Remény
Sötét volt, mellettem ültél,
Mosolyoddal jeleket küldtél.
Nem ismertelek, de akartalak,
Egész este önkényesen zavartalak.
Szép lehet életed,
te vagy a kovácsa,
formáld, mint a vasat,
meglesz a varázsa.
Sötét éjszaka van,
csillagok a lámpák
az út két-oldalán.
A visszapillantó rezeg,
torz végtelenek.
Atyám! Ki nem a mennyekben vagy még,
Őszinte szívemből kívánom, hogy még hosszan élj.
A betegség vaskarmokkal sújtott le rád,
Mint ártatlan áldozatra a sasmadár.
Madarak csendesednek,
lombok közt megbújnak.
Felhők gyülekeznek,
esőcseppek hullnak.
Értelmet adj!
Hogy létezésem végén ne csak a csend maradjon,
Ne hulljak végleg el a semmibe!
Rejtve a remény
A reménytelenségben,
Mint a szeretet
Ott, hol a világban nem
Lehet, zord erők mellett.
Már az ünnepségek lassan véget értek,
elhallgattak végre ünnepi beszédek.
Elhangzott szavakat külön mind értettem,
hatalmas űrt hagytak mégis a lelkemben.
Van az úgy, van az úgy,
hogy a szívedben fáj az az út,
amit nem jártál meg, és nem élhettél át.
Amit mindig is úgy akartál.
Az idei év már kecsegtet,
Saját magad hordod kereszted!
Nem lesz már annyi siratóének,
Véget vetünk veszedelmes betegségnek!
Mennék én, de nem tudok...
Teljes szívből akarok!
Keretes börtön rabja,
Pereg életem lapja...
A Kenyér
Egy Apeva
Új
Kenyér
Éleszt-Ős
Illatában
Remény szeletek...
...balkonon vörös muskátli virult.
Vonzotta tekintetem, kacsintott reám,
e nyugalom a lelkemhez simult.
Hiszek a mindig kimondhatóban,
a fenséges és magasztos jóban.
Hiszek az álmodozó önmagamban,
a két kézzel megfoghatóban.
Egy néma gondolat csupán,
mit elmond e papír...
Nem is kell más hozzá talán...
Egy ceruza, radír.