Remények
Pittyeg ismét a telefon,
Jön tőled az üzenet.
S szorgalmasan olvasom,
Ha bántja is a fülemet.
Az idő átfordította a naptár lapjait,
de kora reggel talán tél van még kicsit.
Meg-megáll a csend a fagyott faágakon,
megtörik rezgése a magas házakon.
Hajh, egy egész világot kellene elmagyaráznom
Ott, ahol beszélgetni sem lehet... lehagy a lábnyom...
Fénylik az árnyék... s a létre egy rút bélyeget rányom,
Mert az egészet benyaltuk együtt, kedves barátom.
Én nem akarok írni szomorú verseket,
Én nem akarok látni fájó könnyeket.
Néha valaki meg tud bántani, megszűnik minden fájdalom.
Amíg valami miatt újra azt érzed, és ezután minden visszatér, minden világ,
minden fájdalom, minden pillanat.
Hogyan is érthetnéd meg, hogy honnan jövök?
Álomtenger
Hűs párnán nyugszik ezeréves szürke folt,
Sötét éjben mi véget nem érő csend kísért,
Merengve vetíti falra öreg fa lombját a hold,
Már csak méla zaj, mi elől a csend kitért.
Üldözőben van a tél,
Midőn társa útra kél.
Fagyott vizek reccsennek,
És jégcsapok cseppennek.
Beöltöznek emberek,
Áll a világon a bál,
Égető boszorkák
Vándorolnak éjen át!
2022 Karácsony után - Szilveszter előtt
Napok óta lázasan, betegen fekszem,
köhögök és legyengült a testem,
tea fogy most naponta több liter...
Ha Jövő vagyok s félek,
Torzítom a képet,
Ha Jelen vagyok s élek...
Adjon Isten kenyeret,
Bőségből eleget,
Szívből jövő álmokat,
Hozzá fénylő vágyakat.
Szállj, gondolat! Szállj! Ne érints gátat,
Földi határok fölé emelkedj!
Ne félj vágyni, növessz erős szárnyat,
Ha csendre intenek, te perlekedj!
Oly gyöngéden süt kelő nap sugara,
Szárnyait verdesi déli part madara,
Kezdetet jelezvén a téli zúzmara,
A partot mosván óév búcsúszava...
Egy halványan fogó toll,
újabb eldobott papír.
A fájdalom epekedve forr,
kopár már a gyöngyöző zafír.
Advent vasárnapján
lélek-csendes este
zúzmarás fenyőágon
csillan a hold fénye.