Sodródás
Nyomasztó álom
Sodródj csak velem az árral,
hagyjuk itt e romlott világot,
utazzunk együtt a dagállyal,
nem hallja senki, hogy kiáltok.
Koszorúként fűzi pillantásunk egybe,
régi szavaink csonka halmaza karol most össze.
Elhagyott emlékeink szemcsés képe
élét feni, és átvágja magát a jelen sűrű köde.
Múlik, pereg... múlik, pereg
Keblében a por tekereg
Porszemből örvény
Ősi a törvény
Tegnapok
Homok...
Fagyott lábú gesztenyefák sorába
beállt a tél, talán ott telel,
tükörfényes márciusnak havába
viszont iszkol, elszelel.