Rád gondolok
Mondd, hogyan érezhetem a hiányod,
ha még egyszer sem nézhettem szemeidbe.
Ha még egyszer sem hallhattam hangodat,
s egyszer sem érezhettem érintésed.
Rád gondolok, ha napsugárban mosolyod látom.
Rád gondolok, ha a bőröd bársonyként simítom.
Szikrázó szemed szédít a csillagragyogásban.
Bájos, kedves hangod hallom zene varázsában.
Rád gondolok, kedvesem,
Elkezdem e versem,
Tudd, fontos vagy nekem,
Érzéseim rímbe szedem.
Mint tavaszi napsugár, mely havat olvaszt,
Mint tűzvész, mely fákat földbe porlaszt,
Mint vitorla, mely visszafogja a szelet,
Úgy jelented nekem a végzetet.
Ha rád gondolok,
könnybe lábad a szemem,
mert szeretlek, s te miért nem!?
Oly óvatosan oly csendesen
próbálok gondolni rád hogy még én se halljam
csupán szívem ütemes dobbanása...
Amikor rád gondolok,
megnyílik egy osztriga,
benne egy gyöngy terem,
s lassan záródik mészhéja
Mikor rád gondolok, régi vágyak égnek,
szívemben dalolnak, csókjaink zenélnek,
oltalmazó lényed kergette a búmat,
s fejemre illesztett pitypangkoszorúkat.
Fűbársonnyal takart földön fekszem,
hunyorgó szemekkel az eget nézem!
Rád gondolok!
Én már nem változok,
Ígérhetem, hogy fogok,
De úgyis ilyen maradok,
Meg nem komolyodok,
Gyermekként dalolok,
Érzéseimről le nem mondok...
Fáj, amikor rád gondolok...
Mint ahogyan lehullanak a levelek,
úgy peregnek éveim hangtalan,
boldogtalan lelkem remeg belé.
A világ végén állva csak rád gondolok,
Az érzésektől legbelül csak tombolok.
Szétszaggat egy érzés, mely oly régóta bánt,
Meggyaláz, széttapos és mélybe ránt.
Régóta rád gondolok, mama,
látom, ahogy megállsz sóhajtva,
körülnézel a régi tanyán,
szorgosan tisztítod udvarát.
Fáradt, hűvös szellő botorkál a csendben,
Meg-megáll, felsóhajt. Magasztos a kedve.
Szomorú éltének vihar verte lelke
Édes álmaimnak ringató bölcsője.
Rád gondolok mindig! Szívem beleremeg,
Amióta dobog, mást így nem szeretett!
Rád gondolok most, Édesanyám,
Ki sehonnai, árva testemnek életet adtál,
S szemem Te orcád látta meg először,
Ki életem minden percében mellettem maradtál...