Reménytelen szerelem
...szürke lepi a világot
mélységből szökken hiányod
sóhajom lebben az űrben
itt hagytál engem hűtlen
Köreimet csendben porba rajzolom,
nézd, opáljaim kavicsokká váltak,
jövőjük nincs, s nem díszei a mának -
hiányod ezentúl némán vonszolom.
Messze még az este, az idő szinte megállt,
ismét nélküled töltöm ezt az őszi délutánt.
Elmúlás
Közelebb vannak hozzám csillagok az égen,
Közelebb vannak, mint te magad.
Az ő távolságuk fényévekben van mérve,
A tied mérhetetlen, nincsenek szavak.
Szőke lennék, kék szemű,
kunságomban nem konok.
Lennék hűvös, egyszerű
- cseresznyeszáj, mi locsog.
Borongva, búsan bámul
a szegény tehénleány,
hogy a bika kit választ
az bizony még nagy talány.
Nap tüze perzsel a nyárias őszben,
sünmalac piszmog a vén fa tövén,
álmosan pittyeg egy pöttöm ökörszem,
gesztenye koppan a járda kövén.
mint alkonyatkor a sötét
ahogy lassan lopózva
észrevétlenül átölel
olyan csendben
köszönés nélkül
oldalogtam el
Utolsó útján araszol a bárka,
a hídon korosodó kapitány,
régen viharos tengereket járta,
ma csak sekély vizeken navigál.
A szavakon túl
(Rózsa és a vándor története 1.)
Egy magányos rózsaszál búsan hallgat,
a megfáradt vándor épp arra ballag.
Túl közel az est most továbbállni.
Drága rózsám, engedj megszállni.
A remény szívem húrjain
játssza keserű dalát,
míg én könnyeimmel írom
neked a balladát.
Már nem is tudom, mióta
próbállak nem szeretni téged,
de mindhiába küzdök én:
s a kín csak egyre jobban éget!
...vergődünk bénán, süketen, vakon -
csábos fényben csapongunk körbe-körbe,
megperzselődő suta szárnyakon.
Kipi-koppot dalol a lépcső:
Járását büszkén viselő,
tündért röppent az első
szintre. Ő belép egy szobába,
de tovább már nem viszi lába...
Szétküldözött jelek
egy más világból,
homlokod holdja éjemet
betölti, s bennem világol.