Szavak
Nehéz lenne szólnom.
Már nem tudok.
Erőt vettem ismét,
az illúziók elől rég nem futok.
Mint a Fuvallat, úgy röppent hozzám A Vers,
Valami távoli idők kezdetétől
Hirtelen erős fuvallat hozta ide hozzám,
S letelepedve itt-ott, megfertőzve engem.
Beszéltem...
De senki sem hallgatott,
Végül már
Kiabáltam, ordítoztam,
De a világban senki sem hallotta hangomat;
Földön kúszva, toporzékolva
Kerestelek...
Nem tudom elkezdeni,
Erre nincsenek már szavak,
Csalódottan állok melletted,
Mondjam meg az igazat?
Mondatokba foglalt imádság szirmain,
gyöngyházfényben fürdő remény talaján,
görnyedő végzetem kereszt sírhamvain
ne sirass már értem könnyet, jó Anyám!
Egy idegen voltál,
barátom lettél,
semlegessé váltál.
Múltban fogant gondolatok
szőjék át jelenünk mozdulatát,
hogy kimondhassuk,
amint lélegzünk,
a rég elfeledett szót!
Mert Te nem tudtad volna
kivenni az aranyat
szétfoszló zsákomból
Van, hogy szóra, szó felel,
S van, hogy síri csend.
Sokszor a némaság őszintébb,
A hallgatás beszédesebb.
Hogy higgyek neked?
Összetörted a szívemet.