Perc
Micsoda elsöprő ereje van a jó szónak!
Ha tudnád, nem ritkán használnád, csak hébe-hóba.
S most emlékek homályában sem kellene tán kutatnod,
hogy kit illettél jó szóval, mikor átsétált utadon.
Kitapostam életutam,
minden ösvény hozzám vezet,
emlékekből összegyúrva
hoztam létre a jelenem.
Panelből nézve
Más a pillanat,
Elűzött madár
Az eresz alatt.
Dinnyéből halászok
Csípésnyi magokat,
Szennyes oxigénből
Kortyolok nagyokat.
Kérlek, csak egy percet adj még!
Hadd döntsem el, mit szeretnék.
Két karodban elmerülve
Öröklétbe szenderülve
Szerethetnék.
Egykor ifjú volt, fiatal...
Most idős, öreg...
Az idő csak röpke perc...
Vajon ki érti meg?
Csak ülök és nézek,
Röppennek el a percek.
Bokrok, fák, hegyek
Tűnnek el, mint átlagemberek.
Átlagemberek, kiken csak keresztülnézek.
Még őrzöm a lopott idő emlékét,
nem szégyellem most szívem gyengeségét,
mert újra hinni kezdtem az álmokban,
ám könnypatakok gyűltek szemárkokban.
Hajnali pára szökken az égre,
bíboros álmok őriznek téged,
vágyaink éhe elcsitul végleg,
gyűrt éjeket a fény színez kékre.
Emlékké szépül botor létünk,
múló idő sokat csiszol rajta,
ha a ködökben visszanézünk,
szívet csak a jóra hajtja
Tele vágyakkal zokog a lelkem,
Nem tudom, meddig bírja még szívem,
Árulkodó szempár néz a tükörbe,
A percek robognak a Végtelenbe.
Már megint nem tudok aludni.
Fülemben zakatol a vers...
Hallgattam csöndben az ágyban,
Hogy halkan nagyokat nyelsz.