Pipacs
Pipacsfejekkel játszik a hajnal,
piros kelyhekben pár cseppnyi harmat...
Füstté váló csillagszikrák,
fényt pislogó ezüstpillák
rebbenése hajnalt sejtő,
pitymallatot kékre festő
Pipacsok szirma
szívekből sarjad,
végtelenségbe
skarlátot varrat
Apám sírjánál
Piros pipacs a temetőben
nemcsak a holtaknak virágzik,
könnycsepp van a két szememben,
hiába titkolom, meglátszik.
Piripócson három apacs
falatozik, túrós sztrapacs;
gomblyukukban piros pipacs.
Egyikük a pultra lecsap,
kezében egy flakon kecsap.
Víz alatt árvul a magyar ugar
töretlenül. Türelmetlen
az élet: a pipacs élni akar.
Színek a szívnek, léleknek
Tarka pillangók és virágos rét,
képen a százszorszép, süt rá a Nap,
sárgalábú méhek terhe édes,
festem, hogy száll a fehér felhőhab
Pipacsmezőt ringat a szél,
vérpiros virága ódát regél.
Egyesül az ég a földdel,
összeér a kék a zölddel,
álom ül a láthatáron;
Isten abroszát a nyáron
hímezgetik szelíd árnyak:
piros szirmok, pilleszárnyak.
Mikor a testet öt darabra tépték,
vércseppeket hintett szét jajongva
Isten a szétszaggatott torzókon.
Lennék napfény, fáznak a csillagok az égen,
"jég-kék idők szunnyadnak" a távoli bércen,
az olvadásra várnak a "köd-szítta éjben,
mint magok a földben", de még itt kószál a tél.
Káprázatos, vöröslő színek,
szirmai mégis oly szelídek,
lágyan ringó, virágzó tenger,
kelyhe harmatcseppet rejteget.