Szél
Májusi szélben
arannyal hullik alá
sok kicsi érdem!
Decemberi téli felhő,
szürke, morcos kis tekergő,
az ég alján fénykabátot
vett szemügyre, s ahogy szállott,
belebújt a keze-lába
vörös színű, szép ruhába.
Tegnap bezárt, ott a plomba,
szél bújik a galléromba,
Hold még pöffent, pipál ködöt,
majd továbbáll - elfüstölög
Reqviem
Cickány rejtőzködik gombakalap alatt,
ólomkönny súlyától pókháló-lánc szakad,
szúrós pillantással kökény-szemek lesnek,
fagynak körme éles - attól vezekelnek
Tavaszi szél ide hozott,
letegyen-e - gondolkodott,
- itt kell maradj - szólt az Isten
- folyjon tinta ereidben -
A Hold fénye csak félig festett,
hajnalban katonás az árnyék,
harmatos lábujjhegyen járnék,
a tél épp dudorászni kezdett.
Nádas vizéből vadkacsa rebben,
zajt csap a szárnya csendes berekben.
Gesztenyeillatú őszre vágytam,
mikor a szél enyhe, készülőben,
ha felkelne vadul tipró vágyban
szél-cibálta színek erdejében.
Még néhány kedveset mosolyog ránk a Nap,
amíg mosolyogni még ereje marad.
Gyakran szégyenlősen felhők mögé bújik,
s tán ott is maradna a zord télen túlig.
Hegygerinc hátán kecsesen táncol,
faágak között gyakran viháncol,
nyargal a réten, virágot szakajt,
sohasem ül le, hiába a pad.
Lent a völgyben fürge patak
csörgedezik, tovaszalad.
Vihar dúlt még tegnap este,
a szép erdőt körbenyeste.
Sóhajtoznak az öreg fák,
megtépázott lombkoronák.
Szépnek szántam a szabadnapot, mégis úgy esett,
hogy ma emberes, szemgolyót szaggató szél kerekedett,
s a felhők mögül előúszó nap koronáján
elméletem szerint vagy ezer bozont keletkezett.
Fakó táj, sűrű köd,
Pöndörödött ciher -
Őz inal, avar zörg`
Fent cinege pityeg.
Nem siet sehová álmos, őszi fényben,
csak hömpölyög lassan a gyönyörű Körös,
homályos tükröt tart, s a pompás enyészet
önmagát csodálja a vízfolyam fölött.