Szél
Tegnap bezárt, ott a plomba,
szél bújik a galléromba,
Hold még pöffent, pipál ködöt,
majd továbbáll - elfüstölög
A hideg őszi szellő végigsüvöltött
Keskeny úton, közben nagyokat üvöltött.
Bekukkantott minden házba, épületbe,
Csoda, hogy az ember nem volt rémületben.
Esik eső, fúj a szél,
Olyan az ég, mint Dániában:
Szürke. Nem beszél,
A Nap szótlanul hallgat magában
Reqviem
Cickány rejtőzködik gombakalap alatt,
ólomkönny súlyától pókháló-lánc szakad,
szúrós pillantással kökény-szemek lesnek,
fagynak körme éles - attól vezekelnek
Ősz, ősz hol van már,
hol a szerelem, hol a nyár,
hol a napfény, a tiszta ég,
elmúlás, eressz még!
Poéta vagy küldetéssel,
letilthatják minden szavad,
bátran küzdj a szembe széllel,
nálad a toll, ne hagyd magad!
Arcomba csap a szél vad keze,
Sötétbe borul az óriás felhő,
Zátonyra fut lassan az út fele,
Testemet veri az őszi eső.
Tegnap felbosszantott egy ember,
felém intett szúrós, kemény szava!
Rám telepedett a csend, a szél sem rebben.
Szinte hallom, ahogy a tücskök ciripelnek!
Vihar vagyok, egy nyári, heves vihar,
Ami hirtelen jön s mindent felkavar,
Szavaim mennydörgések, átkozottak,
Egyesek szerették, másokra frászt hoztak,
Pillantásom a villámlás, az erő,
Olykor megvető, máskor elismerő...
Északi felhők jönnek nagy borúval,
de vihart nem sodor a viharos szél,
a tó vize hullámverésétől nyugtalan,
kalandra hívón megfeszül egy kötél.
Táncol a szél,
kellemes hangon zenél,
majd óvatlan pillanat,
megfordul, messze szárnyal.
Felkapott, jól megforgatott,
összegyűrte a ruhám,
fergeteges jókedvem lett,
ezen a szép délután.
Gondterhelten jártam-keltem,
kávézni a kertbe mentem,
meggyfa alá telepedtem,
királynőként hófehérben
tündökölt a napsütésben,
ágain ötszirmú pille
hirdette, hogy lesz termése.