Ősz
Álom pirkadatkor elkerül,
Harsány vadludakkal elrepül,
Folyó búskomoran kanyarog,
Hulló nyárfalevél csavarog.
Őszi szonett
Még felissza a kelő Nap sugára
a hűvös hajnal ezüstös könnyeit,
megsimogatja a vén tölgy görcseit,
puha álomba ringatja utána.
Ha október, almás pite,
otthonillat, varázsige,
almás pite diós, habos,
október oly kívánatos!
Mellém ült az ősz egy este
egy álmos ligeti padon,
egyre kedvemet kereste,
felettem a mélykék plafon.
Ködös a hajnal, szürkébb az este,
fecske és gólya szélnek eresztve,
vadliba vijjog a szürke égen,
messzire jár már, messzi vidéken.
Nap szemébe néztem reggel
hunyorogtunk mind a ketten,
s mint régi hű cinkostársak
szemléltük a tarka tájat.
Hajnalvörösben lángol a repkény,
csészékbe töltöm a gőzölgő kávét,
áldásos aroma eltölt reménnyel,
egy szép, őszi nap ígéretével.
Uram, köszönöm neked a reggelt!
Vállamra hullt egy levél,
megérintett az ősz.
Senki sincs, aki megért,
várom, hogy visszajössz.
Az ősztől kaptam levelet,
színes, nyűtt lombokon üzent.
Szél hátán szállong a kósza harangszó,
földszagot forgat a kertben az ásó,
a vén szilvafában a szú még perceg,
fészkében a parázs álmosan serceg.
A fák a szélben hajladozva
búcsút intenek az Ősznek,
a levelek már mind lehullva
a fák alatt heverésznek.
Ó, szép bimbózó tavaszunk,
mézcsorgató forró nyarunk!
Sokasodik a tegnapunk,
sokasodik a tegnapunk!