Remény
Gáncs nélküli hősök ma már nem születnek.
Dal csak azokról szól, kiket földbe tettek!
Történetnek vége. Régen Mennyben járnak,
nincs több megmentője felfordult világnak!
Kérlek, adj nekem méltóságot
nyűgre, bánatra, veszélyre,
úgy viseljem, mit az élet rám sóz,
ne törjek több darabra mégse.
Felfénylő remény, te csaló!
Nem látszik tőled a való.
Szendereg a nappal, sötét a város,
Sár-ízű sikollyal ásít a Nemzet
Ott, hol a mennybolt e földdel határos,
Csak a szív látja a fénylő keresztet...
Rajtam maradt valami átok,
ringat az álmatlan éjszaka,
ébreszt az álmos reggel,
lucskos életem, sáros életem
hol hagytam el, és hol találom?
Lappang bennem a kórsága,
Ezt nem korrigálják korsók,
Lassan, csendben a holtágban
Elhalnak a napraforgók...
Lágy szellő halkan jár
a csodás tavaszban,
ezernyi hangaszál
harmattól ázottan
a réten pompázik,
ragyogó tavasz van!
Sír, jajgat az erdő,
benne temérdek állat,
a Föld hamarosan az
enyészetté válhat.
Ha akad még szívedben hely - egy kevés...
Rejtett zugában hadd bújjak meg csöndben!
Vannak reggelek, mikor az ébredés
Fáj... de a Nap már áttört az éjjelen.
Ilyen kis semmiért
rég nem fájt már a szívem... -
Csak Isten, aki ért,
és átlát minden rímen. -
De bármily kicsinyes,
a torkomat szorítja,
az Ármány szemfüles,
és kezében parittya.
Minden csepp egy emlék,
jelentése szemen fénylik,
lelken, szíven fut végig,
bennük sok vendég.
(bokorrímes)
Ültem egy padon, szemben lángfelirat lebegett...
Gyarló az ember. Mert hibát hibára halmoz.
Ki bűn nélkül élt, pont azt állítja falhoz!
Forgatja bátran sokszínű köntösét.
Önzőn tapossa rég feledett hitét.
Zuhanok -
Szárnyalok -
Mindezt; a bizalom - és remény árnyéka alatt -...
Szeretnék játszani,
angyalnak látszani,
jót tenni, jót adni,
CSAK SZÉPRE GONDOLNI
még szeretnék nagyon!