Reménység
Próbáltál már parafadarabkát a víz alá nyomni?
Hiábavaló próbálkozás, mindig a felszínre bukkan,
Nem adja meg magát a nyomásnak, a stressznek.
Miben rejlik vajon a titka, mely lényéből fakad?
Annyi bánat lakik sokszor írásokban,
hogy önkéntelenül könny szökik szemembe.
Ragaszkodni kéne az élethez jobban.
Tavaszt várjunk, nyarat és őszt, csak telet ne!
Az alkony mézszínű bársonyában
könnyed reptű madárszárnyak
lágy suhogása, mint lelkem röptéből
feltörő lágy sejtelmű dallamok, melyek
varázsütésre rezdülnek a megérintő, bölcs
csend szent beszéde, erőt adó ölelése,
tündérek meséje.
Dús kökényfa ágára
Bús gerlice szállott,
Gerlicének bánata
Hatalmas űrt látott.
Édesanyám, végy magadhoz engem!
Fájdalmaim segítsd elfelednem.
Reszket a bokor, mert
hideg a tavasz alkonya.
...Keresztfán cipeli a szenvedést,
Itt van velem, bár zárom ajtómat,
Együtt gyakoroljuk a törődést.
Ki a múltba vissza nem tekint,
csakis a szép jövőt észleli.
Már jönnie kell a jónak, a jobbnak,
a napok a lelkünket megsebezték,
birkóztunk annyi félelemmel, rosszal,
jobban ismerjük, mint elfelejthetnénk.
Kívánságfa
"Minden
napfelkelte hozzon
neked reményt,
és
minden
naplemente hozzon
neked békét!"
A pillanat csodája
Tavaszt festett arcomra a kikelet...
Már az éjszaka rostélya nyitott,
választhatsz egy apró kis csillagot!
Fénye segíti álmaid útját,
árnya rajzolja lényed kontúrját.
Hogy mi is az élet?
E kérdésre a választ jól fontold meg.
Talán egy talány,
melyet megfejteni nehezen lehet?
Isten hozott, kedves Hóvirág...
Isten hozott újra, kedves Hóvirág!
A földanya ártatlan gyermekeként
Láttad meg a zúzmarás téli világot.
Korán jöttél, az újesztendő elején,
Korán hoztad a reményt, hogy most
Már igazán jobbá lesz ez a világ.