Szabadvers
...ha a mocskukba ülsz, egész könnyű beszélni az elhatározásokról."
(...) aztán úgy éltél te is a saját öledben, mint
lassan főzött, öregebb állatok.
Gyerünk, előre, magyar!
Küzdjél, harcolj és bízzál,
És szebb világ jön hamar.
Árpád hada sem volt rest,
Nem a léhaságtól lett
Magyar földdé Pécs és Pest.
A motivációra erőltetem magam
összeláncolom egy-egy lábunkat
a lánc két végét összeolvasztom
védettséget nyerve az elhagyás ellen.
Szívem kancsójából tintát merek
És a tettek tollába engedem.
Vörösbe nyugvó napkorong,
Vérillatú, sejtelmes alkonyat.
Visszhangzó, fájdalmas jajgatás,
Gonosszal vívjuk harcunkat.
Kupacba gyűlt sok szánalmas gond-levél
kikerülni a huppanást
egyikünk sem tudta
vagy löktük egymást
- számít az? -
ülünk kábán az avarban
Érintetlen volt, hófehér, tiszta,
szabadon szárnyalt,
tudta, hogy ritka...
Tapad a marok a rúdra,
Húzod magadat föl és le,
Izzanak az izmaid...
Kővé vált bennem a szívverés,
mint grádicssoron, ha jégre lép,
a csend hallatszik csak ajkaidon,
hogy kellene mégis kimondani rég...
Hashtagekkel verset írni jó...
Jó, de mégis mire?
Hogy elmondhassam a végén:
#sajátírás, #sajátvers, #sajátgondolat?
#sajátsaját hupsz, kijelöl, delete...
Kötelet kapok a kezembe,
Leeresztem a mélybe:
Ereszkedem lassan, lassan...