Pillanatkép
Csak úgy álltam
az út szélén
a szürke út
lassan jött
szemben felém
az idő reszketett,
te gondoltál...
Emlékszem. Egy szürke vasárnap reggel
Tejfölköde mögül pislogott a Nap.
Káosz uralta a panelházakat,
Pörköltillat szállt némi vizelettel.
Esőcsepp libben a felhős, szürke égen,
friss illatot áraszt, míg lehull a mélybe.
A mezőn kidobott
rozsdás mosdótál,
benne madarak mosakodnak
állott esővízben.
Már rühelli magát a szakadt plakát,
a szirénhang és a mosoly csak álca,
amíg kiveri szemünk vakablakát,
s érzelmeinkre rákerül a bárca.
Nyugágyon fekve napozom,
szemhéjam lassan lehunyom,
érzem, amint a nap ajka,
bőrömet finoman harapja.
Morzsolok.
Ajkam híven formál létet,
s míg vágyam érthetetlenségén dohogok,
önkéntelenül dobogok.
Emlékszel?
Az idő mostoha volt hozzánk,
nagykabátot vettek a didergő szelek,
ott, az árkádok alatt loptuk
az élezett perceket.
Pillanatkép... Az elhagyott gyermekről
Először sírt, toporzékolt,
elhagyták őt, nem értette,
kapaszkodott volna, de hinni vélte,
felveszi az, ki letette...
Pillanatkép...Utazás a villamoson
Apa és gyermek
egymással szemben
pacsiztak tenyerüket
összeütve,
a kisfiú öt éves
lehetett épp,
egyszer csak
komoly lett...
a sínpárakon állt a víz,
elolvadt a hó,
és sok eső esett,
hűvös volt,
még épp csak
hajnalodott,
villamos jött,
fékezett...
Ásott, lábát a
lapátra helyezve,
forgatta a földet,
s jó mélyre,
gondolatban
szépen elrendezve,
kezével segítve
a kertjébe`.
Kosztolányi egyik pillanatképére
Te tudtad, neked igazad volt, Dezső,
a gyermeknek a hó porcukor-eső
egy éjjelen, mikor minden oly konok
s nem folynak versek vénáink ütemén.
Tündérvilág. Ezer változó dolog
között lesz belőlünk csoda: sütemény.