Szenteste
A mai fények a szemnek üzennek,
színpompás ledek hamisan fénylenek,
visszavágyom egy régi szentestéhez,
igaz fényű gyertyák szív-melegéhez.
Csendes éj neszét
csillag szórja szét,
sejtelem a táj,
dúdol a homály,
szunnyad, ami fáj,
halk minden beszéd.
2020
A giccset és bóvlit a szemeddel látod,
de a szívedben a meghitt boldogságot,
nem kell a dizájn és a hamis parádé,
szíved minden kincse legyen a családé...
Éjjeli kékben
fürdik az éden,
száz kicsi csillag
fényeket önt,
sok pici bársony
száll piheszárnyon:
zúzmara repdes,
tél beköszönt.
Pelyhesedik lelkem,
szállingózik szavam,
szeretet tündököl -
ragyogó színarany
Szenteste van, rántott hal a módi
- a rituálé mindenek felett -
mára már az ima sem valódi,
legkevésbé krisztusi üzenet.
Szeretet-ünnep karácsony,
hópihe táncol kabáton.
Szívet és lelket átitat
a szokatlan-szép áhítat.
Nem tudni, hogy melyik évben
Történt egyszer, nagyon régen:
Csillag fénylett karácsonyfán -
Gyömbérillat szállt a konyhán.
Csillag rezdül,
Csengő csendül,
A lelkek most hazatérnek,
Az én füstös városomban
Szentestekor
Felragyognak mind a fények.
Hol a magány rakott fészket...
Hosszú lesz majd ott az ünnep,
Hol üres már rég a konyha.
Gyertyák helyett a szegénynek,
Bárcsak tüzelője volna.
Nem sírok, csak bántja a szememet
A csillagszóró(n)k Fénye és a csepp
Megszeppent karácsonyfás szeretet,
Amely ilyenkor kicsit mindig szebb.
Kinn a magyar éjszakában,
ha kigyúlnak a csillagok,
a szeretet lámpásai,
ma a fényük szebben ragyog.
A csipkefüggöny libbenő,
angyalt várja a kis fenyő:
a csendes éjen illan át,
ha űrbe küldi illatát.
Karácsonyfa
széttárt karom,
csüngjenek hát
rajtam - hagyom.