Pillanat
Érintésed egyre csak vágyom,
Nem múlik örök sóvárgásom.
Az érzékek játékos, lágy tánca
Egész testem, lelkem körbefonja.
Zuhanni szeretnék veled a szerelembe
csendben, benned elmerülve,
és innám a gyönyört, mit adnál,
majd megrészegülnék minden pillanatnál,
szemed kékjében örökkön fürödve...
Barátunk volt akkor az idő.
Kacagásunk vízfodrot kavart,
amint belesimultunk a nyárba,
és maszatos arcunkkal szaladtunk
a felszálló vízpáraszivárványba.
Esőcsepp libben a felhős, szürke égen,
friss illatot áraszt, míg lehull a mélybe.
hat igazgyöngy
nagyanyám
kék kötényében
mindig akadt pár morzsa
és jó szó... nekem
végtelen óceán a bánat,
ám tenyérnyi helyen elfér...
összehajtogattam vagy százat,
mégsem volt igazán enyém...
mínuszok látszat lét
boldogság temetem
lehelet kacskaring
tűrt idők fegyelem
távolság csillagév
elfojtott érzelem
nem a tél sem a hó
nélküled vétkezem...
Lehetnék egy könnycsepp a szemed sarkában,
és onnan gördülnék, zuhannék a szádra,
egy kicsit megsóznád velem az életed,
valóssá téve azt, ami ma képzelet.
Elálmosodtam...
leülök a kanapéra - várlak,
hangtalan suhannak a percek...
ahogy Te is egy végtelenbe
tűnő sínpáron... éppen alszol,
s azt álmodod: szeretlek...
Nézz most úgy rám, mint a múltkor,
vállad fölött időn-túlról...
oly kajánul, oly cinkosan,
az élet nem vár, elrohan...
laza hajókötelek lógnak
át a nyárba egy halálos tavaszból.
nappal nyájak legelésznek
éjjel dögevők nyálzanak
a fedeles- és hártyásszárnyú
rovarokra írt program néha lefagy.
Egy percre megállt az idő,
egy percre szerettelek,
egy percre hatott vonzerőd,
egy percre rabul ejtett
a tekinteted.
Sötét szemed elvarázsolt,
belenéztem, s újra nyár volt.
Panelből nézve
Más a pillanat,
Elűzött madár
Az eresz alatt.
még szundít a régmúlt pillanat
fülembe suttog lágy ütemben halkan
valami bolondos dallamot a szél
a pőre fákról arcomba hull a dér
porzik a hó a talpam alatt...