Szél
Horror belegondolni, hogy napok óta
Nem beszélünk, a szívemnek ütött az óra,
Bánatában már szívesen megszakadna,
Szegényen dobog, pedig még maradna.
Egy ördögszekér, egy árva árnyékadó
- unva a telet -
várta a tavaszt, illanjon téli hótakaró.
Egy csőszkunyhó mellett egy pipa karnyújtásnyira
a tájról olvasta sorsát, mi van ott leírva.
Szabadon bolyong a szél,
jókedvében dúdol, zenél,
fuvallat űz téli álmot,
megérint egy hóvirágot,
s feltöltődik érzelemmel,
a szirmára csókot lehel.
Múltak a hónapok,
Teltek a napok,
De te meg sem voltál,
A téli széllel elszálltál - mégis.
Őszi szél
Beletúr az őszi szél hajamba,
Éberen fújja azt szerteszét...
Téli vasárnap
tépi ruhádat,
szél viszi messze a távoli vágyat!
Fáradt éjjel a suttogó szél
tél derekát ölelve zenél,
takarója az églepedő,
ott pihen meg a tekergő.
Hóillatú éjszakában
sziszegő fagy oson,
éles körmét végighúzza
a befagyott tavon.
Alszik az erdő,
alszik a rét,
északi széllel
éled a tél.
Szívemnek kedves ősz,
áruld el nekem,
az arany októbert
miért nem lelem?
Téli szélben lassan várni,
egymás lelkéhez találni,
sötét estén jár az óra,
nagyon vársz a hívó szóra!
Hallod a szél zúgását a fák közt,
hallod a levelek susogását?
Hunyd le szemed, a táj hangszeren játszik.
Hallod a kis patak csobogását?
Ősz köpenye leng a tájon,
színkavalkád, levéltömeg,
friss festék a palettánkon,
sárgák, zöldek és vörösek...
Szél zúg az éjben, kinn a sötétben.
Esőcsepp koppan ablakomon.
Szobámból nézem, gyúlnak a fények,
csillogó vízcsepp a földre hull.