Sors
A tánc, amit nem táncoltunk el
Elrohant sok esztendő, de az emlék bennem él,
ha meghallom a régi dalt, ereimben forr a vér.
Néha úgy érzem, hitem elveszítem,
életfeladatom hogyan teljesítsem?
Érdektelenség, emésztő kételyek,
Uram segíts, könyörgésre letérdelek.
Lapozz bele fakuló lapjaimba,
Olvasd ki titkos, kopott könyvem,
Melyben meg van írva boldog és fájó életem.
Vattacukros felhőkön táncoló
Édes bókok, elcsattanó, ifjú csókok.
Cifra ajtó küszöbén
Cseresznyevirágzás idején,
Ábrándozó ajkukról
Szép ígéret szólt - suttogva.
Készül a lélek,
testben feléled,
kisbaba sír, ha örülhet a fénynek!
Falakat betöltő ablakon
tódul folyton a fájdalom.
Nem hívtam, nem kértem,
mégis állandó vendégem.
Ott élek, hol egymást ölelő bokor
fut kopott kerítésem lába alatt.
Fáradt lécek közt arany-szín lonc szalad;
ablakomban bíbor muskátli fodor.
Ott, hol tej-rügyeket ont a liliom.
Szürke színű betűim... nem volt másom,
kiben igazán elpihennének ezen a világon.
Csak lapok voltak... Némára írt szavak.
Nem akartam, hogy mások lássanak.
Mintha mindenki keresztje
az én vállamat nyomná,
úgy érzem, nem vagyok már
én a sors kegyeltje.
Keverem a levest,
Készül még a pörkölt,
Élek, ahogy lehet,
Ám a sorsom eldőlt.
Holdfény nektárján csillan a fény,
Víztükörnek ezernyi csillaga,
Ragyog az éjszaka, kék tünemény,
Csak lassan érek ma még haza.
születésnapomra
Homályba révedt múlt rejti elfúló sok évem,
Most magam állok egy újabb kereszteződésben.
Hátam mögött lassan elcsurog a sok zsákutca,
Előttem holnap szirma hívogat kitárulva.
A sírás ma kimaradt végre,
a könnyek nem lettek nagy betűk.
Láthatatlan, nem is vettem észre,
hogy nagy-nagy kövek hulltak helyettük,
s eltűnt a szirtről keselyűnek fészke.