Szenvedés
Búvik már a pocaklakó,
kinn is van a kis feje!
Piros, kék és lila színű,
de a vállnak nincs helye.
Hol rozsda lepte kapu tárul fel oldalt,
Ott térj le az útról, beszélgess a holddal.
Elregéli, mi történt nem messze onnan.
Egy kastélyban árnyak játszottak bátorral,
Kit aztán meggyötört a rettegés.
Lama sabaktáni?
Kopácsolnak fádon, rászegeznek Téged...
Éji vándor, ki az utcákat rója,
sápadt Hold fénye az oltalmazója,
lopódzik kietlen sikátorokban,
rongyos csuklya rejti őt a mocsokban.
Merengve nézem a hulló pelyheket,
az emlékek még olyan elevenek,
szemem előtt táncot lejtő remények,
felvillanva szállnak a messzeségbe.
Csillagok csilliói töltik teltté az eget,
éji kabátján hárfázik, hullámzik a szél.
Anyaföld ölel gyökeret, gyomot, gyermeket.
Gyászfátylán a panasz is nyugovóra tér.
Híján vagyunk bevételnek, dohánynak.
Robotra kényszerít a nincstelenség.
Lányomnak a 37. születésnapjára
Megpróbálok egy kis verset írni néked,
mellyel születésnapodon köszönthetlek téged.
Harminchét év telt el születésed óta,
hetvenhárom telén hozott el a gólya.
Hűvös volt a hajnal, s ő már dolgozott.
Fejét ölébe hajtva ült a híd alatt,
hajában masni, kék szalagja kopott,
és vékony ruhája térdénél felhasadt.
...fakeresztjén feszült teste,
hitvány tettek marták sebét,
minden ádáz kínját leste.
Groteszk gondolatok csipkézik az elmém,
Elhervad a jelen, nem tudom, hol vagyok.
Nem szenvedés, félre ne értsd,
Sorsom volt kissé hányatott,
Nem fűztem hozzá nagy reményt,
Az élet így is átkarolt.
Szenvedő Édesanyám nevében
Kiszolgáltatottság jut a betegágyon,
Jézus könyörülő segítségét vágyom.
Összetörten ülök keresztje tövében,
epekedve várom, lehajoljon értem.
Naná, hogy a pillangó-élet csillogás,
De próbálnál pondróként élni itt alant!
Régen történt, hogy az idill szobájában
egy buboréksóhaj ült tea gőzében,
egyszervolt reménnyel, régvolt csodájában
izgágán kóvályog, nem fér el bőrében