Rigó
Egy kis fekete madár
ül az ág hegyén,
napsugár csillan
pici gombszemén,
és fújja, fújja vidám énekét.
A kicsiny hóvirágok ott sorakoznak az erdőben,
érzik, hogy valami langy már van a nedves levegőben.
Mögöttük tolakodnak aprócska lila ibolyák is,
a békák előbújnak, lesik, hogy jönnek a gólyák is.
Ismerd fel őket!
Füstike, füstike szálldos,
Építi kis házát sárból.
Benne költ fiókát nyáron.
Aranysárga repce-hajam,
tágra nyitom szembogaram,
akácméz a lélegzetem,
virágágyam most megvetem
Ott fenn, a fenyőfák hegyén,
A vad hegyeknek tetején,
Süvít a szél és hull a hó,
És fagytól bennreked a szó.
Ülünk a földön
vággyal, reménnyel.
Zöldell a fű, fa,
tar volt, emlékszel?
Odakint puha, bársonyos hó hull,
lassacskán csipkefüggöny terül a világra.
Lassan baktat, csöndben szuszog a tél,
mézízű tej borul a kanyargós Tiszára.
covid-19
Láttam egy rigót,
ő
szabadon repült...
Dalolj, kis rigó, dalolj nékem
bús szívembe lágyan, halkan.
Lelkem átjárja búgó hangod,
hozd ide a reményt dalban.
Lassan, óvatosan előbújt
a felhő mögül egy napsugár.
Kíváncsian, félve nézett át
egy vén, öreg, odvas fa lukán.
Köszönöm Neked, hogy vidám daloddal
előcsalogattad a bágyadt napsugarat.
Nézd, egy árva hóvirág bújik elő
félszegen, Nekünk hozza a remény-szárnyakat.
Barkaágra ült a tavasz
hóvirágok szirmáról,
suhant át csendben a ravasz
a patakparti szikláktól.
Ajtó, ablak kitárva
a hajnali világra.
Odakint zsong a tavasz,
új életeket fakaszt.
Egy szerelmes rigó nótára fakadt,
szerenádot adott a szilvafa alatt.
Ezernyi szem és fül csöndben hallgatta,
majd elkezdődött a virgonc szilvacsata.