Pillanatkép
Pihennek a házak ablakai,
Szemük csukva egész hajnalig.
Esti csend, meglelt éji nyugalom -
A füvet most talpammal tapintom.
megáll most a Nap az égen,
fényszálakból fátylat sző,
ráborítja a világra
- sugárból font fényernyő -
Béke az ész éke,
A rossz emléke.
Ülünk egy padon
Végre szabadon.
E pillanatkép tán a sorsom,
tova száll a menni, menni,
átölel a bús lenni, lenni.
Olyan, mint a szél,
Meg fogni nem tudod, de érzed...
Mindenhol a csend,
Pára az ablaknál
Kint honol a köd
S látom az ajtónál
A néma nyugalmat
Jólesik nekem
Nem hallom hangomat
S most becsukom szemem...
Csak úgy álltam
az út szélén
a szürke út
lassan jött
szemben felém
az idő reszketett,
te gondoltál...
már boldog szelíd felhők
takarják a szemhatárt
úsznak az égi óceán
végtelen hullámán...
Kettesben szép, boldog együttlét...
Mosolygós szemek, s halk zene...
Elmondani, mit érzek, nem merem,
Hisz szavakkal leírni sem tudom
Egyedül ébredni a sötétben
És járkálni szürke hajnalokon.
Távoli csillag remegő fénye
Puha neszek elhaló röptei
Mind fájó gondjaim ébredése
Magányom égen úszó árnyai.
Mint a lemenő nap, mely néha
Még fel-felbukkan a láthatáron,
Úgy bukkan fel szívemben
Egy el-eltűnő álom!
Van egy hely
Ahol jártam már valamikor,
Sétáltam már ott valakivel.
Cserepes lett a szám,
a szemeim üvegesen bámultak ki az ablakon.