Szenvedés
Sötétség aspektusa,
ma is eldől a tusa,
nincstelen lányka
győz vagy veszít,
miben lesz hatalma,
mi végre ábrándjaid zavara.
Van, kit belep folyvást a rusnya munka.
Ő móka nélkül éltét múlva hagyja.
Fájó szegek a mestergerendában.
Skarlátmagányban fázó éjjelek.
Az menjen a temetőbe,
akinek halottja van,
mindenszentek ünnepére
koszorúra pénze van.
magányos karok
hajnalban megrepedt
levetett pajzsok.
maszkok
hordják az arcot
fordított kavalkád
térd térddel
apró képdarabkák.
Hűvös volt a hajnal, s ő már dolgozott.
Fejét ölébe hajtva ült a híd alatt,
hajában masni, kék szalagja kopott,
és vékony ruhája térdénél felhasadt.
Miért?
Vasmadár szállt a felhők felett,
majd onnan lejjebb ereszkedett,
szárnya merev, nem csapkodott,
gyomrában a halál lakott...
Olyan furcsa vendég vagy nálam... mindig hívatlanul érkezel.
Nem mutatod magad, mégis tudom, hogy létezel.
Észrevétlen kúszol be némán a szeretetbe.
Beférkőzve ölben érző kegyeimbe.
Könnyemet ma nem törli le senki,
magányosan elbújok a világtól.
Voltam én már padlón bántva, félrerakva,
S volt, hogy felemeltek az égbe, magasra.
Küzdöttem már egyedül, szemben mindenkivel,
Nem bíztam és nem beszéltem akkortájt senkivel.
Ezüst hold fürdik tenger vizében,
habvirágok nyílnak - szép igézet,
éj kékjében csillagok ragyognak,
fájó lelkem sebei sajognak.
Elbújok a lelkembe, hogy meglássam magam,
tán külső csillogás nélkül kitisztul agyam.
Belülről, ha meglátom összes gondolatom,
majd elhiszem, hogy még sincs rejtegetnivalóm.
Agyamban közöny, szorong szellemem
Nagy, szakadatlan, alaptalan para van!
Bajt hallva ajkakkal szavalt szavakban...
Rakat alakban a randa lappanghat!
Zaklat alva, gaz fantazma abajgat...
Agyamban kalamajka, szakadt csakra.
Fals tartalmaknak sara tapad rajta.
Húsvétra ébredtünk,
ez egy szomorú nap,
ártatlan emberek
vírustól elhullnak.