Ősz
levélre ül a nyirkos ősz
párát lehel az ég
szürke ruhát ölt a reggel
hová lett a sok kék
Hirtelen esett le az este,
szinte nem is volt délután,
fakó fény még a rést kereste
a félhomály pulzusán...
Köd szitál a fényben,
fenyők közti résben.
Hűvös hajnal fölött
a Hold-sarló köszönt.
Vénasszonyok nyarát könnyező
Odébbállt a nyár megint, hát itt hagyott.
Útra kelt a régi, jó szerető.
Délben még csókolt, édes volt, perzselő,
Nektáros szóval hűségről faggatott.
Fák hegyén megcsillan az ősz éke,
ezüstköd ül a nyári kékségre,
illanó fény reszket a víz felett,
rajta merengő csendfátyol neszez.
Sorok az őszelőről...
Augusztus végén járunk, az éj hűvösségét jelzi...
Az éji hűvösség az ősz közeledtét előjelzi.
Nyár
Végét
Járja már.
Éjjel elkel
Lenge takaró.
Öreg ház fapadlásán
lyukacska tátong,
sárga mellű cinegék
búvóhelyét látom!
Szeszélyes évszak, napsütés kínoz,
csordul a bőség, kehelyből iszom
kifacsart alma mézédes levét,
a szőlőtőkén néhány seregély
rózsaszín fürtről csen finom szemet,
a füstifecskénk nem fog már legyet,
elrepült délre a kedves madár,
üres a fészke, mert elmúlt a nyár.
A tüzes nyár messze jár, nyoma veszett,
Sok színes levélből ősz... ágyat vetett.
Felveszi a rozsdavörös ballonját,
Illegeti fodros, rőttes szoknyáját.
Ősz bús húrja zeng,
Rajta a szél zenél,
Végigoson a tájon,
S fájón üzen felém.
Messze már a forró nyár,
nyomában elmúlás, ősz jár,
ősz után a tél kocog,
szép szerelme után zokog.
Szívemben megcsillant az ősz,
meleg színeivel átölelt.
Lelkemben rigók zenéltek,
derűs béke hozott örömet.
Elmélázok az őszi színkavalkádon,
gondolataim messze vándorolnak,
szél fújta, száraz falevelek
kísérnek végig az utazáson.
Megérett az idő a nagy és széles e határban,
Gépek indulnak ki a szántóföldre, a táblákra.
Nem is csoda, hisz itt most nálunk szeptemberi ősz van,
Aratás és vetés lesz egyaránt folyó munkában.