Séta
Városi dzsungel
Hajnalban az utcát járom,
mellettem a jó barátom.
Egyszerre csak hallga-hallga,
hisz ez az oroszlán hangja!
Balgatag módon vissza.
Csak a sodrásban.
Remélve jobb napokat.
Holtág partján ösvény vezet,
Vezeti az én léptemet,
Lábam alatt avar zörög,
Hallom, az ősz beköltözött,
Nemcsak hallom, hanem látom,
Őszi színek földön, ágon...
társak
Kitartóan tanítgatta
türelemre, fegyelemre,
szeretetre, egyebekre.
Okos szemébe ha nézett,
látott feltétlen hűséget.
Séta közben nézegettem a fákat,
Milyen szépek, s milyen büszkén állnak,
Némelyek kevélyek, páran meghajolnak a szélben,
A természet szépségét gyönyörködve néztem.
Margit-szigeti fák csendjében
sétáltam akkor én magányban,
kísért gyerekzsivaj, madárdal,
kis mókus szaladt át előttem.
Elszundít már a fű,
lábamnál szendereg.
Oly szépet álmodik,
akár egy kisgyerek.
Felhő fürdik tó tükrében,
kacsintó Nap tünde égen,
hűs fuvallat arcon csókol,
rózsa bókol illatozón.
Aranyfényben fürdő nyárfák
sorakoznak peckesen,
őszi pára csókjaitól
kéreg csillan nedvesen.
Erdö zöldjében sétálok,
Hajnal van, csendet hallgatok.
Egy bagoly néz rám, pislákol,
Kíváncsi, mit akarhatok.
Egy nyári, bárányfelhős, késő órán
csak Én sétálok a Balaton partján.
Sirályok szállnak szélbe kapaszkodva.
Hattyúk hajtják fejüket panaszkodva.
Bolyongok üres és nyüzsgő utakon,
körülölel az éj, mint ezüstfényű fátyol.
Gyönyörű akáclugasnál álltam,
amikor egy boldog párt láttam.
Ők is a lugas felé jöttek.
Szurkoltam, hogy ne pont
a lugashoz tartsanak.
Reményem már tavaszodik,
Gondolámon raboskodik.
Lélekőrlő hidegség hiteget.
Melengető ravaszság integet.
A szivárgó partján
most sétám elmesélem.
Oly boldogság látni,
hogy zajlik itt az élet.