Sors
Hatvanhárom éves lettem én,
s még mindig él bennem a remény.
Így születhetett meg e költemény.
Életem hajója sodródik hol folyó, hol kanális vizén,
egyensúlyozva rajta nem úgy énekelek, mint szirén,
időnként a partra vetődök, mint szép uszadékfa,
néha beleesek mélységesen mély szakadékba.
A világ göröngyös útján
Hív sok kecsegtető bazár.
Megtéveszt, álomba ringat,
Később unottan továbbáll.
Hétköznapi pszichológia
(senrjú)
Kérlek, adj nekem
A tudásodból csöppet.
Én jól elteszem.
*
Derűre borút hozott
Ősz,
Ködhomály fed tájat,
- Tán elmét is -
Ki tudja, még mit,
Mennyiből hányat?
Az élet, mint egy sakkjátszma:
végig taktikus lépések,
támadások, védekezések.
Megvan mindennek az ára.
Mindegy, hogy honnan származol,
melyik földrész az otthonod.
Nem számít az anyanyelved,
mindegy, hol telik életed.
Hideg kezek tapintásától megrettenve
vár a fiú, ő a barátságot keresi.
Midőn e korszak véget ér,
És az emberek nagy része már nem is él.
Mikor bejártam
Életpályám úgy, ahogy
Elrendeltetett,
A Sors és Isten hozzák
A záró ítéletet.
Megyek. Megyek.
Utánam már jöhetnek hegyek,
Mert megállni nem tudok
És hátranézni nem fogok.
Itt vagyok. Hófehér cipőmet elnyűtte a város,
Sárga, szürke, barna, fekete, undorító, sáros,
S valamiért úgy érzem, hogy a lelkem is épp olyan,
És sikálhatom azt kefével, szivaccsal bárhogyan,
Többé már nem tisztul...
Többé már nem tisztul?