Sors
Aki elém jött
Szegénynek születtem,
se apám, se anyám,
a sors itt hagyott
árván és mostohán.
Hisszük, előre
Visz az idő, de lehet,
Vissza, rég vesztett
Múltba szállt útjainkra,
Menjünk másfele rajta.
Felfénylő remény, te csaló!
Nem látszik tőled a való.
Küldetésszerű életeknél
Nem lehet árnyékot kizárni,
Mert maga az árnyék képezi
A munkát, amit át kell törni.
én mindig kilógtam a sorból
mint az alfák közt egy skoda
eldobott mindegyik
pedig azt mondták egy csoda
csoda ez a barátság
és hazudtak hogy őszinte
hogy feljutunk a tetejére
de valójában csak a földszintre...
Idegen emberek tűzték nyársra sorsom.
Ide-odahúzták, hogy még jobban fájjon.
Nem kell hozzá földtulajdon,
csak egy rozsdás kulcs a zárba,
ablakába kiállhatok,
elnézhetek hét határba.
Emberi mivoltját elmarta az örvény,
néma, elült szava, görcs szorul az öklén,
rágott pipaszárról lecsordult a nyála,
koporsófedél lesz lecsukott pillája...
Van úgy, hogy a lélek kifordul magából...
"Elég egy pillantás, és észre sem veszed"!
Van úgy, hogy a szó csak kicsúszik a szádból,
és elég a hit, hogy tudd, minden rendben lesz.
Lelkemet égeti, gyötör a láz,
hiába minden esdeklő fohász,
sós könnyeim áztatják arcomat,
tűzpántlikát sodor az alkonyat,
hol álmokat zúznak dühödt szelek.
Mikor a sors elvert, az volt hát a példádázat,
a nyomorrontás elveszett, habár még kápráztat,
erre régen még létezett kora a báróknak,
mára már nincsen más, csak otthona a bároknak...
Fogytán az erőm,
nem tudok kellőn
újra harcba indulni,
élettel szembenézni.
Csak játék, egy színdarab,
kezes, árnyas vagy zsinóros,
te játszod vagy veled játszanak,
oly mindegy, hogy veszed,
játszod, lejátszod az életed.
Megrendülőben a természet világa,
Több a rossz, mint a jó a föld világában.
Sok a bűn elmúlt évezredek alatt,
Felgyülemlett gonoszság világra hat.
Talán a Nappal jöttél, talán a széllel,
talán álom szőtte szikrányi reménnyel.
Talán az ég hozott, talán a sors adott,
talán csak érezted, mindig, hogy itt vagyok.