Ősz
Tavaszi nap melege
Megelőzve legelte,
Ölelte az éjszakát,
Melyen anyám
Szívéhez emelt.
Légy hálás minden másodpercért,
Minden egyes lélegzetvételért.
A szíved összes dobbanásáért,
S a két szemed világáért.
A Nőben éltető keringés a
Nőiség,
Zöld ligetben kinyíló
Érzékiség,
Anyai méhében pulzáló
Mélység,
Virágzó kikeletben szín-telt...
Türkizég alatt születtem egykor,
Utcánkra színes levelek hulltak -
Nefelejcs volt anno a gyerekkor,
Míg a birsek őszbe halványultak.
Itt az ősz,
és a szívem összetört.
Nincs már, mi örök,
csak a végtelen eső.
Szántóföld árkai sziklákat teremnek,
Dinnye-nagy kövek, mik földmélyben hevertek,
Holdfény ébreszt egyet, leveti barázdát,
Határra kigördül, s öleli családját.
Ady verscím-vers
Őszi éjszakán Félhomályban Álmodom...
Játék a sorssal, Csókok, Mesék Még egyszer...
Minden csak volt, Átkozott a gondolat,
Utazás a múltban, A múltért Rád emlékeztem...
Négy évszak az életedbe mindig csodát hozott,
Élted tavaszán az édesanyád még pocakjában hordozott.
Ó, szép bimbózó tavaszunk,
mézcsorgató forró nyarunk!
Sokasodik a tegnapunk,
sokasodik a tegnapunk!
Szél hátán szállong a kósza harangszó,
földszagot forgat a kertben az ásó,
a vén szilvafában a szú még perceg,
fészkében a parázs álmosan serceg.
Hiszem, hogy él még a remény,
s az élet hangtalan neszén...
Gyűlölöd a magány minden percét,
Amikor nem ér inger, nincs beszéd,
Először leszel együtt önmagaddal,
Eddig másik valóságba menekültél.
A búsuló este vállrojtokként lóg már a vállamon,
Látom, legott beborítja a virágdíszes udvarom.
A napfénypászták már csak olyan bénán botladoznak,
Mennek aludni, de majd reggel életrevalóak.
Aranyló alkony
Teszi széppé hűs estét.
Reggel, vastag dér.
Takaró alatt horkol,
Kilenckor kávét kortyol.
Ősszel...
Esőfelhők csak
Vonulnak... jönnek újak.
Ködfolt, baljós jel.
Kiskertben rózsák nyílnak,
Naptól levelek híznak.