Szenvedés
Múlóban az elhagyatottság
sötét éjszakája,
a Gecsemáné kertben
Júdás-csóktól elárulva.
Holdfény nektárján csillan a fény,
Víztükörnek ezernyi csillaga,
Ragyog az éjszaka, kék tünemény,
Csak lassan érek ma még haza.
Hónapok óta vagyok négy fal közé zárva,
A reményt, csodát és a boldogságot várva,
De nyitott ablakomon a szél nem fúj be mást,
Mint azt a végtelenül keserű csalódást,
Mely elmémet elemeire szaggatja szét,
Lerombolván világomnak csillagrendszerét.
Szerelemnek, csalódásnak
szenvedés az ára,
elébe menj az életnek,
ne kullogj utána.
Reszket a bokor, mert
hideg a tavasz alkonya.
A kerekesszékben apró néni
vagy tíz perce buszra vár, didereg.
Bütykös ujjai közül kipereg
nyomorúsága, vagy nyolcvan évnyi.
Keresztet ácsolok betűkből, hangokból.
Golgota hegyét gondolatokból
hordozom össze. Nehéz szavakból.
Mária szülte egyetlen Fiát,
Ki értünk szenvedte el Golgotát.
Közénk vegyült, mindig jóra kérlelt,
Sok ember követte az igaz Mestert.
...Keresztfán cipeli a szenvedést,
Itt van velem, bár zárom ajtómat,
Együtt gyakoroljuk a törődést.
Az a péntek feketébe
öltöztette önmagát,
s félelemtől remegéssel
cikázik a fényen át,
összeroppant fakeresztek
tövéhez sok bűn leül,
tisztogasd most a lelkedet
önmagadban, egyedül!
Szívem továbbszállna, de a kín nem enged.
Magamba roskadva néznék előre, de szenvedek.
Próbáltam felállni s elölről mindent kezdeni.
Tudtam játszva mosolyogni, de nem tudok feledni.
A papi kar itt áll.
Itt az egész tanács.
Jézusról tárgyalunk.
Segíts, jó Kajafás!
Félelem könnycseppje gyermek rózsás arcán,
sírás fárasztotta, elgyengült lassacskán,
nem voltak még készen erre a rohamra -
ölében cipelte, vitte édesanyja
Egy félbehagyott vonal a papíron.
Tövig hasadó, ében-szín tíz köröm.
Blues sikít izzó gitárparázson,
kicsorbult hangja nyúzza le a bőröm.
Korai még itt az in memoriam,
mert alacsony a halálszínvonalam!
Mondom: Álljunk csak meg tüstént, emberek!
Élet-túladagolásban szenvedek!