyan
billent meg tőle minden levél,
gyengéd üdvözlése ez a közelgő ősznek.
Aranyló sárgába öltözött
természet lágy mosolyú,
szelíd fények
az arcomhoz érnek.
Őszi erdőn köd gomolyog,
úton levél poroszkál,
pókok hosszú hálót szőnek,
leng a fényes ökörnyál.
Itt a tavasz. Minden zöldell s virágzik,
A jó idő az esővel vitázik,
Illata elkábít s bódulatba ejt,
Olyankor az idő múlni elfelejt.
Őszi délutánon lehulló falevél
Tegnap még itt voltál, s mára már elmentél