Szenvedély
Kedvesem!
Ne keresd kottám.
Egy húron pendülünk már...
Álomtalan a csend,
s mosolyog a pillanat,
láttunkra a Hold is reszket,
s megérinted ajkamat.
Hangtalan vagyok előtte, mellette és ölelve,
Kezem mikor kezét fogja, és ajkunk összeér.
Nincs idő, sem tér, foszlányokban elvész...
Lehetnék szellő, mi simogatja arcod,
vagy csendesen legördülő könnycsepp,
mi lelkedből született,
s szíved fájdalma megteremtett.
A hiányzó rész
az élet édes
vagy keserű akárcsak...
Prima vista
Blattolás szó ritkán használt,
csak néhány jelentéssel bír,
nem is látjuk sokszor hasznát,
de mégsem nyelte el a sír.
Lélekpárok
Szemed fényében magamat látom,
Lelkünk tavában eggyé váló virágok,
Semmin túli virágzásban Élő Élet Aranyában,
Szerelem kertjében egymásban virágzó tulipánok,
Szívmezőn tündöklő, mesés rózsa-álmok,
Lángoló rózsái a Létnek, párba szökkenő...
Bál készül a Nagyteremben,
De hogy nézzek ki a legtökéletesebben?
Hisz ő lesz az, ki a terembe kísér majd,
Ha belegondolok ebbe a boldogságba, szívem nagyot sóhajt.
Ha a meleg kékbe néz
A maga képén túl
A nyugodt tekintetbe méz
És lassú tűz, víz gyúl...
Régen volt az a nap,
Te elraboltad szívem,
a múlt ködéből integet
egy őrjítő szerelem.
Árnyak közt élek,
s már nem remélek.
A sötétség az élet,
elhalványult már a fényem.
Érintelek és te megsimogatsz,
én rád ragyogok, te meg rám nevetsz,
ujjaink elszántan simítják egymást,
na, mindenki láthatja, hogy így szeretsz!