Remény
Egy néma gondolat csupán,
mit elmond e papír...
Nem is kell más hozzá talán...
Egy ceruza, radír.
Ez az év már jobb lesz, lehet...
Emberek nyújthatnak segítő kezet!
Beáramlik betegségbe a politika,
Pedig a birkózásban sincs erotika...
Amikor az angyalok lépteit hallom,
amikor megáll az idő a parton.
A lelkünk templomának
tárjuk ki ajtaját!
Nincsen az kulcsra zárva,
mindenkit bebocsát.
Mondj igent a szépre, boldog nevetésre,
gyermekek szavára, apró ölelésre,
legyen benned minden több, mint régi álom,
kézen fog az Isten tarka nyári tájon!
Mai világunkban mi lehet az érték?
Talán egy sárguló, elfelejtett fénykép,
kutatva a múltat, szebb jövőre nézve,
kik rég eltávoztak, azokat idézve...
Isten:
Nézz le a Földre te, nézz fel az égre ma, hol van az álmod?
Régi, kiszáradt erdeid éke lehullt az avarba,
Nap sugarára a cinke se rebben, éneke halk már!
Oltóanyag kellene most,
szeretet,
nemcsak amolyan sok álmos
felelet,
tavasz mindig fényét adja,
lenge szél is megsimítja
kezedet!
Várod már a járvány végét,
hiába,
szívünk februárnak fényén
kitárva,
kellene már sok jó program
éltető,
ám az ember még sajnos, ma
kétkedő!
Ne törjön el a szó a versben,
gondolatát így tartsd kezedben
rímmel, ritmussal, hisz a mérték
a költészetben örök érték!
Ez a szilveszter más, merengő,
otthonodba ér, lépeget,
emlékeid közt felderengő
eddig eltöltött életed!
Adj lépést a lemaradóknak,
talán attól más lesz a holnap,
kik fáradtak és keseregnek,
várják érintését kezednek!
Hol van az arcod?
Maszk, mi takarja,
vívod a harcod,
élet akarja
önfegyelemmel,
benne a szándék,
vár csak az ember,
léte az árnyék!
Angyalok járnak fent a hegytetőn,
tündérmesékből csipkét lehelnek,
s amikor érzed, minden összedől,
veled együtt bánatot temetnek!
Ami ma széttörött sorokból költészet,
ihlete hiányos, meg sose kísérthet!