Rejtély
Már vagy ezer éve várlak mozdulatlan,
s az égig érő fák lombjáról csillagpor szitál.
Vad viharok csitítják lázongó ajkam;
a rengeteggel eggyé leszek lassan, mint a fák.
Járom az erdőt, mint kereső vándor,
S lépteim neszét elnyeli a pátosz.
A pátosz, mely bennem életre kel nyomban,
Mihelyst ösvényem képét szemembe vontam.
Sok a babona, sok a hiedelem,
ezen a napon sok a rejtély.
Talán ma az utolsó esély,
hogy rád találjon a szerelem?
Romos ház mélyében üres padló ropog.
Ballonkabátomban ajtaján kopogok.
Megfakult ablakán pókhálók, koszfoltok,
Lakatlan, s tétován benézve ácsorgok.
Napjaim, ha telnek,
S rohannak a percek,
Életemet - kérdem -
Vajon minek élem?
Tudatlanság posványába, bűnre készen születtem.
Lelkem tiszta vágyódása sártengerben lebeg lenn.
Tudatomra ébredésem titok, mely, ha lángra kap,
fehérré tesz körülöttem mocskos színű mocsarat.
Távoli hegyeim kékes foszlányain
pirkadat világlik rejtélyek árnyain.
Már ezer tájat bejártam,
Magamat mégsem találtam...
Hol álmodozni volna jó...
Kirakós játék
Néha csak úgy
Elidőzök a bánat erdejében,
És jégcsákányként furakszik
Belém a rosszindulat.
Gigászi sziklák, titokzatos mélység,
természet alkotta tökéletesség,
a csend és béke járja át lelkemet,
a fenyves erdők is ódát zengenek,
tavak szeme csillan a szurdok alján,
visszaverik a mélykék ég darabját.
Felhők fogócskáznak,
előbújt a nap,
szilaj táncát ropja a tavasz.
Egyszer majd jóvá tesz a szeretet mindent,
hű barát és jólét-biztonság átölel,
nem kell majd keresni az igaz, nagy Istent,
szívünkben az egység örökké ünnepel.
Ki lehet ő?
A rejtélyes feltörekvő,
A kezeit összetevő,
Szemeket gyönyörködtető,
Hiú álmokat éltető.
Ordít a pillanat, gerince törik,
édes hajnal tesz pontot éjszakára,
s repít el fejemtől forró párnámra.
Képei sem kísértek, csak a hídig
Legmerészebb álmaimról
elmondod, hogy történt meg veled.
Telt vitorla-szárnyaimból
kivarázsoltál minden szelet.