Sebek
Sebbel a szívemen
élem az életem,
szememben így nekem
minden kincs fénytelen.
Fejtől-lábig elfáradtam,
Remegek és elsápadtam.
Hevít a hívogató hideg,
Vékony éren játszik az ideg.
Simogasd le a lelkemről a múltat!
Göndör fürtjeimet ujjaidra tekerve
Csavarozd át a diszfunkcionalitást!
Minden "szemétláda"
valójában angyal,
míg megsértődsz, felháborodsz,
nem vagy tisztában magaddal.
Öreg tölgyfa alatt ülök csendesen...
Emlékek, bús emlékek fejemben.
Váratlanul érkeztél,
mint hegyről lezúduló ár olvadás után.
Magaddal sodortál mindent:
létem, lényem, érzéseim, korlátaim...
A csemeték el lettek ültetve,
de nem álltak készen az életre.
Mind egy szálig el lettek tüntetve,
ilyen véget írtak a részedre.
Ha életed kudarcba fúlt,
s lent vagy, egészen mélyen,
akkor támad fel benned a múlt,
készen arra, hogy megérintsen.
Könyvemet írom
az életemről,
hogy ki adja ki,
azt nem tudom.
Halottak napja, szép halottak napja,
tépd fel újra sebeinket,
legyen ez az év legrosszabbja.
Lehet most tényleg felejtek...
Lehet, hogy mindig,
Ugyanoda érsz vissza.
Akár merre is fuss.
Csak sose veszed észre,
Mert közben felejtesz,
De belül a régit keresed.