Reggel
Bársony körtély! Te aludj helyemen,
Karold, ki karót nyelt, levetett kezeddel!
Öleld a setét, bekötözött szemét!
Szemetel a csutka, almát az útra.
Haldokló lelkem legmélye
a reggeli kávém csészéje.
Íze a létezésem,
keserű, de kellemes.
Szürke hajnalban
eső tépte képek:
egy árva tócsában
szétszóródott fények.
Az óra ritmusosan ketyeg,
Összeszedem, amit vinnem kell.
Tele tál helyett tele táska.
Pirosban fürdik az ég fénylő kékje,
Mint megannyi tündér ébredése.
Ahogy hirdeti a Nap fénye,
Az éjszakának vége.
Életre iszom magam kávéval,
szüntelen zsibong a fejem,
találkozom megint Hádésszal,
vagy elapadt elmém, fejem
Mikulás bácsinak
rengeteg a gondja,
ajándékait most
kivinni hogy tudja.
Ma meglestem a Napot.
Álmosan, lassan ballagott,
Mosolya szétterült az égen,
Mely tisztán, kéken ragyogott.
Reggel van, ébredek.
Látom a fák lombjai közt átbújó fények özönét,
Lelkemben érzem a fény melegét.
Ablakon kinézve az éledő fényeket várom,
a korai hajnalokat gyakran megcsodálom,
friss arcát mutatja eltűnő éjszaka álma,
nyugalmat talál, ki a várost így is látja.
csodás pillanat
Csak egyszer szeretnék Veled álomba merülni karjaid közt,
és nem kérdezni, mi lesz holnap...
Kondenzcsíkokat karmolnak
Az égre a hajnali repülők.
A Napba villanyt kapcsolnak
A kisgyerekes szülők.
Mikor kezedből felkelek
lebontom magamról az éjszakát
a vajszínű nappal
lopakodva fonja át,
az ébredő szobát.