Remény
Nagycsütörtök a gyász napja lett,
új vírustól retteg a világ,
karanténban töltött vacsora,
üres utcákon csend és hiány.
Ölelkezve a Szerelem tengerénél
Egy utópikus látomás egy disztópikus világban
Amerre a szem ellát, végtelen tenger,
Párosan boldog igazán az ember!...
Csönd borult a tájra, bánat a világra.
Szakadék fölött egy híd áll, Jézus keresztfája.
Kapufámra tulipánt faragtam,
barkaágra tojásokat aggattam.
Új blúzomat én magam hímeztem,
és készítettem sok tikmonyt, hímeset!
Él a felbontási tilalma!
(3 soros-zárttükrös)
A mocskos, véges halált mindenki zsebben hordja, lezárt borítékban,
Élet adta születéskor, de folyvást él a felbontási tilalma!
A mocskos, véges halált mindenki zsebben hordja, lezárt borítékban.
Lehet-e a vaksorsban?
Nagyon szép reményben vakon bízni,
De vajh` ki fogja teljesíteni?
És nem tud magától teljesülni?
Akadály előttem
Síkság mögöttem
Haladni kötelesség
Hermész nélküliség
Magasság egekig
Többszáz méterig
Ugrik, mászik, lép
Nemes cél ami szép...
Tam-tam, ütemez, ütlegel a ritmus.
Akiből kimar, ad - felülír a vírus.
Papíron szólamok, harangok konganak.
Zsákokon a cipzár - hull a szív, markolat.
Változás korszaka
Hé, te vírus, te ott lenn!
Mit hordasz a fejeden?
Azt hiszed, az korona?
Ki rakta azt fel oda?
A szegények meghalnak,
A gazdagok nem élnek,
Örökké élhetünk,
Ha nem csinálunk őrültséget!
Vírus - maradj otthon!
Mint egy gonosz boszorkány,
most itt botorkál,
s fekete fátylát térítette ki,
kérlek, most ne menj ki!
Már semmi sem ugyanaz!
Élve eltemetve, a föld
és a menny közt megrekedve.
Egy szűkített akkord szeretnék lenni.
A belenyugvás előtti izgalom,
Mert inkább egy hátsó fali szívroham,
Mint hosszas, lábon kihordott fájdalom.
Fáradtan ül a vándor
A világtól igen távol
Régi, volt reményekkel,
Hazugság fojtja mind el.
Mikor holdszemedbe nézek,
Andalító éji képek
Fénylő csillámsoraiban
Most és mindig veled élek.