Szavak
...két hete nem bőgtem miattad
éppen itt volt az ideje
hiába adtam mattot a szavaknak
mindent lesodortál vele
és elköszöntél mint ki jól végezte dolgát
rám csukva a tompa éjjelt
hogy majd folytathasd holnap a játszmát
bocsánatod elém térdelt...
Szívnek legmélyén bújtatott
vágyak, őrzött remények,
meg nem feslett emlékek,
miket csalfán kikotor...
FELADOD, csak mert nem látsz már reményt,
feladod, mert nincs hasznod belőle,
SZEREPET VÁLTASZ, hogy Te lehess a kemény,
szerepet váltasz, hogy így juthass előre.
Látlak minden hajnalon, szavak
leíró készsége rajtad megbukott.
Nehéz lenne szólnom.
Már nem tudok.
Erőt vettem ismét,
az illúziók elől rég nem futok.
Mint a Fuvallat, úgy röppent hozzám A Vers,
Valami távoli idők kezdetétől
Hirtelen erős fuvallat hozta ide hozzám,
S letelepedve itt-ott, megfertőzve engem.
Beszéltem...
De senki sem hallgatott,
Végül már
Kiabáltam, ordítoztam,
De a világban senki sem hallotta hangomat;
Földön kúszva, toporzékolva
Kerestelek...
Nem tudom elkezdeni,
Erre nincsenek már szavak,
Csalódottan állok melletted,
Mondjam meg az igazat?
Mondatokba foglalt imádság szirmain,
gyöngyházfényben fürdő remény talaján,
görnyedő végzetem kereszt sírhamvain
ne sirass már értem könnyet, jó Anyám!
Egy idegen voltál,
barátom lettél,
semlegessé váltál.
Múltban fogant gondolatok
szőjék át jelenünk mozdulatát,
hogy kimondhassuk,
amint lélegzünk,
a rég elfeledett szót!
Mert Te nem tudtad volna
kivenni az aranyat
szétfoszló zsákomból
Van, hogy szóra, szó felel,
S van, hogy síri csend.
Sokszor a némaság őszintébb,
A hallgatás beszédesebb.