Párbeszéd
Mint
kis gyöngyök a héj felett,
cseppenni a mély felett.
Mint
hold lánya a tó felett,
táncolni az éj felett.
Lásd, kiteszem a sót...
Nem azért, mert sótlan,
vagy mintha nem bíznék
benned, önmagamban.
Kedves Télapó!
Hiszlek, ha látlak?
Nem helyénvaló
Fantáziának?
Isten:
Nézz le a Földre te, nézz fel az égre ma, hol van az álmod?
Régi, kiszáradt erdeid éke lehullt az avarba,
Nap sugarára a cinke se rebben, éneke halk már!
Férfi és Nő:
Férfi:
Hol van az élet így elenyészve a távoli zajban?
Várom a nőt, és vágyom az érzést, mégis a szíve kihült már...
Nincs menedékem, otthon fénye elalszik a ködben,
itt a homályban nem kapok édes asszonyi szót már!
A törpe fák a sár felé hajolnak,
s kerítésdrótot penget sok-sok ág.
Hiába szólok, hangja vész a szónak:
a szél üvölt ránk, és szavamba vág.
Kihez beszélsz ma?
Hallgattál, amíg éltem.
Most sírom hallgat.
...hogyan legyek a hangod?
Hogyan ne legyek teellened,
ha a bűn belém mardos?
Hányszor akartam hozzád érkezni,
de csak bennlaktam a gyors távozásokban.
Ember kelj fel
Ne térdelj a porban!
Kérlek szépen
Mondj el mindent nyomban!
Bormámoros fohász
Borocskámat hörpintgetve
Álomképbe szenderültem.
Méltóbb pincét érdemelne!
Villant fel a terv fejemben.
- Te az elmúláson gondolkodsz?
- Igen, egy őszi, halvány fényen.
- De színes az erdő bronz levele,
és mosolyt csal arcodra hervadhatatlan fénye!
Gyere, pajtás, induljunk el újra,
hol tarka rét vár, s fényes, kék hegyek,
ne bújjunk el, mintha bűnünk volna,
mit gondolnának így az emberek.