Szenvedés
Lélegzem. Élek. Kesergek.
Szívemben a bánat a rengeteg,
Melyben elvesztem talán már végleg,
S sírom is, melyben büszkén halok meg.
Utamon járok magam feje után,
senkinek hiányzok, nem gondolnak rám,
s ha néha megbotlok, nincs, aki elkap,
földre kerülve hűsít a hideg betonlap.
...Nem moshatja le tengerár,
Lábam vérpirosra festi,
Szörnyülködve nézi a holdsugár.
Sötét volt a lakkszagú teremben,
benne, mint jeges-fagyos veremben,
egy ember forgolódott tehetetlen,
orcája halvány pírtól pozsgásodott,
hol lehajolt, hol a plafonra dobott
egy maréknyi porladó szegycsontot,
táncolt a parfümszagú búbánattal,
kezébe vette kezét, máskor csak...
Nem tudom, ki lettél,
Régen itt voltál, most eltűntél,
Fáj, nem is tudod, hogyan fáj,
Ez a folytonos, értelmetlen viszály.
Nőnapra ébredtünk,
ünnepeljünk megint,
a nők szenvedése
engem szíven legyint.
Érd be ennyivel egész évre...
Nők napjára, de csak mára,
Virágot és bonbont várva
Pompázzatok, de ne csak máma!
Visszariadtam tudatlan,
Nem tudván, lehet, nem lehet,
Csak töprengek, lehetnék-e karodban.
Sebhely
Állok a sors előtt tekintve értetlenül,
Miért sodor össze oly embereket,
Kiknek nincs rá esély, mód, sem időkeret,
Miként a kettő egymásé legyen szerelméül.
Vékony jégen táncol a lélek,
titkok izgalmas ritmusán lépked,
(egy-két-há-egy-két-há)
így szárnyal rá!
Egyedül bolyongtam, aludt a város,
bennem dúltak sötét viharok,
guruló cseppek állták el utamat,
úgy éreztem, mindjárt meghalok,
de nem engedtek el a tegnapok.
Vágyak egy mélytengeri pokolban
Itt vagyok. Itt vagyok. Itt vagyok,
ahol a felhők alatt fekete szárnyas
golyók repülnek el fejem fölött -
a páncélos csőrükből meglátom
szárnyaimat, ahogy verdes a
megtört aszfalt mélyedéseiben.
Ha itt és most ezen a fehér ágyon el kell mennem... ám legyen.
Nyugalmat adnak az őszi képek ablakomból ezen a világos helyen.
Nem is lehetne zordabb és komorabb a mai nap.
Hogy a szobában csak mi ketten... a gondolataim meg én maradt.
Kavargok és még reszketek, bűzölgő lehelet.
Undorít már létezésem, mitől lettem én ilyen?
Mindennap magam leiszom, bár ezt be sose vallom.
Életem már csak gyötrelem, fáj szívem hirtelen.
demencia
Értelem határán csoszog a gondolat,
érzi, itt felejtett valami fontosat...
fogynak az emlékek, pillanat a jelen,
szemében tünékeny a régi értelem.