Séta
Suttyomban beszökött a pesti ősz.
Avarral szórt járdán kolbászol,
a külső Üllőin szöszmötöl, időz,
amit Vöröshadsereg útjáról
neveztek vissza nemrégen.
Fehér buckák nagy csomóban,
sok magányos jár a hóban.
Sarjad sok kis rügy, ébred a világ,
vadszázszorszépet friss szellő cibál,
a tavasz színe cseppent a rétre
hóvirágfehér ibolya kékje.
Ezer színes virág súgja most azt neked,
ha szíved kitárod, újra boldog leszel.
Úttest előtt állj meg szépen,
ha a zebráig elértél.
Nyisd ki gyorsan most a szemed,
odakint már a nap nevet,
téged vár ma minden játék,
ez a nap csupa ajándék.
Megfogott a szó: fakéreg-minták,
erdőbe húzott a gondolat-lián
egy őszies, mohás, nedves tájra,
hol lábam alatt ropogtak az ágak...
Ó, szép bimbózó tavaszunk,
mézcsorgató forró nyarunk!
Sokasodik a tegnapunk,
sokasodik a tegnapunk!
Csendes este a neonfény
víztócsából visszaint,
rám ragyog a Hold ezüstje,
jó sétálni idekint.
Milyen furcsa ma a Hold,
mint egy tiszta ruhán felejtett folt...
Csak bámul csillagtalanul
a fekete posztón...
Sétálok a nyári napsütésben,
bárhova nézek, a látvány megragad,
a szeretet festi bennem szépre
kanyargós utcán a kopott falakat.
A homlokom foltos platán
kérgén szív erőt.
Sziszegnek esők,
fény simít törzsek hajlatán.
Napfelkeltés horizont elején,
Sétálgattunk szigetünk peremén.
Esztendőket megidéz kézbe kéz,
Andalgósan lépkedünk Te meg én.
Szalka a januári éjszakában
Holdfény süt alá
A táj havára.
Fényt csempészve így
A téli éjszakába.
Lassan ballagunk az Ősz utcán a mély avarba`,
Belesüllyed a cipőnk, mert nagy az ősz hatalma...