Pipacs
Pipacsok lengenek,
Az érzelmek tengődnek,
Szánt, vet a parlagon,
Érzések az arcomon!
Pipacsok úsznak tengernyi földön,
törékeny szirmukat fújja a szél.
Titkokat súgnak, dalt énekelnek,
a nap örömére táncol a rét.
Egyesül az ég a földdel,
összeér a kék a zölddel,
álom ül a láthatáron;
Isten abroszát a nyáron
hímezgetik szelíd árnyak:
piros szirmok, pilleszárnyak.
Pipacsfejekkel játszik a hajnal,
piros kelyhekben pár cseppnyi harmat...
Pipacsok szirma
szívekből sarjad,
végtelenségbe
skarlátot varrat
Beleng a múltból egy kislány a hintán
a nyári szünetben Dunakeszin tán.
Tiszta, kék az ég, s ő naivan hisz még,
guggolva szemezget málnát, ribiszkét.
Piripócson három apacs
falatozik, túrós sztrapacs;
gomblyukukban piros pipacs.
Egyikük a pultra lecsap,
kezében egy flakon kecsap.
Füstté váló csillagszikrák,
fényt pislogó ezüstpillák
rebbenése hajnalt sejtő,
pitymallatot kékre festő
Izzó pipacsok skarlát-mezején
ujjaimat kulcsolom keresztbe,
menny-nyugalomban Isten tenyerén
aranyfénysugár csillan szemembe
szösszenet
Az érzékeny hajnal kristálykönnyeivel
hintette - cseppekkel, fénylő gyöngyeivel,
aranyló tűjével öltött bele vágyat,
vérző végtelenbe bíborgyönyörszálat -...
Most festek kék, tiszta eget,
vár a papír és az ecset,
fodros felhőn ül egy angyal -
ő az, aki megvigasztal
Mikor a testet öt darabra tépték,
vércseppeket hintett szét jajongva
Isten a szétszaggatott torzókon.
Víz alatt árvul a magyar ugar
töretlenül. Türelmetlen
az élet: a pipacs élni akar.
Piros pipacs piroslik
a napsugaras nyárban,
tökéletességre törekszik
valójában e világban:
ám őszi szél két kezével
szirmát szórja szerteszét,
s akár mi leszünk, idővel
ő lesz szép emlék.