Reggel
Látom a csendet az ablakon túl,
békésen öleli a fákat,
mindössze egy-két madár súlya
ringatja nesztelen az ágat.
Születésnapodon
legyen szép a napod,
vörös rózsacsokor
díszítse ablakod.
Síkfőkúti nyaralóban
vidáman telik a nap,
minden reggel hallgathatom
az éneklő madarat.
Monoton valóság, robotos reggel
Monoton valóság, robotos reggel,
üresedő napsugár, riadtató vekker.
Egyforma cipők, egyforma napok,
semmit harapva semmit haladok.
Aznap is átszűrtem a teámat,
de kezemben a forró csészével
ijedten látom, hogy rád támad
a számból előkúszó gőz. Egész éjjel
félálomban tart ez a bizarr jelenség.
REGGEL I.
Aranysugarak
szöknek, lassan szemeit
nyitja a város.
Fáradt fűz ölel magányosan,
Szél sem suttog magában,
Halk fészkelődés, apró rezzenés,
Nádas közt kis neszelés.
Reggel van, másnap reggel.
A szemfestéke csak félig-meddig mosódott el.
Kikapcsolja a hátán átfutó csatot,
"Már megint ez van" - sóhajt nagyot.
Mikor nem is várta, hirtelen tört rá a bánat.
S már ott feküdt mellette az ágyba,
és egyre csak húzza, nem viszi már a lába.
Feloldja lassan önmagát a hajnal,
mint derengő óceán a rét felett,
világgá ébredő hangokat ringat,
karmazsin-foszlány felhőket terelget.
A megfejthetetlen
Táncol pilládon, krém-puha ágyon
nyárízű csókokkal hallgatag int.
Emléken libben, álomszín kertben
virághintából vágy-illatot hint.
Nem több, csak egyetlen nap az élet,
a reggel felébred, alszik az éj,
holnapom kérészként idetéved,
fodrozódik, mint egy hullámtaréj.
Próbálok megkapaszkodni egy hangban.
Szól hozzám puhán, édesen és halkan.
Csengenek benne a reggeli edények,
benne bong egy szerethetőbb élet,
és illata is van: mindig más, de mindig
telített gondoskodás. Szertefut a híg