Szabadvers
Egy szó mit jelent?
Százszor, ezerszer...
Elmondva, elhullajtva, mint egy könnycsepp a porban...
Újra és újra...
Begombollak magamba, hogy kigombolkozhass bennem.
Ha kigondolsz, én rád gondolok.
Beléd nézek, hogy lássam, hogy nézel ki.
Beszólok, hogy kimondd végre!
Olvadó méz,
olvadó réz,
aranyló vas,
mögötte kék,
a felszínén csillog
szép emlék.
Hát legyen a vers szabad!
Amerre akar, arra szalad -
ne legyen kötött az istenadta:
nyitott az ég, s a vers alatta.
Mindig vonzottak az ellentétek.
A délutáni napsütésben a fény és árnyék vibrálása.
A lovasszekér mellett elsuhanó smaragdzöld Dacia.
A csendes erdőben felsejlő apró neszek.
A boxerek ráncos pofája mögött meghúzódó szelíd kutyahűség.
A füstös városokban oázisként előbukkanó ligetek.
Szabadvers egy karrierista kisfőnökről
Ő egy igazi hős, úgy gondolja,
Volt, van és lesz...
Homlokáról verejték csörgedez,
Ha kevésnek találja,
Sós vizet löttyint az arcára,
Hogy aki belép szobájába,
Győződjön meg:
Fáradozása a haza javára nem ismer határt...
Mint üres vászonra a színek,
úgy ragadnak rád a rímek.
Ha valamiért feldúlt vagy,
írnod kell, mert megnyugtat.
fekete-fehéren
megéri
nektek megélni
meg kell-e kérdezni
miért is vagyunk így mi
figyelünk tanulunk érdeklődni
válaszolni élőként holtan ráébredni:
Milyen fekete-fehéren a világot látni?
Szabadon szárnyalnék sokszor és nagyon,
de szótagok, rímek lekötnek, hagyom.
Pedig a költő, hogyha szabadon él,
ellibben tova mint a tavaszi szél.
Szeretnék suhanni, röpülni az égben,
felhőtündérekkel vígan táncot ropni.
Mindig csak haladni, nem a földön maradni,
hol a csöppnyi élet egy darabig éltet,
utána meg semmi, csak porban aludni,
és ha gonosz a véged, várni ezer évet.
Kifordított pulóver, melynek a külseje van kifordítva
Látod a darvakat?
Látod, hogy milyen könnyedén suhannak a mérgező ködön át?
Testük mily kecsesen vergődik
A két deszka-merev, börtön szárny között?
Előre, előre, suhanva, csillogva, felszegett fejjel menetelnek
A nyomorúság kopár telébe...
nem tudni melyik látta meg először
a másik ismeretlen arcát
miután egymás mellett elhaladtak
egyszerre néztek hátra
az egyik magára mutatott és jelezte
hogy majd visszafordul...
Hangos sejtéseket hozott a téli levegő,
Mintha ezt hallanám minden irányból.
Bánatos szelek ajkán, törött üvegcserepeken,
befagyott gödrökbe tekintve.
A föld göröngyein,
az elhullott verejtékcseppek sós ízében.
Mindenhol.
Vörösbe nyugvó napkorong,
Vérillatú, sejtelmes alkonyat.
Visszhangzó, fájdalmas jajgatás,
Gonosszal vívjuk harcunkat.