Szenvedés
Csak a Teremtő tudhatja:
Mennyi erő, akarat lakozik bennem...
A négy testvér emlékére
Anyám volt. Az Édes, az Ágnes, az Ágica.
Úgy van előttem, ahogy utolsó éve kicsinyre gyúrta.
Csont-ritkult páncélján menekülő teste
csecsemőpózban kuporgott pihegve,
s elfért már pehelyből-párnáján.
Szeretem, mikor fázol,
S hogy fázhatok melletted,
Békében,
Didergő szavak között
Belélegezhetem szavad,
Szeretem.
Álmodtam egy világot, mely talán sosem létezett,
nem szóltam, hallgattam, bárki bármit kérdezett.
Mikor rózsák nyíltak, lángra gyúlt fagyos szívem,
valós arcot öltött, mit gyermekként félve hittem.
Annak idején minden világos volt az út elején,
merre a cél, mennyi az esély, az élet rút tengerén...
Habár engem a szélvész szél visz még a szilánkos porban,
felettébb sok fura élmény kísért a kisvárosomban...
Elengedlek, Múltam...
- De mi van, ha mégis visszatérsz?
Mert visszatérsz!
Megtapasztaltattad velem a jót és rosszat,
- De neked ez úgysem elég!
Ha minden tökéletes lenne,
akkor nem írnék!
Ha semmi sem fájna,
akkor nem sírnék!
Fehér varjú fekete hússal,
aranykaput nyitó kulccsal.
Vakító, fényes, varázslatos,
gyönyörködtető, katartikus.
A lélek mögött húzódó, hideg ráció ural,
a szív megalkuvó, gyenge, szakadó huzal...
Takács Ákos részére
Ellopta a Bettinámat,
hogy ne őneki legyen kára,
ezért Ákost jövő héten
csütörtökön
tökön bököm!
Mézzel csepegtettél,
Szavakkal kecsegtettél.
Áldottam becses neved,
Kortyoltam hazug leved.
Mindenem megvolt, amit kértem,
Nem reméltem s nem is féltem,
Úgy éreztem, mindent szabad,
Bármit teszek, velem marad
Élni: mily keserv,
mily fájdalmas,
súlyos kereszt.
Ordítás, fájdalom, fogcsikorgatás,
egy oroszlán hajol a fellegeken át.
Hideg vagy, mint a borotva éle,
és elmetszed a felhőket.