Pillanat
Medence szélén
tornyosul sok hókupac,
körbevesz engem.
Ajándékba adtál múló reményt,
ábrándot kergettem, egy tündefényt,
most nagyra nőtt árnyékok követnek,
amíg nézlek örök bűvöletben.
Írnék valamit... nem tudom, miről.
Csak úgy a semmiről... időtöltésből.
Nincsenek világmegváltó gondolataim,
nincsenek égből jövő ihleteim,
csak úgy írnék valamit.
Valamiről, valakinek, valamit.
Elkergette az újév a régit,
ne árnyékolja be az ő fényit.
Lejárt az év utolsó napja,
mulat a népnek apraja nagyja.
Kitisztult az ég, s fényesen
ragyogott a Hold.
Hideg, januári este volt.
Együtt voltunk ketten a farsangi bálban,
Együtt a tegnapban s együtt a mában.
végtelen óceán a bánat,
ám tenyérnyi helyen elfér...
összehajtogattam vagy százat,
mégsem volt igazán enyém...
laza hajókötelek lógnak
át a nyárba egy halálos tavaszból.
nappal nyájak legelésznek
éjjel dögevők nyálzanak
a fedeles- és hártyásszárnyú
rovarokra írt program néha lefagy.
Langyos, nyárvégi szélben
kotta nélkül ciripelt a tücsök.
Ragyogó kék, szép szemeid,
akár az égen tündöklő csillagok,
néznek le rám, szerelmes tekintettel
tudják, örökre társad maradok.
Van úgy, hogy a lélek kifordul magából...
"Elég egy pillantás, és észre sem veszed"!
Van úgy, hogy a szó csak kicsúszik a szádból,
és elég a hit, hogy tudd, minden rendben lesz.
Szemeink csókjában kinyílt a pillanat,
Az idő kitágult, magamba szívtalak...
Megszépült és újra jó lett
körülöttem a világ,
a szivárvány színeiben
pompázik már sok virág.
Próbálok megkapaszkodni egy hangban.
Szól hozzám puhán, édesen és halkan.
Csengenek benne a reggeli edények,
benne bong egy szerethetőbb élet,
és illata is van: mindig más, de mindig
telített gondoskodás. Szertefut a híg