Ősz
Egyenként mint fáim levelei
Elhagyott minden hitem
De vannak még csillagok
Fejem felett a sötét égen
Vigaszként fénylenek
Csillogón fehéren
Az egyik halvány vörösben izzik
Ránézek s lelkem már nem fázik...
Szél röptet haldokló levelet,
űzi, hajtja avarnak,
s az ősz ad hideg keretet,
amit a szél kavargat
Őszi erdőn köd gomolyog,
úton levél poroszkál,
pókok hosszú hálót szőnek,
leng a fényes ökörnyál.
Ősz van kezeden,
múló szerelem,
örök hervadás,
ez az elmúlás!
Lassan elér már az elmúlás,
A vadszőlő színekben játszik.
Végignéztem a rügyfakadást,
Láttam a levendula virágát.
Olyan vagy nekem, ősz,
Mint
Mindennap Alkonya...
Lassan az éjbe szenderülő,
Hömpölyögve elizzó...
Sárgult levél őszavaron
fonnyadt arccal megpihen,
platánfáról hullt magasból,
nincs lombdolga
...semmilyen.
Szélhárfának muzsikája,
Rezgő ágak citerája.
Akácliget izgalomban,
Ágas-bogas dallamokban.
...akácillat oson az árkok felé
sugarát vesztette a Nap
még lehajol hogy ölelést adjon
a haldokló napraforgóvirágnak
még rácsodálkozik a gesztenyék
mosolygós arcára
még tenyerébe rejt néhány
földön ébredő keményfejű diót...
Egy már elment, hidegek a reggelek.
Ez az egy a többi közé keveredett.
Nagyon hisszük, hogy benne van még remény,
nő a sötétség, de langyos, napsütötte fény
Úgy szedte a lábát a nyár, mint az őz,
s nézd, most nálunk vendégeskedik az ősz.
Arany, vörös, sőt rőt színekben ropja,
hűs szél pörgeti, forgatja s feldobja.
Őszi a táj már,
rőt-vörös színeket ont.
Fénye a napnak
sápadtan bolyong.
Ha egyszer majd megöregszel,
s álomra hajtod megőszült fejed,
lesz-e, ki homlokodra csókot ad,
s füledbe súgja, hogy szeret?
Beköszöntött az ősz,
sok jót nem hozott,
jelleméhez híven
hideg kabátot akasztott.
túrja az avart a rigó,
fekete ruhája rejti,
de ha fejéhez kap, kilóg,
s csemegéjét el is ejti.