Reggel
Csöndes este dőlt a fákra,
bíbor arca elborult;
zárta csőrét némaságra,
s rejtekére elvonult
Szoknyaként bukik szememre két szenes,
repeső szárny, varjak színes-kormos tolla
csiklandozza torkom, csepegve-csorogva
folydogál a télnek vége, s körmével égnek
meredve repeszti a mennyre fagyott kéket.
Álmos a reggel, szürke. Az égen
felhő terpeszkedik, büszke.
Csizmája a földig lelóg, sáros.
Esővel hinti a rejtőzködő várost.
Felhőt pöfögnek rozsdamarta kémények,
az ébredő nap arcát fátyollal fedik,
s ott füstöt lehelve, mintha égnének,
ahogy a narancs-eget lágyan átszelik.
Kertek alatt oson,
sompolyog a tavasz,
szelíden süt a nap,
de az idő ravasz.
ahogy reggel siettem
megcsókolt egy rózsa
a nagy rohanásban nem
láttam kócos bimbója
kihajolt az útra
így landolt arcomon
sziromselymű bókja
Hajnalvörösben lángol a repkény,
csészékbe töltöm a gőzölgő kávét,
áldásos aroma eltölt reménnyel,
egy szép, őszi nap ígéretével.
Uram, köszönöm neked a reggelt!
Hiányod nyomán
Dér ül a fűre hulló falevelek hasán,
rád gondolok a felkelő Hold alkonyatán,
ahogy körültáncolják villanó csillagok,
szívembe költöznek fagyos, őszi illatok.
kamaszkór
Lustaságod plafonig ér,
de lehet, bokáig.
Egy messzi bolygón
kávé-tenger hullámzik.
Onnan származom.
Reggeli napsugár cirógassa arcodat,
A szeretet fénye ragyogja be napodat,
Minden szép és jó találjon meg téged,
Szívből kívánok csodás napot néked!
Egy reggeli gondolat,
mi körbelengi szívemet,
mi lenne, ha nem az arcod,
mit a hajnali fény körbevett?
Kapuk nyíltak hajnalban lelkemben,
a valóságon álmomban átléptem.
Szemem zárva, kinyitni nem mertem,
féltem, álmom elillan, ellebben.