Szenvedés
A megmentő Pásztor,
ki gyógyított, reményt hirdetett,
ki mindenkit szelíden,
egyformán szeretett.
Lama sabaktáni?
Kopácsolnak fádon, rászegeznek Téged...
Mi kell más a népnek? Csak kenyér és cirkusz!
Idők kezdetétől él e szörnyű virtus.
Keresztet ácsolnak egy ács Szent Fiának,
Nincsen vége-hossza zord kopácsolásnak.
Gyakorta felmagasztalják a méhet.
Iparkodik, buzog, nyüzsög, tevékeny.
Néha fájnak a percek és nyűg az élet,
nem látod a kiutat, semmi sem éltet.
Nincsenek könnyek, már rég elfogytak,
gyötrődik a lelked, túl sötét a holnap.
Sötétség aspektusa,
ma is eldől a tusa,
nincstelen lányka
győz vagy veszít,
miben lesz hatalma,
mi végre ábrándjaid zavara.
Van, kit belep folyvást a rusnya munka.
Ő móka nélkül éltét múlva hagyja.
Fájó szegek a mestergerendában.
Skarlátmagányban fázó éjjelek.
Az menjen a temetőbe,
akinek halottja van,
mindenszentek ünnepére
koszorúra pénze van.
magányos karok
hajnalban megrepedt
levetett pajzsok.
maszkok
hordják az arcot
fordított kavalkád
térd térddel
apró képdarabkák.
Hűvös volt a hajnal, s ő már dolgozott.
Fejét ölébe hajtva ült a híd alatt,
hajában masni, kék szalagja kopott,
és vékony ruhája térdénél felhasadt.
Miért?
Vasmadár szállt a felhők felett,
majd onnan lejjebb ereszkedett,
szárnya merev, nem csapkodott,
gyomrában a halál lakott...
Olyan furcsa vendég vagy nálam... mindig hívatlanul érkezel.
Nem mutatod magad, mégis tudom, hogy létezel.
Észrevétlen kúszol be némán a szeretetbe.
Beférkőzve ölben érző kegyeimbe.