Reménység
Szabad vagyok,
Mint a madár,
Már nem vagyok
Kalitkába zárt madár.
Emlékszem, ropogástól volt hangos az éj,
Riadt arcomba meleg homokot fújt a szél.
Tudtam, hogy cselekednem kell azonnal,
Jönnek, s elvisznek mindünket magukkal.
Én és a természet olyan egyek vagyunk,
És nagyon várjuk, hogy múljon borongásunk.
Szerető, kedves feleség.
Kutató, messzi bölcsesség.
Kereső, figyelmes akarat.
Számodra mindent megmutat.
Próbáltam sokáig
ködbe burkolózva
lenni saját vizemnek
tébolyult kalóza
markolva a semmit,
a hanyatló árnyat
háttal hajózva
a hajló szivárványnak...
Ó, ha a nő még ma is nő volna,
minden férfi lábukra omolna,
ámde a nőket ma más fából faragják,
edzetik őket és azután maratják.
Könny éltette penészvirág
rongyom fodrai közt virít.
Zsebemben megbújó imám
titkon alázatra csitít.
Fekete Madonna,
Istennek Szent Anyja,
szegény lengyel népnek
az oltalmazója.
Lelkemben dac és csend honol,
érzelmek lánca elsodor;
gyakran eltűnsz, mint esti fény,
mire a hajnal földet ér.
Ősi nemzet sarcolt talpán ujjnyi kiképzés,
csupasz bőrén vacogva kottáz a naptár....
Hat másodperc az Élet
Fáj, égetnek a fények
Miért van, hogy az kell, mit
Soha el nem Érlek
Sziklaszilárdnak hitt valóság pergett alólunk,
mi sokáig úgy tűnt, stabil alap;
gyermeket vállalva, szebb jövőt reméltünk:
Előremutató napjaink soká kitartanak!