Sors
Langyosan, bágyadtan bukdácsol a nap,
a kusza felhők egymásba botlanak,
sűrű eső verdesi a vörös háztetőt,
sötét jövőről suttog a magányos holnap.
Ó, de mennyire lennék
Lennék én fáknak törzsén zöld moha,
Lennék én tán maga a nagy erdő,
Lennék én vén kunyhóban éjszaka,
Tányérokon frissensült tepertő.
Szerelmes csillagok,
Látjátok, itt vagyok.
Alattatok állok,
Dühös szavakat kiáltok!
Fehér éjszaka kél
napnyugat felől. Szikrázik az ég.
Lágy kellem csendül a fedélközben,
míg siklunk a könnyek tengerén:
bódulat és fáklyafény.
Vajh, mit akarnak az égi hatalmak?
Írok egy végrendeletet - magamnak.
Összes gondom, bajom magamra hagyom,
létem, szellemem s az alakom.
Fájó csendbe burkolom néma üvöltésem,
A világ sírva ordított, siratta születésem.
- itt vagyok -
Minden várandós anyának
csak egy reménye van, egy ajánlat:
hogy van miért.
Szeretnéd, ha szeretnének,
szeretnéd, ha törődnének.
Szeretném, ha szerethetnék,
szeretném, ha törődhetnék.
Éjjel van, az óra hangosan ketyeg,
Álmosan ténfereg minden gondolat...
Fény
Ölel...
"Itt vagyok,
Vigyázok rád!"
Ó, Anyám, Te vagy...
Egy kebelbarátság margójára
Sodródtam az árral az élet nagy tengerén.
Csak lebegtem, és nem tudtam, ki is vagyok én.
Hatalmas örvények lerántani készültek.
Gyönyörű, vad madarak fölöttem repültek.
A szerelem párolog,
Csak fűtsünk rá pár fokot!
A gondolat andalog,
Adjunk hát rá okot!
Sok év után még itt vagyok,
most pedig mégis csak sírok.
A múltam elég gyötrelmes,
a jövőm látszik, fénymentes.
Búval bélelt emberi maszkok,
mint a busók,
vonulnak az utcán,
de jó kedélynek, víg nevetésnek
nincs helye,
nem látványosság.